Merész kaland: lakóházkaraktert adni egy több évtizede felhúzott balatoni épületnek

A sikert és a kudarcot egyaránt magában hordozó utat választották ennek a háznak a tervezői, a végeredmény pedig bizonyítja, hogy jó döntés született. Erről szóló cikkünk a 136-os, 2017/4-es lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Molnár Szilvia
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

Keneséről nézve talán nem tűnik elcsépeltnek, hogy a magyar tenger partján állunk, mert innen nézve valóban végtelennek, óceáninak tűnhet a horizont – ez a mozzanat is része az alábbi históriának.

A hatvanas vagy talán már a hetvenes években épült, stilisztikailag nehezen behatárolható balatoni nyaraló munkaközi képeit nézzük, miközben az építész mesél. Most, utólag rekonstruálom a hosszabb-rövidebb hallgatásaimat. Igen, nagyon belemerültem a sitthalmos, pántokkal megerősített pillérek látványába, miközben az amatőr felvételek alapján valóban feltárult az „épületben rejlő strukturális potenciál” – ahogy Kovács Csaba azt sommásan megfogalmazta.

Ki volt a mára transzformált és korszerűsített nyaraló egykori megálmodója és eredetileg ki a tervezője? Nem derült ki, de a hatvanas években élt megbízó és építész rajongása a korai modernitás iránt nyilvánvaló. Nem volt mestermű ez a kétszintes ház. Az alkalmazott anyagok tekintetében a korabeli hiánygazdaság minden tünetét magán viselte, a földszinti födém nagyjából az épület középtengelyében komolyan meghajolt – valószínűleg már az építés során.

A homlokzati tagolások, áttörések eredeti rendszere alapján érezhető volt egyfajta építészi dilemma, tudniillik a tervező a tóra néző oldalon, a vakolt homlokzatú emeleti szakaszt a lehető legjobban megnyitotta partra néző ablakokkal, viszont a kőborítású földszint éppen itt, a panorámaoldalon volt a legkülönösebb. A magas parapettel kialakított hármas ablakcsoportok sora miatt határozottan az volt az utókori szemlélő érzése, hogy műfaji szempontból kentaurépületet lát: olyat, ahol a zárt, így inkább középület-jellegű korpuszhoz egy transzparens, privát-ház karakterű kopf kapcsolódik.

És még nem szóltunk az évtizedek alatt rárakódott plusz rétegekről, toldásokról, a belső terek felszabdalásáról. Kezdetben a teljes elbontásban és egy új házban is gondolkodott a mostani tulajdonos – ami az előbbiekben soroltak, akár csak a szemmel látható, és persze a nem látható problémák miatt egyaránt érthető – de itt jött (némi képzavarral élve) az építész szeme és az a bizonyos rejtett potenciál, a lehetőségekre nyitott megbízóval, aminek következtében előállt az új program, ami az átváltoztatást célozza meg.

Ebben a mozzanatban is benne volt a fent megvallott hallgatás. Ennél a háznál ugyanis nem volt műemléki szituáció, követendő, részletes építészettörténeti dokumentációval, akár a nulláról indítva, egy rendszerében és minden szegletében új épületet is felhúzhattak volna. De nem. Kovács Csabáék egy harmadik, az előző két lehetőségnél rizikósabb, a sikert és a kudarcot egyaránt magában hordozó utat választották. Merész kaland, de az itt látható képek – részletek és egészek –, bizonyítják, hogy jó döntés született.

A tervezők az eredeti tartószerkezeti rendszert, az építészeti formát megtartva transzformálták a házat, amit gazdái – egy nagy létszámú család tagjai – elsősorban nyaralóként használnak, de minden adott ahhoz, hogy akár egész évben is lakhassanak benne.

A helyiségek átszervezése nyomán nagyvonalú, tágas terek jöttek létre, logikus térkapcsolatokkal, ezt a levegős kialakítást pedig a belsőépítészet is hűen támogatja. A hármas tagolású földszint felett – ahol szaunát, amerikai konyhás nappalit és egy hálószobát alakítottak ki – az emeleten négy hálószobát találunk, melyek mindegyike teraszajtókkal tekint a kert és a part felé – a homlokzaton teljes ablakfelülettel kapcsolódva az erkélyhez. Ezek a megnyitások könnyedé tették a házat, a korábbi kentaurépület most már egyértelműen lakóházkaraktert kapott, a megelőző állapothoz képest határozottabb horizontalitással, de húzása van a tó felé is, ami a földszinti lakótérből érzékelhető igazán. Az enteriőrből kilépve a terasz afféle interzónája után következik a kert, majd a víz, és ez a hármas, a zártabból a nyitottabb felé való haladás a saját kis öbölnél megismétlődik: a partközeli, védett részeket a szűk öbölkijárat, majd a nyílt víztér, a távoli szemhatár követik. Olyan ez a régi-új ház, mint egy fokozatosan kibontakozó, jó hangsúlyokkal, szemléletes leírórészekkel megkomponált történet.

További képek a cikk végén található galériában!