Merész tömegjátékkal oldották meg a zöldfelületi kapcsolatokat ennél a svábhegyi társasháznál

Ritka manapság az a beruházói hozzáállás, hogy nem építik túl a rendelkezésre álló telket. A Németvölgyi Residence társasház-füzér esetében azonban erre is figyeltek. Cikkünket a 190-es, 2024/2-es lapszámból közöljük.

• Szöveg: Szira Péter
• Fotó: Böröcz Tamás
• Olvasási idő: …

Egy jellemzően nem konvencionális megoldásokat választó, az elképzeléseiért konzekvensen kiálló tervező újabb karakteres munkája a Németvölgyi és a Stromfeld Aurél utca közé illesztett, Németvölgyi Residence fantázianevet cipelő társasház-füzér. A merész geometriai játék nem csupán a vizuális érzékelésünket, de a természetes – és a jogszabályban rögzített sarokszámokon nyugvó – tömeg- és magasság-érzetet is alaposan megcsalja. Csak a többször is ellenőrzött számadatok győzték meg a kerületi szakhatóság mérnökeit arról, hogy a tervekben szereplő magasság- és tömegadatok nem hagyják figyelmen kívül a helyi szabályozásokat.

Palánta korunkban folyton abban a hitben ringattuk magunkat, hogy a közösségi létezés alapesete a társasházi élet. Az iperedésünk alfáját és ómegáját meghatározó tapasztalást bonyolultnak semmiképpen sem mondható, de bitangerős szociolingvisztikai és társadalomszociológiai élmények támasztották meg, melyekben előkelő helyet foglaltak el az egyenlőség és a szabadság értelemszerűen még nem artikulált, csupán megélt elemei. A társas közösség mint alapélmény ilyesformán segítségünkre volt sok mindenben: nemi érés, felnőtté válás, és persze idővel az elszakadás, a kitörés igénye. A lakók közti kohézió létrejöttét jórészt a társasház-építészet etikája is támogatta, amelyben nem voltak olyan látványos különbségek gazdag és kevésbé módos családok között. 

A nagyobb négyzetméter-igényt elsősorban nem a kényszeres szeparáció ma már természetesnek tartott igénye, sokkal inkább a gyerekszám határozta meg. Ebben a kiegyenlítődésben sem kell persze feltétlenül valamilyen háború előtti polgári viselkedésetikát orrontani; a szocialista embertípus sem jobb, sem rosszabb nem volt személyes igényeit illetően, mint a korábbi/későbbi korszakok magyarja. Ha lehetett, szerzett, ha nem, az sem volt tragédia.

A döntő, és a jelen lakás- és népesedésviszonyait tragikusan meghatározó faktor a változatos formában működő, államilag támogatott lakásépítések rugalmasságában – és a döntéshozók szociális érzékenységében – keresendő. Ma a finanszírozás nem megfizethető, állami, önkormányzati bérlakások építését célozza. Hiányoznak a középosztályba vezető polgári lét lépcsőfokai, és ez a sarkos megállapítás nem csupán a lakástámogatási rendszerre, a közpolitikára is tökéletesen ráillik. 

De hallga, kicsit eltértünk a tárgytól. Annyiban persze mégsem, hogy tárgyalt épületcsoport lakásszortimentjét a legfrissebb értékesítői igényekhez igazodva alakították ki, és minden lakást egy-egy afféle csalafinta kertes ház illúzióját keltő mini vagy közepes méretű kerttel láttak el. A pompás tervezői tömegjáték variabilitása tehát nem csupán azt tette lehetővé, hogy minden lakástípushoz önálló terasz tartozzék, de azt is, hogy a tulajdonosok intim és jórészt zárt kert-élményhez is hozzájussanak egy társasházi ingatlant birtokolva.

Az igényességről már eddig is jó néhányszor szó esett – direkt és indirekt formában egyaránt – ebben a recenzióban, de érdemes szót ejteni a példás beruházói hozzáállásról is, amely nem akarta meghágni – értsd: túlépíteni – a 16 000 négyzetméteres, nagy tereplejtésű telket, amelyre így két ütemben végül 3-3 ház épült egyként 16-16 lakással. Ez a lakásszám a presztízs-kategória billenőpontja ugyanis. A saját kert birtoklása mellett a minőségi anyaghasználat és az intimitás határozta meg a tervezőkkel szembeni legfőbb elvárásokat. 

Az intimitás-érzet megteremtésére két bravúros eszközt is csatasorba állított az Olbert Krisztián vezette tervezői csapat: az épülettömegek visszalépcsőzését, valamint a lakásban található csekély egybefüggő falfelületek adta lehetőséget. A nagyon variábilis tömegjáték és a teherhordó főfalak redukált mennyisége egy rendkívül bonyolult statikában tudott csak megvalósulni. (Viszont ennek köszönhetően a válaszfalak könnyen mozgathatóak, a lakások belső arányai így viszonylag csekély erőfeszítés ellenében megváltoztathatóak.) Hasonlóan komplexre, de csak megközelítőleg hasonlóra legközelebb Bécsben bukkanhatunk, és ott sem ekkora négyzetméteren és ilyen épületmagasság mellett. 

Apropos, épületmagasság! A tereplejtésből következő optikai csalódás még azt mondatná a recenzenssel, hogy a hat épület magasságmutatóiban feltűnő különbségek mutatkoznak, holott ez korántsincs így. A 10,5 méteres beépítési magasság határt egyik épületé sem haladja meg, és habár a Németvölgyi út közelében álló F jelű épület a legmagasabb, ez azonban csak a beépítési paraméterek adatsorát böngészve válik nyilvánvalóvá. Ennek különösségéről már a bevezetőben is szót ejtettünk, így nem ismételjük önmagunkat. Egy dolgot azonban érdemes még megjegyezni, miszerint a Stromfeld vezérezredes nevét viselő út közelében található három társasház első emeletéről is van már kilátás a budai Várra. 

A Hegyvidéken, illetve a beépítési terület szűkebb környezetében is megjelenő, jellemzően lapostetős, vakolatarchitektúrás házak határozták meg a tervezés esztétikáját. Az épületek domináns külső anyaga a törtfehér dryvit vakolat, ebben az összképben csak kiegészítő – és nem bántóan harsány – elemként jelennek meg a festett, rejtett szerkezetű, változó színkiosztású, a hátoldalukon festett üvegbetétek. A telken kialakított társasház-együttes a beruházó kívánsága szerint kizárólag lakófunkciót lát el, tehát a parkolást a terepszint alatt kellett elhelyezniük a tervezőknek, ennek köszönhetően a zöldterületi mutató az előírt 40% helyett eléri a 60%-ot. Itt, a garázsszinten helyezték el a gépészetet és a kiszolgálóhelyiségeket. A 139 darab beállóhoz mindkét utcából be lehet hajtani. A védendő fák gyökérzetét az ide-oda kanyargó, az elég sziszifuszi módon megtervezett garázsgeometria vonalvezetése óvja. Az épületek hőszükségletét teljes egészében megújulókkal, esetünkben geotermikus hőszivattyúkkal oldották meg. 

A Németvölgyi Residence szűkebb környezetében nem egy pompás tervezésű házat találhat az igényes építészetre fogékony látogató, elég talán most csak az osztrák iskolára és a NumberNow, Szelecsényi Balázs és Varga Noémi hatlakásos társasházára utalni (utóbbiról lásd részletesebben Botzheim Bálint és Danyi Balázs recenzióját: Letisztult forma – A Stromfeld Aurél út jelentkezik, OCTOGON, 2020/7., 163.) 

Az igényességhez engedjenek meg még egy apró, de nem lényegtelen adalékot. A házak csapadékvíz-elvezetését – és ez a nagy kiterjedésű lapostetők miatt nem csekély kihívásokat tartogatott – teljes mértékben rejtve oldották meg. 

További képek a galériában!