Bemutatták az oszakai Expo építészeti, kreatív és művészeti koncepcióját.
Egy ország, egy nép, amely szó szerint rejtély rejtély hátán. Ez lenne Japán, a rigorózus tradíciót és a modern világ szélsőségeit bámulatosan könnyű kézzel összefésülő nemzet. Ha van idejük, olvassák el Jared Diamond „Háborúk, járványok, technikák” című civilizációtörténeti munkájának „Kik ezek a japánok?” alfejezetét, és garantáltan el fognak képedni. E titokzatos, mára azonban vitathatatlanul a világ gazdaságát, kultúráját és – expressis verbis –, jövőjét befolyásoló ország nem először látja vendégül az EXPO-k kiállítóit. Oszaka történetes másodszor lett világkiállítási helyszín, és az 1970-es után idén tavasszal is egészen elképesztő környezetben, a Magyar Zene Házát is jegyző Sou Fujimoto tervezte mesterséges szigeten várja a becslések szerint közel 30 millió látogatóját.
Magyarország – nem csupán a józan és észszerű gazdasági megfontolások miatt – sem akart kimaradni a mintegy 160 országot számláló kiállítók sorából. A sajtótájékoztatón Nagy Márton gazdasági miniszter kiemelte, hogy jelenleg a kelet-ázsiai régióban bővült a legdinamikusabban a Magyarországot turisztikai célpontnak választók tábora, és erre a tendenciára erősít rá most az oszakai magyar pavilon kínálata.
Az oszakai EXPO koncepciója a kiegyensúlyozott, elégedett és boldog társadalom megtervezésére koncentrál, amelyben rendkívül komoly szerepet kap a civilizációk és a természet harmonikus – értsd: nem kizsákmányoló – kapcsolatának helyreállítása. A magyar pavilon kreatív koncepciója ezt a harmóniát az univerzális kulturális egyezőségek, és ezzel kéz a kézben a tradíció középpontba helyezésével kívánja megvalósítani. Ennek egyik legközismertebb nyelve a zene, amely Brahms és Liszt, majd Bartók és Kodály munkássága óta a magyar országimázs egyik legerősebb tartópillére is.
Ezen a tökéletes és rendíthetetlen alapzaton áll a ZDA, a Zoboki Építész Iroda tervezte magyar pavilon. A kárpát-medencei településképre nagyon jellemző, ún. fésűs beépítési mód a japán népi építészetben is fellelhető forma, erre és a kép nép között még jó néhány, eddig csak részben feltárt kapcsolódásra épít Zoboki Gábor vezető tervezőnek és alkotótársainak pavilon-koncepciója. Az erdő, a mező és a föld művelésének keserűen egyszerű, ugyanakkor bámulatosan színes és titokzatos folyamatairól a népdalok árulnak el a legtöbbet. Születés, halál, szerelem, tragédia, öröm és bánat… mind-mind benne foglaltatnak ebben a mélységesen mély értelmű, az évezredes tapasztalatok átadásának szentelt kommunikációban. Olyan információsodor ez, amelyet generációk százai írtak a sorsukkal, és – tetszik, nem tetszik – még akkor is összeköt, ha tudomást sem veszünk róla.
Az épület központi tere a boglya formájú, Kós Károly és Lechner Ödön munkásságáig visszanyúló, de Zalaváry Lajost vagy Turányi Gábort is megidéző ún. „Zengő Dóm”, ahol a kulturális programok vizuális és zenei eseményeit élvezheti a közönség. A ma már alapvető fontosságú vizuális elemek pazar látványvilágát a 15 percenként egymást váltó népdalénekesek élő előadása emeli tökélyre. A szervezők abban bíznak, hogy a moldvai-csángó népdal, a „Tavaszi szél vizet áraszt” költői ereje nem csupán a Queen tragikus sorsú énekesét, Freddy Mercury bűvölte el, de a pavilon látogatóit is le fogja venni a lábukról.
A dallam- és az emléktapadás – kiegészítve a gasztro- és borkultúra elemeivel – erősítése lenne tehát a kitűzött cél, amelynek segítségével a Magyar Köztársaság egy olyan képet alakíthat ki önmagáról, amelynek következtében vonzó turisztikai – és nem titkoltan – befektetői országként tekintenének rá a Távol-Kelet e térségében is.
Építészet: Zoboki Gábor
Koncepció: Drozsnyik Dávid, Ördögh László
Koreográfia, műsorkoncepció: Vági Bence
Formaruhák: Bódis Boglárka
Gasztronómia: Csapody Balázs
Beruházó: Gazdasági Minisztérium
Nyitás: 2025. április 13.
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
