Egyre többen fognak házat venni, az urbanizáció lassulni fog.

Szergej Makhno, ukrán építész és designer hét pontban foglalta össze, hogy szerinte melyek lesznek azok a legfontosabb változások, amelyeket a koronavírus járvány okoz majd az építészeti tervezésben. Ha Makhno előrejelzései beválnak, akkor elmondhatjuk, hogy amit a környezetvédelmi mozgalmaknak nem sikerült elérni, azt a világjárvány elhozza magával. 

A Covid-19 vírus kitörésével az élet már nem lesz olyan, mint amilyen korábban volt. Vannak optimistább és pesszimistább előrejelzések, de közös megegyezés van abban, hogy a járvány okozta egészségügyi, társadalmi és gazdasági hanyatlás ellenére az emberiségnek lesz elég ereje az újjáépítéshez. 

Az értékrendszer azonban változni fog, akárcsak életünk és szokásaink, ebből pedig az otthonaink sem fognak kimaradni.

Házak az apartmanok helyett

A sokemeletes épületekben sok ember zsúfolódott össze egy helyen, a tervezéskor azokat az egészségügyi és higiéniai szempontokat nem vették figyelembe, amelyek most különösen fontosak lennének. A világjárvány idején ugyanis az egyik legfontosabb megelőzési eszköz éppen a másokkal való érintkezés minimalizálása, a social distancing betartása. Egy lakóház esetében ez magába foglalja a liftek nyomógombjainak, az ajtókilincseknek, és az egyéb közös felületeknek az elkerülését is.

Sokan élnek olyan lakásokban, amelynek nincs erkélye vagy terasza, ez pedig a házi karanténban még inkább megnehezíti az életet. A járványveszély elmúlásával ez arra késztetheti a többemeletes lakóépületben élőket, hogy elkezdjenek gondolkodni a házvásárlásban. A koronavírussal a házak iránti igény evolúciójának következő szakaszába lépünk: míg kezdetben a ház elsődleges feladata a biztonság nyújtása volt, hogy megvédje lakóit a a rossz időjárástól, a ragadozó állatoktól, vagy éppen az ellenségtől,

a jövőben az elkülönülő házakra azért is szüksége lesz az embereknek, hogy hatékonyan meg tudják valósítani a társadalmi elszigeteltséget.

Makhno szerint ez azt is fogja jelenteni, hogy az emberek egy része elmenekül a városokból, amelyeket a vírusok és fertőzésének melegágynak és hordozójának tekint. Ez pedig megálljt fog parancsolni az urbanizációnak, mert sokan fognak kisebb városokba és falvakba költözni.

Bunkerszerű épületek a nyitott terek helyett

A járvány következtében szélesebb körben elterjedhet az, amit eddig leginkább csak apokaliptikus filmekben láttunk:

a házakat úgy alakítják ki, hogy természeti katasztrófa vagy egy világjárvány esetén is menedéket nyújtson a lakóinak.

Az élelmiszer és a víz biztonságos tárolására külön nyílásokat, helyiségeket alakítanak ki a pincében, de valószínűleg a közkedvelt amerikai konyhás tervezés is háttérbe fog szorulni. A bejáratot jól elkülönítik majd a többi helyiségtől, hogy az utcai viseletünktől a lakásban lépve azonnal megszabadulhassunk, és ne hordjuk körbe a lakásban a szennyeződéseket.

Áttérés az önellátó üzemmódra

A jövő épületeit saját vízellátó rendszerrel fogják megtervezni, egyre elterjedtebbek lesznek a geotermikus kutak. Virágozni fognak az alternatív megoldások:

a kályhák és kandallók új értelmet nyerhetnek, egyre többen gondolkodhatnak vegyes tüzelésű kazánban, vagy éppen napelemes rendszerekben. A cél a külvilágtól való teljes függetlenedés lesz, a másokkal való érintkezés kockázatainak minimalizálása.  

A műholdas internetszolgáltatás jelenleg a legtöbbek számára megfizethetetlen, leginkább a tengeri szállításban, a bányászatban vagy katonai akciókban használják. Makhno azonban azt prognosztizálja, hogy a jövőben felgyorsul ennek a technológiának a fejlesztése, és elérhetővé válik a lakosság számára is.

A víz- és levegőszűrő rendszerek elterjedése

A világjárvány elvonulása után megmaradhat az a félelem, hogy mi történik akkor, ha egy következő vírus belekerül a vízellátó rendszerekbe, ez pedig hozzájárulhat a víz- és levegőszűrő rendszerek elterjedéséhez.

Az intelligens otthoni rendszerek gyártói erre rátehetnek egy lapáttal úgy, hogy alkalmazott technológiájukkal nemcsak a ház levegőjének hőmérsékletét, hanem annak minőségét is szabályozzák, szükség esetén automatikusan megtisztítják.

Az otthon lesz az iroda is egyben

Bár sok cég bizalmatlanul tekintett az otthoni munkavégzésre, a karantén alatt nagyon sokan kénytelenek otthonról dolgozni. Közülük lesznek olyanok, akik alig várják majd, hogy visszatérjenek a kollégáikhoz, de lesznek olyanok is, akik egyáltalán nem akarnak majd irodában dolgozni. Ez pedig az építészek számára azt jelentheti, hogy új térszerkezeti kialakításokban kell gondolkodniuk. Különálló szobákat kell létrehozni az irodai funkcióknak, nagy ablakokkal, sötétítőkkel, megfelelő műszaki feltételekkel, akár hangszigeteléssel.

Elterjednek a városi kertek

Az otthonok közelében, vagy akár erkélyeken most is népszerű a kis kertek kialakítása, de az igazi fellendülés most várható. A növényekkel való fizikai kapcsolat jótékony hatással van mentális egészségünkre, de ha saját magunknak termelünk gyümölcsöt és zöldséget, az lehetőséget ad arra is, hogy tudjuk, mi az, amit valójában megeszünk. Az önellátó gazdálkodás egy többemeletes házban is megoldhatóvá válik, ha az erkély más funkciót kap a jövőben.

A tömegtermelés és a túlzott iparosítás elutasítása

A karantén és a gyárak leállása miatt Kínában nagymértékben csökkent a levegő szennyezettsége, a járvány egyik pozitív következménye, hogy mindenki a saját szemével láthatja, mit okoz a környezetben a gazdasági lassulás, adott esetben a szennyezők teljes kiiktatása. Ez elvezethet bennünket ahhoz is, hogy sokkal kevesebb tárgyat fogunk vásárolni, és sokkal tudatosabb vásárlói döntéseket hozunk, végül pedig feltesszük azt a kérdést is, hogy mit tudunk mi tenni azért, hogy kevésbé szennyezzük a bolygónkat.

Forrás: dezeen.com




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Elkészültek a nemzeti lobogók karantén verziói

Elkészültek a nemzeti lobogók karantén verziói

Maradjunk otthon és küzdjünk együtt a vírus ellen!

Eddig 178 szemüveget juttatott el a Tipton az egészségügyi dolgozóknak

Eddig 178 szemüveget juttatott el a Tipton az egészségügyi dolgozóknak

A cég a fennálló összes erőforrását a Szemüveget minden hősnek kampányba fekteti.

Itt a városi piac új modellje, amelyet a társadalmi távolságtartás keltett életre

Itt a városi piac új modellje, amelyet a társadalmi távolságtartás keltett életre

A nagyok helyett mikropiacok létrehozását javasolja egy holland építésziroda.

Hirdetés