Mini Berlin skandináv módra

Egy norvég sziget ipari rejtelmei

Szöveg: Gollob Lilla
Olvasási idő: …

Újragondolt gyárépület közvetlen kilátással a tengerre és a hegyekre. Szauna, jóga, pizza, pezsgő közösségi élet és évente megrendezésre kerülő fesztivál. A Lofoten szigetek partján álló Trevarefabrikken egy baráti társaság által tíz éve dédelgetett, lépésről lépésre alakuló reuse projekt. Skandináv idill berlini inspirációval. Instant bakancslista!

Az INDUST-REUSE alapvetése, hogy az értékmegőrző reuse gyakorlatoknak a kortárs építészet egyik legfontosabb feladatának kéne lennie. Nemcsak az épített örökségünk megőrzése végett, hanem fenntarthatósági szempontból is, mérsékelve a bontások és az új építkezések ökológiai lábnyomát. Az ipari épületek kiemelt célcsoportjai lehetnének az ilyen jellegű projekteknek, hiszen rendeltetésüknél fogva sokkal könnyebben elavulhat, majd megszűnhet bennük az eredeti tevékenység, mint például a lakóházak, vagy a középületek esetében. Karakteres esztétikájuk és flexibilisen alakítható, hatalmas belső tereik pedig remek alapot jelenthetnének változatos új funkciók számára. Cikksorozatunk célja, hogy jó példákon keresztül hívja fel a még álló, bontástól fenyegetett ipari épületek potenciáljára a figyelmet.

A Henningsvaerben található, Trevarefabrikken (Faipari termékek gyára) névre keresztelt, betonvázas épület eredetileg az 1940-es években tőkehalmájolaj-gyárként és asztalos műhelyként nyílt meg. Annak idején a téli halászati szezonban 700 ezer liter tőkehalmájolajat állítottak itt elő egykori gőzhajósok. 12 órás műszakokban dolgoztak, a gyártás során pedig annyi áramot termeltek, hogy a helyi áramszolgáltatónak is el tudtak adni belőle. Az üzem az egyre szűkülő felvevő piac miatt a 2000-es évek elején zárt be. A következő bő egy évtizedben elhagyatottan állt a fjordok partján, míg 2014-ben egy fiatal norvég baráti társaság – egy geológus, egy mérnök, egy közgazdász és egy orvos – meg nem pillantotta túrázás közben, és meg nem látta benne a szunnyadó potenciált.

„Egy közeli hegy tetején álltunk, mikor egy helyi barátunk lefelé mutatott, és mesélni kezdett egy eladó, régi gyárról. Néhány nappal később összeszedtük minden megtakarításunkat és megvettük” – olvasható a sztori a Trevarefabrikken honlapján.

Az területen az akkori tulajdonos vezette körbe őket, akinek még az édesapja építette a gyárat.

„Amikor először körbesétáltuk, romos állapotokkal szembesültünk, erősen meglátszottak az épületen a zord norvég éghajlat nyomai. Betört ablakok, hámló festék, rozsda. A varázsa azonban így is erőteljesen jelen volt. Van valami érthetetlen, mégis lenyűgöző abban, hogy ebben az aprócska halászfaluban egy 1700 négyzetméteres masszív beton komplexumot építettek a tenger partjára. Sokan azt gondolják, hogy volt már egy nagyszabású tervünk, amikor megvettünk, de valójában impulzívan döntöttünk. A környező természet, a helyi közösség és az épület iránti rajongásból indultunk ki. Nem voltak előttünk kifejezett norvég reuse példák, Berlin újrahasznosított gyárépületei voltak a legközelebbi inspirációk” – mesélte nekünk Martin, az egyik tulajdonos.

Ambíciójuk aztán hamar kialakult; a gyár örökségét megőrizve egy kultúrákon átívelő, de a helyiek számára is nyitott találkozóhelyet szerettek volna létrehozni.

„Trevarefabrikkenbe többek között a helyi közösség miatt szerettünk bele, ezért szerettünk volna valamit újraalkotni és visszaadni nekik. Elkezdtünk gondolkodni: mire van szüksége egy közösségnek? Egy találkozóhelyre! Oké, és hogyan tudnánk létrehozni egy találkozóhelyet? Nos, kezdhetnénk mondjuk azzal, hogy sört árulunk. Ezt aztán hamar kitágítottuk kulturális irányokba is. Bergenből jövünk, ami Norvégia egyik kulturális csomópontja, így sok zenésszel és művésszel nőttünk fel, akiket meghívtunk Lofotenbe. Így kezdődtek a koncertek és a programok.”

A lassan tíz éve tartó felújítás két egymástól elkülöníthető szakaszra bontható. Kezdetben kizárólag DIY jelleggel, különösebb átfogó építészeti koncepció nélkül haladtak. Később viszont, ahogy bővültek a funkciók, egy neves építész irodát, a brit Jonathan Tuckey Designt is bevonták a tervezésbe.

Az első, DIY szakasz 2015 nyarán kezdődött. A újdonsült “gyártulajdonosok” összegyűjtötték a barátaikat. Eleinte teljesen önkéntes szellemben zajlottak a munkálatok. A dugnad norvégul egy nagylelkű kollektív gondolkodásmódot jelent, amely a mai napig meghatározó eleme helyi közösségnek. A súlyosan tönkrement tető és a homlokzat javítására megyei támogatást pályáztak meg, amit végül a gyár különleges szerkezete miatt el is nyertek. A Trevarefabrikkent ugyanis egyedi technológiával, fazsaluzatba helyszínen öntött betonból építették, ami az 1940-es években ritkaságszámba ment, pláne egy olyan kis halászfaluban, mint Henningsvær. A tető javításában egy északi ács barátjuk és társa segédkezett, akik ugyan csak pár hónapig, a projekt idejére terveztek maradni, de végül a mai napig a szigeten élnek.

A Trevarefabrikken kezdetleges közösségi helyként 2016-ban kezdett először funkcionálni, amikor engedélyt kaptak alkohol árusítására. Építettek egy tengerparti bárt, és Lofotpilst (helyi sör) forgalmaztak. Az ezen a nyáron eladott sörösüvegek egy része azóta új funkciót kapott, egy fényinstalláció részeként a szálloda lépcsőházában lóg. A sörárusítás beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a bárból befolyt pénznek köszönhetően a helyi bank elfogadta a hitelkérelmüket, így megkezdődhetett az első emelet felújítása. Egy Hermetikken névre hallgató bár és egy étterem került kialakításra, a régi faszárító raktárat alakították át konyhává. A norvég hermetikken szó jelentése konzervgyár, ezzel a rákhéjüzemként működő helyiség múltjára utaltak. Ez után következett a kávézó a gyár korábbi bútorboltjának a helyén.

A nagyközönség számára hivatalosan 2017 nyarán nyílt meg a Trevarefabrikken, ahol immár egy bár, egy kávézó és egy étterem is várta a látogatókat. Ezen a nyáron megrendezték az első Trevarefestet is, amelyre kevesebb mint 15 perc alatt elfogyott az összes jegy. A mozgalmas nyár után mozgalmas ősz köszöntött be: a gyár keleti oldalán sor került a hotel kialakítására. A régi falak lebontása, a korhadt ablakok lecserélése, új falak felhúzása és fürdőszobák építése után a régi gyári helyiségekből négy új apartman született. A Paintroom névre hallgató szálláshely például korábban az asztalosüzem vezetőjének volt az irodája. A tengerparti szauna a rákövetkező évben nyílt meg, egy újabb évvel később pedig az első pizzasütő kemence is megépült.

2019 őszén újabb léptékváltás következett az átalakításban: kiürítették a második emeletet, ahol egykor a Trevarefabrikken fő asztalosműhelye működött, és megkezdődött a 8 új szállodai szoba építése, valamint a homlokzat felújítása. Ezen a ponton kapcsolódott be a tervezésbe a Jonathan Tuckey Design. A stúdió korábbi projektjei között szerepel egy hagyományos észak-olaszországi tanya felújítása és bővítése, valamint egy cornwalli történelmi ház átalakítása kővel burkolt bővítéssel is, így bőven rendelkeztek reuse tapasztalattal.

„A Jonathan Tuckey Studio tervezte a Michelberger Hotelt Berlinben, ami az egyik kedvenc szállodánk, és amit szintén egy ipari struktúrából alakították át. Amikor felkerestük őket, kiderült, hogy az építészeti újrhasznosításon túl nagy megszállottjai a fényeknek és árnyékoknak. Ehhez Lofoten tökéletes lokáció, hiszen minden évszakban hihetetlen fényhatások vannak itt” – mesélte Martin.

A Jonathan Tuckey Design a megrendelői igényekkel összhangban igyekezett minimalizálni az épületen eszközölt változtatásokat, és a lehető legtöbbet megtartott a gyár történelmi hagyatékából, beleértve a zsaludeszkák nyomait viselő betonszerkezetet, a durva vakolatú falakat, de még a rozsdásodó gépeket is.

„A tér új elrendezésének meghatározásához kulcsfontosságú volt a szerkezeti váz. Váratlanul mélyen lelógó betonbordákra bukkantunk a belső térben, amelyeket ugyanilyen vaskos oszlopok támasztottak alá. Ahelyett, hogy eltávolítottuk volna, vagy hozzáadtunk volna valamit a szerkezethez, azt vizsgáltuk, hogyan lehet megtartani azt, és intim helyiségekre osztani, amit eredetileg egyetlen raktárhelyiségnek terveztek” – magyarázta Dan Stilwell építész.

A Trevarefabrikken ablakai megmaradtak, de egy további hőszigetelő üveg réteggel és karakteres fa redőnyökkel egészítették ki őket. A berendezési tárgyak és részletek is jellemzően a helyszínen talált, újrahasznosított anyagok felhasználásával készültek, beleértve a felújított fehér csempeburkolatot és a hálószobákba vezető téglalépcsőket. Ezt kombináltak például a friss hatású, pisztáciazöld falelemekkel és egy-két modern kiegészítővel. A gyár régi gépeit a folyosókon állították ki.

„Magukat a gépeket nemcsak a múlt maradványaként őriztük meg, hanem titokzatos, tengeri szörnyekre emlékeztető lényekként, akik üdvözlik vendégeket a szobákhoz vezető úton” – tette hozzá Stilwell.

A Trevarefabrikken továbbra is egy "folyamatban lévő munka", a projekt jövőbeli szakaszaiban további rugalmas szálláshelyek, rendezvényhelyiségek kialakítását is elbírná a komplexum.

„Nem mondom, hogy mi indítottunk el, de mindenképen úttörői vagyunk Norvégiában annak a mozgalomnak, ami arra ösztönzi az embereket, hogy őrizzék meg az épületeket a rombolás helyett. Gazdaságilag talán nem, de fenntarthatósági és történelmi szempontból mindenképpen ez az üdvösebb magatartás. A mi közösségünkben pedig fontos, hogy az épületeken keresztül a történelem egy szeletét is megőrizzük” – osztotta meg zárásul Martin.