Óvoda másképp

Montessori szellemben bővített óvoda Csehországból

Maria Montessori a 20. század első éveiben, Olaszországban dolgozta ki forradalmian új pedagógiai módszerét, amely még ma, több mint egy évszázad elteltével is friss, és bár a pszichológiai kutatások azóta tudományosan igazolták elveit, a Montessori módszer sajnos még mindig alternatívnak számít a közoktatásban. A Mjölk architekti ebben a szellemben, a kortárs építészet merész eszközeivel bővített egy múlt századi épületben működő, hagyományos óvodát.
 


Maria Montessori a gyerekek viselkedésének megfigyeléséből indult ki, amikor megalkotta a szépségre, csendre és békére alapuló nevelési módszerét. A Montessori módszer egyik legfontosabb alappillére a gyermek tisztelete, ez a kulcsa, hogy önálló, mások iránt felelősséget érző, a környezetére igényes felnőttekké váljanak.

A Montessori pedagógia egyik kulcsmondata: „Segíts nekem, hogy magam csinálhassam!” Az eltelt több mint száz év sem volt elég arra, hogy ez az alapvető pedagógiai megközelítés általánosan teret nyerjen a közoktatásban, és bár világszerte működnek Montessori intézmények – például az én gyerekem is ilyen iskolába járt Budapesten – ezekben csak részlegesen sikerül megvalósítani Maria Montessori elképzeléseit. Nem utolsó sorban azért, mert az általa elképzelt esztétikus, nyugalmat sugárzó, ugyanakkor kreativitásra inspiráló környezetnek egy hagyományos épületben többnyire hiányoznak a tárgyi és téri feltételei. 

A Mjölk architekti ennek tudatában alkotta meg merész tervét a múlt században épült óvoda bővítésére. Saját óvodai emlékeik is abban erősítették meg őket, hogy a kisgyerek az alapvető téri, építészeti élményeket őrzi meg emlékezetében, és ezek minősége erősen hat későbbi életében. A fény, a mozgás, a színek, a terek tágassága erősen befolyásolja az első évek élményeit. Egy óvoda esetében ez annál is inkább fontos, mert itt tapasztalja meg az ember először, hogy milyen elhagyni a biztonságos közeget, és idegen terepen interakcióba lépni másokkal. Ehhez képest az óvodaépítést szigorú szabványok kötik, melyek csupán a fizikai biztonságról gondoskodnak, de nem veszik figyelembe a lelki szükségleteket. Az építészek ezt kívánták meghaladni azzal, hogy a terv fókuszába a gyerekek örömét helyezték.

 

 

Az új óvodaszárny négyszintes, de a szintek vizuális kapcsolatban vannak egymással. A gyerekek mindig láthatják, mit csinálnak a társaik, de ha úgy hozza a kedvük, el is bújhatnak. A régi és az új épület két szinten is összeköttetésben áll, formabontó módon a gyerekmosdókon keresztül.

A mellékhelyiségeken át futkározni egyik épületből a másikba már maga kaland. A bővítmény tetején erős acélhálóval védett terasz nyílik, ahová a harmadik szintről egy külső lépcsőn át kapaszkodhatnak fel a gyerekek, és ahonnan gyönyörű a kilátás. A második szintről csúszdán is lejuthatnak a földszintre. A földszinten játszóterasz bővíti a lehetőségeket. Minden szint más élményt kínál, mással stimulálja a gyerekek „működését”. A bővítmény acél és vasbeton karaktere szándékos kontrasztban áll a klasszikus épületszárnnyal. A letisztult, világos terek esztétikája tág lehetőségeket kínál a Montessori pedagógia kibontakoztatására.

 

Stúdió: Mjölk architekti | Web | Facebook | Instagram; Projektový atelier David
Megrendelő: Jablonec nad Nisou törvényes városa
Projekt helyszíne: Zámecká 10, 466 06 Jablonec nad Nisou
A projekt országa: Cseh Köztársaság
Befejezés éve: 2020
Beépített terület: 103 m² bővítés, 238 m² rekonstrukció
Bruttó alapterület: 212 m²
Hasznos alapterület: 160 m²
Fotók: BoysPlayNice

 

Forrás: Linka

 

További rajzok és képek a galériában!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ahol az álmok születnek

Ahol az álmok születnek

Óvoda egy cseh kisvárosban. 

Játékra hangolva

Játékra hangolva

A kőbányai Mocorgó óvoda a KJT Építész Stúdió tervezésében.

Az EQUITONE sokszínű világa - 2. rész (X)

Az EQUITONE sokszínű világa - 2. rész (X)

Határtalan fantázia és játékosság.

Hirdetés