„Most van itt az idő, az alkalom”

Egy Lechner mű, a Postatatkarék épületének továbbélése a 21. században

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Jaksa Bálint
• Olvasási idő: 4 perc

Miért van az, hogy a közvélemény egy része felháborodik a történelemhamisításon, mikor 1:1-es rekonstrukciókat lát, de ugyanez a közeg szintén sérelmezi, ha modern konstrukcióval egészítenek ki egy épületet a múlt „feltámasztása” helyett? A teljes visszaépítéseknél sokan hangosan vallják a Velencei Charta elveit (azaz modern részletekkel helyettesítenék a már elpusztult részeket), de amikor mindez megtörténik, pont az eredeti összkép hiányát sérelmezik. Nos, a Postatakarék Hold utcai épületének esetében is elhangoztak a fenti kritikák, mikor bő egy évvel ezelőtt kiderült, visszaépítik Lechner főművének híres központi csarnokát, ám annak nagyon karakteres, 1924-ben elbontott üvegkonstrukciója helyett high-tech üvegkupolát építenek. Cikkünk eredetileg az OCTOGON 189-es, 2024/1-es lapszámában jelent meg.

Lechner Ödön irreálisan gyors tempóban felhúzott, 1901-ben átadott Postatakarékpénztára unikum Európában, de egy érdekes kakukktojás a historizmus kimért, európai stílusokat komponáló lipótvárosi közegében is. Egy kísérlet, melyet maga a világhírű építészettörténész, Nikolaus Pevsner is európai jelentőségűnek jelentett ki. És mi volt saját korában? Megvetett mű, mely a kultuszminiszter kritikája után megpecsételte Lechner állami megbízásainak további sorsát.

A központi ügyfelek számára használható pénztár a belső udvar bazilikálisan fedett tere volt. Az 1920-as évektől kezdik megbontani kompozícióját, több eredeti oszlopát konkrétan ki is dobták, majd a háborús sérülések után szinte csak deszkafedéssel lett raktárként használva e tér a 2021-es felújításig. Most a Magyar Államkincstár foglalja el az egész épületet, számukra pedig szintén szükség lett egy ügyfelek számára nyitott pénztárcsarnokra, azaz Lechnert idézve eljött végre az idő, az alkalom, hogy visszaadják a helyszín eredeti feladatát, lelkét.

 

A cél tehát elsődlegesen a funkció visszanyerése volt, a Fazakas Építésziroda azonban korabeli archív fotókból a valódi építőművészeti rekonstrukción is tudott dolgozni. Lechner-féle tervrajzokból kevésbé, hiszen a megépült változat nagyon különbözött az építész-zseni eredeti terveitől, felmérések alapján viszont születtek később profi metszetek, így volt, mi segítse a munkát. Fennmaradt például eredeti oszlop is, így azokat minden apró részletével – a kézzel felhelyezett, bogyó alakú harmatmintázatokkal együtt – emelték fel újra. Szerencsés helyzetben voltak a gádorfalak szirom formájú ablakai is: belőlük szintén több eredeti maradt meg a helyszínen és felújítva azok is visszakerültek az újragyártott változatok közé. A kihívást inkább azok a finomságok jelentették, amelyek az archív fotókról is nehezen, de azért kivehetőek voltak. Ilyen például a falba csontszínnel simuló magyar-szecessziós motívumok, vagy az üvegek savmaratott mintázatai.

Ami a belsőépítészetet illeti, vonatkoztassunk el a nem a Fazakas Építésziroda által idetervezett bútoroktól, és koncentráljunk inkább az olyan minőségi részletekre, mint például a pénztárak elválasztó panelei. Ezek a hullámzó, fából épült, rézkorlátokkal ékesített fogadószakaszok szintén az archív fotókon látható eredeti famunkákat követik le. 1901-től nem így és nem ilyen mennyiségben álltak, de dicséretes, hogy ezeket vették alapul az új ügyfélfogadási elrendezéshez.

Térjünk azonban a legfőbb kérdésre. Az eredeti, négyzetes alapról induló kupola építő- és iparművészeti szempontból is gyönyörű megoldás volt saját korában, ám mérnöki szempontból ezt már nem lehetett elmondani. Mint ismert, az egész műemlék külső homlokzatán a motívumok, állatalakok szimbolikus jelentőséggel bírnak. A méhek hangsúlyos ábrázolása a gondos gyűjtögetést, takarékoskodást jelképezi, így maga a kaptár motívuma az egész épület metaforája tulajdonképpen. Miről is van tehát szó a központi csarnokban? Zöldellő terazzóról, eredetileg barna fabútorokról, harmatozó virágokat formáló oszlopokkal… Ez bizony a természet ábrázolása egy virágos mezővel, melyből a kis méh-domborművek felviszik a nektárt, hova is? A fejünk felett kicsúcsosodó, kaptárra emlékeztető kupolába.

Az eredeti, poligonális üvegdarabokból kirakott, méhkasra emlékeztető lefedést Walther Gida kivitelezte. E technika választásának kulcsa valójában Lechner párizsi jelenléte és a tény, hogy kint megismerte Gustave Falconnier szabadalmát: az üreges üvegtéglát. Egy olyan könnyen adaptálható ötletről van szó, amely az üregben maradt kihűlt levegőnek köszönhetően jó hő- és hangszigetelő tulajdonságokat nyújt. Merész újítás, ami azonban hamar kudarcot vallott – az eredeti terv kettős, rácsos tartós üvegszerkezetével ellentétben ezeknek a bonyolult elemeknek ugyanis csak egyrétegű fedél készült. Az viszont sem statikailag, sem a beázás szempontjából nem volt jó, a hőingadozás hatására pedig folyton zsugorodott vagy tágult a felület. Falconnier ötletére ez a típusú rendeltetés ily módon nem vált be, és hamar le is bontották a sok gondot okozó megoldást.

Természetesen a mostani cél ennek a régi szerkezetnek az újraépítése volt, hátha a modern évszázadok már meg tudják oldani a régi problémát. Azonban nem meglepő módon olyan eredmény jött ki a matekkal, amelynek ára többszöröse lett volna az egész felújításnak is, ilyen fajta üvegtéglát gyártó céget pedig eleve egyet találtak külföldön, amelyik a darabszámmal sem birkózott volna meg, és az érvényben lévő épületfizikai előírásoknak sem tudott volna a szerkezet megfelelni. De érdemes-e erőltetni valamit, ami saját korában sem volt hatékony és problémamentes? Nyilván az esztétikát egy nap – mikor a piros hó esetéhez hasonlóan korlátlan mennyiségű pénz és idő áll rendelkezésre a reprezentatív műemlékvédelemre – egyszer újra lehet alkotni. Most viszont a használható és igényes felújításra törekedtek, így egy kettős, hajlított üvegkonstrukciót terveztek be, mely lassan már a Fazakas Építésziroda védjegye a Vörösmarty téri irodaház, valamint az MMA központjának üvegpavilonja után. A kortárs üvegtető jól ellátja feladatát és nem veszi el a lehetőséget a kívánt történeti rekonstrukciótól sem. Én azonban egyvalamit nagyon hiányolok – amelyben Fazakas György is reménykedik –, ez pedig a kupolát öltöztető világítás, a betervezett igényes csillár jelenléte.

A központi tömb külső homlokzata kétségtelenül e munka masszív sikere, gyenge elődje után felüdülés a szemnek. Érdemes kiemelni a kupola csúcsdíszének és a vízelvezetőnek a bádogosmunkáját. A gádorfalakat körbejárható gang és mellvéd is körbevette a félemeleten, amely szintén elpusztult, kovácsoltvas korlátjai és azok rézfoglalatai most nagyon szépen követik az eredeti változatot. Emellett szintén kvalitásos munka a téglaszalagok visszaépítése, amely a tervező elmondása szerint nagy kihívás volt a szakemberhiány miatt ma Magyarországon.

A deszkázott sors után ilyen igényes visszarajzolásokkal, a tömb külső homlokzatának anyaghasználatával egy nagyon üdvözlendő projektről van szó. A részleteibe merülve látjuk, hogy stilisztikai szempontból milyen komplex alkotást jelent és jelentett anno ez a munka a maga korában. Talán egy nap a virágos rétről az oszlopvirágokon át a méh-díszítések is berepülhetnek újra, vissza a kaptárba.

Az OCTOGON legújabb lapszáma mától a polcokon: hagyományainkhoz híven év elején az épületfelújításokra és a műemlékvédelem témakörére fókuszálunk. Az elmúlt időszak kvalitásos felújításairól, többek között a Lánchíd megújulásáról (CÉH Zrt./FŐMTERV), a Jáki Szent György-templom felújításáról...

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.