Rendhagyó emlékkiállítás az Art Department Galériában.
A címben foglalt helyzet néhány éve mindennapos is lehetett akár. Aztán egymást követve, ahogy mondani szokás, tragikus hirtelenséggel távoztak mindketten, hogy egy más szférában folytassák a megkezdett társalgást. Megürült Rajk László műterme, emlékhellyé vált, művészeti események befogadó terévé. Nagy Bálint lakása eladásra vár, de emléke most néhány hétre Rajk László hajdani műtermébe, az Art Department helyiségeibe költözött.
Egy lakásnak „szüksége van az évek érlelő hatására, hogy megteljen a falak, a padló, a bútorok teteje. Miként egy könyvespolc is akkor van »készen«, ha megtelik könyvekkel, tárgyakkal.” – Nagy Bálint vallomása a kiállítás mottója.
A tárlat apropója Bálint halálának közelgő egy éves évfordulója, összeállítása és közszemlére tétele személyes gyászmunka is egyben. Juli, Őry Júlia, Bálint társa az utóbbi tíz évben ugyanennek a lakásnak a lakója volt, személyes küldetése a hagyaték gondozása. A lakás bérlemény volt, ki kellett üríteni, a képek tanúsítják, mekkora tárgyegyüttest kellett átmenetileg elhelyezni valahol – erre elsősorban a Winkler Barna által évtizedig működtetett HAP Galéria üres helyiségei szolgálnak. ELkészült a lakás 3D-s szkennelése, a hagyaték feldolgozásra vár, ez a következő évek munkája lesz.
Az Art Department kiállító helyiségei, Rajk, a szellemi társ és barát műterme magától értetődően fogadja be Bálint személyiségének tárgyi rekvizitumait. A lakásról készült művészi fotók – Zsitva Tibor, Halas István és a Párizsban élő Horváth Kászló munkái – foglalják el az egyik szobát, középen makettek és a Bálint által tervezett sakk-készlet szék-figurái, a harmadik helyiségben a lakás minden négyzetcentiméterét borító műtárgy-gyűjtemény darabjai idézik meg a hajdani otthon lakójának kivételesen erős személyiségét. Intim és személyes tárlat, tapintható a megidézett személy jelenléte.
Számomra meglepetés: bár tartósan dolgoztunk együtt, és mint mindenki, én is tartósan Bálint személyiségének hatása alá kerültem, mégsem jártam soha az említett lakásban. Bevallom, egész másnak képzeltem, kevésbé otthonosnak, kevésbé organikusnak, sokkal „építészesebbnek”. Persze utólag világos, mekkorát tévedtem, hisz Bálint egész életében otthonokat teremtett, Adyligeten, Amerikában, a Fugában és a Hajós utcában is. Akiket otthonaiba befogadott, kitüntetve érezhették magukat – és hányan voltak, voltunk ilyenek.
Juli azt mondja, Bálint örülne ennek a kiállításnak. Mi, az átmenetileg még maradók a találkozásnak örülünk.
Álljon itt a kurátornak, Őry Júliának a tárlatot kísérő szövege, amely pontosan felidézi, mi minden talált helyet a Hajós utcai lakás falai között.
Hajós utca 39.
Nagy Bálint lakása és gyűjteménye
Imádok itt élni! – mondta nekem sokszor Bálint a Hajós utcai lakásáról. Szívesen emlegette, hogy Janáky István azt mondta róla, ez a főműve. Ebben a lakásban összegződött sok olyan tulajdonság, ami Bálintra jellemző volt: tervezettség és rendszeretet, játékosság és derű, szenvedélyesség és érzékenység, zárkózottság és szókimondó, a konfliktusokat felvállaló őszinteség, magabiztos ízlés és arányérzék. Ami másnak túlzásnak hathat, az nála természetesen adta magát. Tökéletes önazonosság. „Feleljünk magunkért. ” (Petri György: Tojástükör)
„Anyai nagyszüleim nagypolgárok: a nagymama, Dybisewszky Ninus lengyel felmenőkkel bíró, harmadik generációs értelmiségi, nagyapám, Diósszilágyi Sámuel orvos, literátor, a megyei radikális párt elnöke, kisgyermekkorom legmeghatározóbb személye. 13 éves voltam, amikor meghalt, amihez hozzáfértem, elolvastam tőle, róla, mindent tőle tanultam, amit fontosnak tartok a világból. (…) Nemcsak nagyapám, a házuk is, ahogy a vendégeik hívták: a Hotel Diósszilágyi, meghatározó élményem. (…) Az utcafronton négy nagyszoba volt. Gondosan szétválasztott funkciókhoz illeszkedő belsőépítészet. A hálószoba és a szalon, később könyvtár, visszafogott gyöngyházdíszítésű art deco bútorokkal berendezett. Ez az írás ugyanazon az íróasztalon készült – igaz, már számítógépen –, és mögöttem most is ott áll a négyszárnyú metszett üvegajtós könyvszekrény. A huszonnégy személyesre kihúzható ebédlőasztal megoldása technikatörténeti különlegesség. Hosszasan sorolhatnám a nagy cserépkályhákat, a fürdőszobába vezető tapétaajtót, az épített fürdőkádat, a lichthofban álló jégszekrényt, a pissoirt a vécében, a nagy konyhai tűzhelyet, vagy a rejtélyes, hatalmas kövekkel megrakott mángorlót. A dekorációról rögzített emlékem: értékes képző- és iparművészeti tárgyak otthonos keveredése a csak személyes – érzelmi értékkel bíró – tárgyak sokaságával.”
Minden építész álmodozik arról, hogy egyszer megtervezi a saját házát. Bálintnak ez a lehetőség korán, az adyligeti családi házzal megadatott (1976–87), de többéves amerikai tartózkodása után már nem ott folytatta az életét. Amerikában a Clark Áginak tervezett manhattani lakásátalakítás (1989–1990) volt igazi álommunka. „Az átalakítás az összenyitásokról, átlátásokról szól. (…) Az első pillanattól kezdve egy tizenkilencedik század végi – huszadik század eleji polgári lakás hagyományaira építő, mai otthon megvalósítása lebegett a szemem előtt. A felületek telítettsége, a tárgyak sűrűsége, a tárgyak belső gazdagsága. Közben újra felfedeztem régen elfeledett lehetőségeket. Az ajtó lapjai, kerete: mind megmunkálásra váró felületek.”
Az élet végül más lehetőséget kínált: 2005-ben sikerült megszereznie a Hajós utcai udvari, földszinti 91 m2-ert, ami akkor már használaton kívül, leromlott állapotban jobb sorsra várt. Korábban iroda, majd irattár volt.
A Hajós utca 39. mint egy hely a belvárosban addigra már széles körben összeforrt Bálint nevével: a szemközti helyiségben működött 1994-től a Nagy Bálint és Társai építésziroda, a pincében 2001-től az N&n galéria. Így egy kitüntetett pillanatban megvalósult a számára ideális életforma: munkahely, kulturális élet és privát szféra egy helyszínen, kvázi egy térben zajlott. A Kádár-korszak értelmiségi ellenkultúrájának szereplői számára ez a helyzet vált természetessé. Szabadegyetem, szerkesztőségi ülés, lakásszínház, szamizdatbutik, házibuli – a szabad élet eseményei kényszerűen mind magánlakásokban valósultak meg. Paulay Ede utca 19: itt vagyunk Rajk László műtermében, irodájában, lakásában. Nagy és Rajk több évtizedes barátsága, életszemléletük, habitusuk rokonsága ezen a ponton is magától értetődő.
Bálint 2005 nyarán-őszén két hónap alatt működő otthont teremtett az elhanyagolt irodából. Izgalmas adalék az ingatlan történetéhez, hogy itt működött a Magyar Népköztársaság Művészeti Alap Jogi Osztálya. Az egyik asztalnál, körülbelül ott, ahol Bálint saját asztala állt, Del Medico Imre jogász, sajtólevelező ontotta leveleit.
Az ingatlan adottságai több szempontból sem ideálisak: nincs utcai kilátás, kevés nap éri, a szobák egymásból nyílnak. Számára mégis a tökéletes megoldást jelentette akkori élethelyzetében, és az a hozzáadott érték, amit tervező-kivitelező munkája jelentett, jól élhető, igazán szerethető otthonná tette, itt nevelte fel három legkisebb gyermekét. „Nem az adottságokon múlik. Hogyan kell a hurkát megtölteni. Ez volt a legjobb.” – mondta Batár Attila, amikor már Bálint halála után beszélgettünk a lakásról.
Bálint térlátása lenyűgöző volt. A lakás az utolsó négyzetcentiméterig, az utolsó konnektorig kitalált, mérnöki aggyal megtervezett tér, ahol mindennek – bútornak, képnek, lámpának, serpenyőnek, zokninak, kiskanálnak, pálinkásüvegnek – megvolt a pontos, fel nem cserélhető helye (és így nem volt nehéz rendet tartani!).
Mindent elnyelő egyedi, vasvázas beépített szekrény futott végig a lakás teljes hosszán, ami a szobák funkciójától függően ruhásszekrényként, könyvespolcként, konyhaszekrényként, tárolóként funkcionált, azt ajtajai pedig képakasztásra alkalmas felületként. Nem volt olyan helyiség, olyan falfelület, ami ne lett volna tele képekkel, szobrokkal, kisebb-nagyobb tárgyakkal. Ami nem fér már el szem előtt, az gyűlt az ágyneműtartóban. Szerettem csak ülni és nézelődni a lakásban, sok év után is találtam újabb és újabb, még fel nem fedezett részletet, átadva magam a vizuális és szellemi kalandnak.
A bútorok jelentős része a makói családi örökség, a nagypolgári gyökerek tárgyi emlékei, amelyek természetes módon simultak bele ebbe a heterogén enteriőrbe, és az újabb darabokkal organikus módon, a spontaneitásnak is engedve álltak össze harmonikus egésszé.
Bálint álmodozott arról, hogy ha egyszer el kellene innen költöznie, olyan házat tervezne (a bugaci pusztába, a „semmi közepére”), ahova ezt a lakást egy az egyben át lehetne költöztetni. Átriumos ház lenne, önálló galériaszárnnyal, ahol elférnének a művek.
Milyen tárgyakból áll ez a gyűjtemény? Az alkotók névsora alapján nyilván kirajzolódik Bálint életének sűrű és sokrétű kapcsolati hálója. A legtöbb mű ajándék, illetve az N&n galéria gyűjteményének darabja (a galéria programjának a kezdetektől része volt a gyűjteményépítés). Az utóbbi 12 évben már a FUGA kiállítóitól kapott ajándékok gyarapították. Ez a kiállítás szűk és spontán válogatás, első lépése a hagyaték – az építész, ellenzéki, galerista élet tárgyi emlékei – feldolgozásának, gondozásának.
Gyász. Távolodás. Emlékezés. Otthonból emlék, emlékből leltárba vett műtárgy-együttes válik. A lakás mára üres, új szerepére vár.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
