Nagykőrös piaca, ahol geometrikus formák között pulzál az élet

Piaccsarnok az alföldi mezővárosban.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Palkó György
• Olvasási idő: …

A nagykőrösi városi piac épületét eredetileg az OCTOGON 151-es (2019/3-as) lapszámában mutattuk be, Martinkó József írásával. Nem véletlen, hogy most újra elővettük – márciusi témánk a geometria jelenléte az építészetben, és a képek önmagukért beszélnek... 

2011-ben egy különös piaccsarnokot adtak át Dabason. Kiss Gyula és Járomi Irén alkotása bátran és rendhagyó módon fogalmazta újra a piac tervezés műfaját ebben a vidéki, kisvárosias környezetben. Sokáig azonban úgy tűnt, hogy amolyan zárványként, egyszeri tervezői bravúrként, a „hagyományos háromhajós csarnokszerkezet monolitikus átirataként” emlékezünk majd a dabasi házra. Nem így történt. Nagykőrösön a tervezők újabb lehetőséget kaptak arra, hogy piacot tervezzenek, s noha a két épület logikai alapvetése sok hasonlóságot mutat, mertek más irányba indulni, más úton járni.
 

Némiképp rendhagyó, ugyanakkor példamutató módon a tervezési folyamat ezúttal Tényi András nagykőrösi főépítész és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának hallgatói közötti együttműködésből indult. Prof. Dr. Kiss Gyula DLA és diákjai Nagykőrös építészettörténeti, műemléki szempontból jelentős épületeit mérték fel hat évvel ezelőtt a főépítész felkérésére. Ebből az együttműködésből a középület tervező tanszék hallgatóinak bevonásával indult el később egy hallgatói félév, ami során immár a piac területével foglalkoztak a diákok, majd végül egy tervkiállítást is rendeztek a városban. Végeredményben ennek az évekre visszamenő együttműködésnek a gyümölcse a megbízás, amit a Kiss-Járomi Iroda munkatársai öntöttek végül formába.

Úgy alakult, hogy e sorok írója életében nem járt Nagykőrösön az új piac épületének felkeresése előtt. Noha édesanyja Kecskeméten nőtt fel, szülei ott ismerkedtek meg, és nagyszüleit gyakorta vizitálta nyaranta a „hírös városban”, ám Nagykőrösön semmi dolga nem akadt. Éppen ezért volt a szerzőre igazán nagy hatással Arany János gimnáziumi tanáréveinek mezővárosa, annak templomai, a városháza, a református gimnázium épülete, eklektikus polgárházai, postapalotája, szállodája, húszas években épült zsinagógája, kulturális központja, főtere, a szecessziós Eötvösházy—Jakab-kúria, a Gaál-kúria 1836 és 1838 között épült klasszicista huszárkaszárnyája.
 

Mindezen szépségek mellett a piac helyszíne egyelőre nincs túl jó állapotban. Nem feltétlenül a Kálvin tér közepén magasodó, a hetvenes évek közepén épült vasbeton víztoronnyal van baj, hanem inkább a körtér jellegű terület burkolataival, a környező házak mállott homlokzataival, a közlekedési rend kuszaságával. Ígérik, hogy a tér is megújul a közeljövőben, ami remélhetőleg így is lesz. Már csak azért is, mert az új piaccsarnok építészeti minősége, kisugárzása mindenképpen erre predesztinálja ezt a térrészt.

Nem pusztán egy fontos közösségi tér és középület épült ugyanis, hanem a nagykőrösi Kálvin tér déli, délkeleti térfala is létrejött az új beépítéssel, ugyanakkor északról, keletről a tér keretezési definiálatlan, miközben a víztorony egy hangsúlyos középpontot jelöl ki. Voltaképpen az egykori bódésor helyére felépített csarnok is egy néhány éve épült, kommunális helyiségeket magába foglaló, zárt kőépülethez csatlakozik, ami a déli oldalon zárja le az új épületet, vagyis valami meglévőhöz, régebbihez kellett szerkesztenie az építészeknek.

Néhány szót talán megérdemel maga a piacépület, mint műfaj is. Úgy érzem, ez a műfaj felszabadult jutalomjátékká tud válni sok építész számára, gondoljunk csak Enric Miralles - Benedetta Tagliabue-tól, Winy Maason át Rajk Lászlóig kortárs piacot tervező építészek sorára. A piac élete pulzáló, mindig változó, emberi kapcsolatokkal, a kereskedelemmel, kommunikációval teli élet. Illatok, sőt szagok által dominált intenzív tér a piactér, ami egyszerre szól a földről, tájról, vidékről és a városról, érzékiségről, gyomorról, emésztésről, a frissességről és a rohadásról, a perfektről, a kicsit foltosról, vérről és születésről, a természet körforgásáról és a háztartás állandóságáról. Szól nénikről, bácsikról, széles hentesekről, lángoszsír-szájú gyerekekről. Építészeti szempontból a piac halála a túltervezettség, ahol a spontánnak, természetesnek és az üzemszerűnek az aránya borul fel.

Kiss–Járomi épülete tisztában van mindezzel, ugyanis egy mezőgazdasági épület és egy üvegház szerencsés találkozásáról van itt szó, ahol kapóra jött az, hogy a homlokzati szakaszok kelet-nyugati, illetve északi tájolásúak, tehát a tetőgerincen átszellőztető ablaksorral egy szinte gépészet nélküli épületet tervezhettek, ami a reggeli piacidőben a felkelő nap fényében fürdik, de nem melegszik fel, hiszen délről a már meglévő kőház megvédi a túlzott napsütéstől. Az üvegmembrán elé végül egy, a dabasinál sokkal áttörtebb, lyuggatott fémhomlokzat kerülhetett, így a kint és bent, fény és árnyék, átlátás és takarás érdekes egyvelege, megunhatatlan, állandóan dinamikus, mozgó-változó rendszere jött létre. Épp annyira dinamikus, lírai, de egyszerű, érthető, élettel, fénnyel teli, minőségi építészet ez, mint amilyen élet, természet, egyszerűség minden működő piacépület sajátja mindenütt a világon.

További képek a galériában!