Nekem Budapest | Ferkai András

Ferkai András köszönti a 150. születésnapját ünneplő fővárost

• Szöveg: Octogon
• Olvasási idő: …

Ferkai Andrást nem kell bemutatni a Budapest építészete iránt rajongó olvasóknak. A főváros két világháború közötti építészetét bemutató képes monográfiái alapművek. A főváros 150. születésnapjának közeledtével őt kérdeztük Budapesthez fűződő személyes viszonyáról. Novemberi Budapest 150 tematikánk méltóbban nem is indulhatna, mint a főváros avatott ismerőjének képes vallomásával. Aki kedvet kap, akár végig is járhatja Ferkai András értő kalauzolása nyomában kedvenc budapesti helyeit...

...nem a Gründerzeit idején kiépült pesti városmaghoz kötődöm, hanem a sűrű bérházas övezet peremvidékéhez

Miért kötődsz, kötődsz-e Budapesthez, mit tartasz értéknek benne?

 

Budapesten születtem és vidéki rokonság híján reménytelenül fővárosi maradtam. A Déli pályaudvar mellett nőttem fel, a Krisztinavárost és a Hegyvidéket tekintem tágabb otthonomnak. Zuglóban töltöttem húsz évet, majd visszatértem Budára, az alma materem (Műegyetem) környékére. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem a Gründerzeit idején kiépült pesti városmaghoz kötődöm, hanem a sűrű bérházas övezet peremvidékéhez, ahol a lazább beépítés már inkább a szecessziós és modern építészettel fonódott össze. Ennek az alapélménynek bizonyára köze van ahhoz, hogy nem a 19. századi historizmus kutatója lettem. 

A fővárosnak mindenekelőtt a topográfiáját, táji adottságait értékelem, amit az ádáz építési láznak a legutóbbi időkig nem sikerült tönkretennie.

Az építők régen is rengeteg hibát vétettek – hegynek vezetett hidak, a régi Belváros lebontása és szétvágása a Hatvani/Kossuth Lajos utca forgalmával, túl fukarul kimért és túl szűk utcák, a magántelkek kiuzsorázásának engedélyezése, kevés tér és park stb. – ám a sűrűn beépített pesti városszövetnek még így is van vonzereje, talán éppen a városi terek zártsága miatt, no meg a historizáló épületekben megtestesült iparosmunka miatt, melynek minősége sokakban nosztalgiát ébreszt. Szeretném azonban megjegyezni, hogy a két világháború közötti modern építészet – ugyan más anyagokkal és formákkal – de hasonlóan magas színvonalat képviselt, amiből a pénzhiány (és a hozzá nem értő felújítások) miatt sajnos egyre kevesebb marad. Értéknek tekintem továbbá az 1945 utáni építészet legjobb alkotásait, sőt, az átlagot megütő épületek és együttesek szélesebb körét is. Remélem, hogy egyre több embernek lesz szeme ezen értékek felismerésére, és megtaláljuk a módját, hogy az energetikai felújítások és a tervezői-megrendelői szándék ne forgassák ki őket eredeti karakterükből.


Milyen kedvenc, vagy meghatározó élményed van a fővárossal kapcsolatban?

A meghatározó élmények többnyire a gyermekkorhoz kapcsolódnak. Számomra ilyen a Városmajor utca emléke, melyen hosszú éveken át jártam a Csaba utcai Általános Iskolába. Akkor még kis forgalmú, szinte álmos utca volt, macskaköves úttesttel és járdával, sok földszintes házzal és háborús foghíjjal. Omló, golyónyomokkal vert vakolat a házakon, mögöttük elvadult kertek a Kis-Svábhegy oldalában. Már akkor feltűnt, hogy az utca S-vonalú első szakaszán a járda hol széles, hol oly keskeny, alig fér el egy ember rajta. Később tudtam meg, hogy a meseszerű neogót házban, ami előtt szinte csak lapjával fordulva lehet elmenni, Pogány Móric építész lakott. A kiszélesedő járda Semsey László gróf kettős bérházához vezet (Hültl Dezső), a köztük nyíló kapu mögött gesztenyefasor, s a park mélyén rejtélyes kastély. A kanyar után Hikisch Rezső ridegen neoklasszicista Haggenmacher-bérháza következik. Mielőtt beléptünk volna az egykori árvaház kapuján, frissen sült kenyér illatát érezhettük minden reggel: az Árkay Aladár-féle szecessziós bérház alagsorában dolgoztak a pékek.
 

A Barabás-villa melletti földszintes házsor egyik csöndes házában állítólag Schaár Erzsébet és Vilt Tibor alkotott. Feltűnő modern épület volt Basch Andor háza, melyet Vágó József tervezett (titokban, mert nem volt kamarai tag). Nagyapámmal jártam a házban és csodás kertjében, a tulajdonos unokatestvére volt. A házikabátos öregúr megmutatta nekem a lesötétített utcai szobában őrzött műgyűjteményét. Ugyanazon a helyen később a Nyugat-múzeum kiállítását láthattam, mert Basch nem csak a Baumgarten-díjat kezelte, a Nyugat íróival is szoros kapcsolatban állt. Amikor Turányi Gáborral próbáltunk építészlapot indítani, a házban lakó Polcz Alainet hívtam fel, hogy segítsen emlékeivel az utca személyes történetének összeállításában. Sajnos a tematikus számból végül nem lett semmi. Egy akkori kortárs épületbe is sikerült bejutnom. Osztálytársam, Csíkvári Péter (aki később szobrászművész lett) akkoriban költözött be családjával az 5. számú bérház egyik felső, kétszintes lakásába. A sárga-fekete-fehér színű, „konstruktivista” homlokzatú épületet édesapja, az iparterves Csíkvári Antal tervezte. S ha még hozzáteszem, hogy első diákszerelmem (ugyancsak építész papával) az utca kis neobarokk ikervillájában lakott, akkor érthető lesz, hogy ez az utca nem csak az építészeti gazdagsága miatt lett oly kedves számomra.


Van-e különösen kedves épületed, helyed Budapesten? 

Sok kedves épületem van a fővárosban, és nem csak a modern korszakból. Alaposan bejárhattam és megkedveltem a Bródy Sándor utcai Ádám-palotát (Weber Antal), a Josef Hoffmann tervezte Pikler-villát, Platschek Imre Trust-bérházát a Margit körúton. Gyermekként csodálkoztam rá a hajóra emlékeztető Holitscher-villára a Határőr úton, melyről később tudtam meg, hogy Révész Zoltán tervezte. Szeretem a Várhegy vízivárosi lejtőjének kis utcáit, a Keleti Károly utcát és a pesti Barát utca modern zárványát. A mai napig jól esik elsétálni az óbuda-újlaki plébánia hátsó kerítésére ráépített közösségi épület mellett (Turányi Gábor és Vincze László).

És sosem bocsátom meg magamnak, hogy nem fényképeztem le a Vár oldalában, a Kagyló utca 6. számú telken álló furcsa terméskő falú, pillangó-tetős épületet (talán műtermes ház volt), amit pár évvel ezelőtt lebontottak.   

 

Hogyan látod a főváros jövőjét? Mi szorul szerinted sürgős fejlesztésre, átalakításra?

Meglehetősen borúsan látom. A régi bérházállomány felújítását a privatizáció nagyon megnehezítette, és lehetetlenné tette a zsúfolt bérházas negyedek rehabilitációját, fellazítását. Nagyon hiányzik a közületi vagy nonprofit lakásépítés, az önkormányzati vagy szociális bérlakásállomány, ami kordában tarthatná a lakbéreket és alternatívát jelenthetne a saját tulajdonnal szemben. Tenni kellene az egykori üzletutcák (Kossuth Lajos utca, Rákóczi út, Nagykörút stb.) tudatos újraélesztésére, nem csak célzott támogatással, hanem forgalomcsillapítással és a járdák szélesítésével. 

Aggasztó, hogy az újonnan épülő hatalmas villák már szinte a budai hegyek gerincéig érnek. Meg kellene tiltani, hogy az erdők területét építési területté lehessen átminősíteni, és óriási alapterületű épületek legyenek emelhetők rajta. A rozsdaövezet rehabilitálása ne jelentse az ott lévő gyakran értékes ipari épületek letarolását, s ott se lehessen túlépíteni a területet, melyek alkalmasak lehetnek a pesti oldalon különösen hiányzó zöldterületek pótlására.  

Ideje lenne megoldani a Duna-partok régóta tervezett gyalogos megközelíthetőségét, az észak-déli átmenő forgalom csökkentésével (lesüllyesztésével), beleértve esetleg a 2-es villamos föld alá helyezését. Az autópálya körgyűrűtől gyorsjáratú személyszállító hajókkal lehetne kiváltani a rakpartok autóforgalmát. Komoly kapacitású P+R parkolókra persze nem csak a Duna mentén, hanem az agglomerációból bevezető összes főútvonal mentén szükség van, hogy onnan érdemes legyen tömegközlekedésre váltani.
 

Ferkai András: Pest építészete a két világháború között című könyve jelenleg már csak antikváriumban kapható, nagy szerencsével. A Buda építészete a két világháború között ingyenesen letölthető az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet oldaláról, illetve november 30-án a Honterus Antikvárium árverésén megszerezhető.