Családterápia a Pasaréti ferences közösségi házban.

Hiánypótló közösségi hely jött létre Budán: a ház azon túl, hogy lehetőséget ad a fiataloknak, szülőknek az együttlétre, kulturális programokkal tölti meg a második kerületet és környékét, olyan egyedülálló családsegítő központként is működik, ahol neves szakpszichológusok ingyenesen fogadják a rászorulókat, legyen az szexuális problémával küzdő kamasz, elvált, abortuszon átesett anyuka, vagy gyászfolyamatában elakadt családtag – írja az intézmény közleménye. A Pasaréti ferences közösségi házról – amelyet Sajtos Gábor DLA (SAGRA) tervezett – bővebben írunk az OCTOGON legújabb, 169-es (2021/5-ös) lapszámában.

Szeptember 2-án, az iskolákkal együtt nyitja meg kapuit Pasaért újonnan elkészült közösségi háza, amelynek 180 főt befogadó, gyermekjátszóval ellátott nagytermében az első program Berecz András és fia, Berecz István estje: Apja-fia lesz látható, majd egész évben minőségi színházi és zenei produkciók várják a látogatókat. A négyszintes épület tetején tetőteraszt alakítottak ki, ahol grillezni, a kertben pedig csocsózni is lehet.

„Sokan kérdezik, miért volt szükség itt egy ilyen házra, ahol jól működik a közösség, köszönhetően a ferences atyáknak és az itt élő lakóknak. Egyrészt a programok már nem fértek el egy ideje, a kultúra hiányzik a környékről és, ami kifejezett szívügyem, miután négy kamasz édesanyja is vagyok, hogy nélkülözhetetlen volt egy tér, ahol a fiatalok személyesen találkozni tudnak: játszani, sportolni, szórakozni. Mindezt biztonságosan” – hangsúlyozta a ház létjogosultságát Ugron Éva, az intézmény vezetője, aki hozzátette, a hely és a programok kialakításánál gondoltak a kimozdulni vágyó anyukákra, családokra, nyugdíjasokra is.

A hitéleti események ugyanúgy meghatározó szerepet töltenek be a közösségi házban, mint korábban, amikor csak egy óvoda és a gondviselés háza adott helyet a plébániai programoknak. A kívül Bauhaus, belül pedig modern, loft stílusú épületben helyet kapott egy kápolna is, amely kiválóan alkalmas a közösségek, hittancsoportok imádságára, szentmiséjére, de ez lehet a keresztelők, házassági jubileumok helyszíne is. 

„Büszke vagyok arra, hogy létre tudtunk hozni egy családpasztorációs központot, ahol neves szakpszichológusok, családterapeuták, egyházjogászok, ferences atyák fogadják a rászorulókat, kortól függetlenül, teljesen térítésmentesen. Lesznek csoportos foglalkozások, előadások és egyénileg is lehet beszélgetni, segítséget kérni. Ma már nem lehetséges, hogy egy elvált vagy abortuszon átesett kirekesztve érezze magát a közösségből, egyedül legyen a problémájával” – tette hozzá az igazgatónő.

A kisgyermekes délelőtti rendezvényeken túl társadalmi beszélgetős estek, üzleti reggelik, pódium színház előadások, zenei koncertek kerültek föl a programok közé, valamint a klubélet újraélesztése is kifejezett célkitűzése a ferences rendtartomány által működtetett Pasaréti Közösségi Háznak.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Hajléktalanoknak építettek közösségi teraszt pécsi építészhallgatók

Hajléktalanoknak építettek közösségi teraszt pécsi építészhallgatók

A program nemcsak a szakmai fejlődésben, hanem a szociális gondolkodásban is fontos állomás.

Kis projektek nagy társadalmi hatással

Kis projektek nagy társadalmi hatással

Hat példa arra, hogy nem kell nagy házakat tervezni ahhoz, hogy valós társadalmi hatásuk legyen.

Szociális bérlakásokat tervezett egy régi laktanya területére a Debreceni Egyetem hallgatója

Szociális bérlakásokat tervezett egy régi laktanya területére a Debreceni Egyetem hallgatója

A cél az otthonhoz jutás és a közösségben maradás.

Hirdetés