Változtatás nélkül közöljük Fajcsák Dénes levelét.
Szakmánk morális és etikai mélységének egy szelete
Nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert csak úgy cikáznak bennem a gondolatok. „Nem ilyen lovat akartam!” Más fogalmaim voltak arról, hogy milyen, mit csinál egy építész. Elvégeztem a Műszaki Egyetemet, de az oktatás (az ezredfordulón) nyomokban sem utalt arra, hogy ténylegesen mi vár majd rám, kint a szakmagyakorlók között. Naivan azt hittem, „csak jó” házakat kell terveznem, és azt utána megépítik, én pedig csak büszkén figyelem, ahogy megvalósul. Senki nem mondta, hogy jogász, közgazdász, mérlegképes könyvelő, szociológus, pszichiáter, pénzügyes, HR-es, és még sok szakma tudását kell magamra szedni, hogy egy működőképes cégben tudjunk jelen lenni a piacon.
Gáborral, amióta együtt dolgozunk kimondatlan alapelv volt, hogy mi csak olyan helyre megyünk dolgozni, ahova hívnak minket. Oda, ahol velünk szeretnének együtt gondolkodni, ahol szükség van ránk. Éppen ezért soha nem tolakodtunk, nem könyökültünk munkáért, lehetőségért. Sem a személyiségünkkel, sem az elveinkkel nem volt összeegyeztethető.
Így versenytárgyalásokra se jártunk, a műfajtól sikerült távol maradni, ahogy a cégünk lassan 15 éves fennállása alatt közbeszerzésen sem indultunk soha. Nem is értünk hozzá, valamint méltatlannak gondoljuk. Minőségi építészeti gondolkodást, viselkedést nem lehet, NEM SZABAD versenyeztetni. Az egyedüli kiválasztási mód a tervpályázat, amellyel egyetértünk. És ha kiválasztásra kerül egy építészeti gondolat, akkor a tervezési szakaszokat sem illik darabokra szedni, és piaci versenyen erodálni. A világ mégis ilyen nehezen emészthető irányba (vissza)fejlődik.
Minőségi épített környezet az áhított vágy, amelyre Minisztériumunk is van végre, de jogszabályi háttér szellemisége óriási ellentmondásba keveredik önmagával.
A közbeszerzés gazdasági („szabad” versenyre irányuló) alapelveit értem, megértem, de mégis kontraproduktívnak gondolom.
A minőség és ár összehasonlítására elég csak az autóiparra gondolni, Suzuki áráért nem kapunk Mercedest. Autó és autó, mégis mindenki tudja, érti, hogy mi az óriási különbség a két márka között.
Az etikai korrektség pedig ott kezdődik, hogy egy megkezdett tervezési folyamatba építészként nem kontárkodom bele, még akkor sem, ha erre van lehetőség.
Megkeresett minket két évvel ezelőtt egy kis város önkormányzata, talán két vagy három másik irodával együtt, akiknek a munkáit, referenciáit, előzményeit megvizsgálva az általa megvalósítani kívánt projektre alkalmasnak gondolt. Ezen a ponton van helye „versenynek”, a kiválasztás megtörtént, és mellettünk tette le a voksát a megbízó. A munkát elkezdtük, minden megfelelő mederben zajlott, haladt. Mind a két oldalt elégedettséggel töltötte el az együttműködés, még akkor is, ha természetesen voltak nézetkülönbségek, ill. nehézségek.
Az engedélyezési terv elkészült: az illetékes tervtanács dicsérettel támogatta, a helyi főépítész úgyszintén, az örökségvédelmi engedélyező hatóság pedig kiadta az építési engedélyt.
Ekkor jött a hideg zuhany, hogy a kiviteli tervet közbeszereztetni kell. Nos, annyit kell tudni, hogy az előzetes megkeresés leginkább a munkamódszereink miatt terelte hozzánk a megbízót, mert egy műemléki épületnél az engedélyezési terveket majdhogynem rögtön kiviteli terv szinten monitorozzuk, hogy gazdaságilag is megvalósíthatóak legyenek műszaki és építészeti gondolataink. Ezt több lépcsőben a kivitelező, ill. építőanyag-gyártó cégekkel történő párbeszéddel szoktuk biztosítani. Ez többletmunka, de a kivitelezési fázisban meg szokott térülni, így mi ezt be szoktuk vállalni. Igen ám, de ha a közbeszerzés kihúzza alólunk a széket, akkor nagy lesz/lehet a seggre ülésünk.
A közbeszerzési kiírás megjelenésével két nagyobb (ismert) iroda hívott minket, hogy mi az oka, hogy közbeszerzésre ment a tervezés, esetleg nem szeretnénk folytatni? Jeleztük, hogy de, mindenképpen. Korrekten erre azt reagálták, hogy akkor részükről tárgytalan a munka. Ebben a etikai korrektségben bízva úgy gondoltuk, hogy ha méltatlan is a kötelező eljárás, de talán a szakmán belüli morális és etikai tartás biztosíthatja számunkra, hogy befejezzük küldetésünk ennél a projektnél.
A beadás megtörtént, tíznél is több jelentkező, és ami fájó, hogy kb. 7-8 iroda előttünk van az ajánlati rangsorban. Kérdem én, ez hogyan lehet? Hogyan adhat felelősséggel egy iroda 2-3 hetes teljesítésre árat úgy, hogy nem ismeri az előzményeket, nincs semmilyen információ birtokában, de fel sem merül benne, hogy az eredeti tervező irodával felvegye a kapcsolatot, és egyeztessen?
A kiírásban az előzményi munkánk – beazonosíthatóan velünk – látható volt. Elvileg kamarákba tömörülve gyakoroljuk hivatásunkat, amelynek etikai kódexe is létezik.
Értem, elfogadom a közbeszerzés tényét, mert lehetnek olyan esetek, szituációk, amikor szükség lehet rá, de mint 8 évig állami főépítészként is ténykedő szakmagyakorló, tapasztaltam azt is, hogy a jogszabályok nem tudnak minden helyzetre megfelelő megoldást nyújtani. Ezekben az esetekben kellene, hogy az emberek (építészek) a jogszabályok adta lehetőségek ellenére váltsanak logikus és etikus működési üzemmódra.
Tehát, hiába a közbeszerzés lehetősége, ha a szakmán belül a szakmagyakorlók tekintettel egymásra, etikusan járnának el, akkor ezen eljárások tényleg csak formailag és adminisztratív módon zajlanának le. Viszont jelenleg sajnos nem ez történik. A 13 pályázón kívül 2 iroda vette a fáradságot, hogy információkat kérjen közvetlenül tőlünk, 12 irodának ez nem volt szempont.
Az ajánlattételek is óriási széttartást mutatnak, mert a mi ajánlatunkhoz képest 4-5 iroda majdnem a feléért vállalná a feladatot, amennyiből a tervezési munkát (két hét alatt!!!) megfelelő minőségben és részletezettséggel nem lehet gondosan elvégezni. Illetve több iroda 50-60%-kal magasabb áron vállalta volna, mint mi. Tehát, mi az arany középmezőnyben helyezkedünk el, csak kérdés, hogy ez most mire lesz/lehet elég!? Amennyi munka, fáradság és idő már benne van 15-20 fős mérnök gárdánknak, nekünk csak a munka folytatása, befejezése adna megnyugvást.
Még gimnazista koromban olvastam egy idézetet, amellyel azonosulva kicsit az életfilozófiámmá is vált: „Sose tedd meg azt mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek meg!”
Mi így megyünk tovább, jó lenne, ha a szakma is visszatalálna és összezárna természetes és magától értetődő intelligenciával a mesterséges intelligencia világában.
Tisztelettel,
Fajcsák Dénes
Heves Vármegyei Príma-, Szendrői Jenő-, Molnár Péter- és Ybl Miklós-díjas építész
MÉSZ elnökségi tag
OFK elnökségi tag
Heves Vármegye volt állami főépítésze
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
