Az 1985-ben átadott épülethez külföldről szállították az előregyártott elemeket.

Norman Foster a Dezeennek adott interjújában elmesélte, hogy a HSBC-nek negyven éve tervezett hongkongi irodaház hogyan járult hozzá ahhoz, hogy irodája globális branddé nőjje ki magát. A maga korában kiemelkedő épület rakta fel ugyanis Foster irodáját a világtérképére, innentől indult hódító útjára a Foster-féle építészeti stílus. Ez nemcsak a legdrágább épület, amelyet valaha építettek, hanem a brit építész stúdiójának első, az Egyesült Királyságon kívüli projektje is.

A világ egyik legnagyobb pénzügyi csoportja, a HSBC 1979-ben kiírt egy pályázatot, amelynek célja „a világ legjobb banképületének” megtervezése volt Hongkongban. A versenyt Norman Foster irodája nyerte meg, a HSBC főhadiszállásául szolgáló tornyon jól láthatóak a Fosterre jellemző építészeti motívumok, beleértve az acélt, az üveget, és a nagy, nyitott belső tereket. Bár ezeket a megoldásokat akkoriban Európában alkalmazták már, Hongkongban viszont példa nélküli volt, eleve a technológia sem volt adott hozzá.

A 44 emeletes Hong Kong Shanghai Banking Corporation tornyát 1985-ben fejezte be a Foster Associates (napjainkban Foster + Partners), amelyet a brit építész akkori feleségével, Wendy Cheesmannel alapított. Foster szerint a hongkongi kikötő közelében elhelyezkedő HSBC főhadiszállás nélkül elképzelhetetlen lett volna cégének nemzetközi térnyerése: nemcsak azért, mert egy olyan toronyépületről van szó, amilyet még korábban nem építettetek, de egy újfajta tervezési metódus kezdete is volt.

A 99 000 négyzetméteres felhőkarcoló újítását az adta, hogy az épület szerkezetét a központtól a külső felé mozgatták el. Foster szerint a legnagyobb különbség egy átlagos toronyépület és a HSBC központja között, hogy előbbinek van egy központi magja, amelyben közepén általában a liftek és a lépcsők helyezkednek el, és ezek köré összpontosul minden,

a hongkongi banképületben azonban ettől eltekintettek, mindent "kitettek az ablakba", a hagyományosan a központi térben helyet kapó funkciókat az épület oldalára telepítették, mindenki láthatta például azt is, hogyan dolgoznak a bank alkalmazottai a nagy üvegablakok mögött.

Akkoriban ez nem egy olyan épület volt, amelyet Hongkongban fel lehetett volna építeni, mert egyszerűen nem volt meg hozzá a technológia. Az előregyártott elemeket Amerikából, Japánból és az Egyesült Királyságból szállították át Hongkongba, hogy aztán a helyszínen összeszereljék. 

A Norman Fosterrel készült videóinterjút itt tudjátok megnézni:

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Visszavonul Richard Rogers, a high-tech építészet fenegyereke

Visszavonul Richard Rogers, a high-tech építészet fenegyereke

Színes pályafutás, színes épületekkel.

A HSBC épülete rakta fel Norman Fostert a világtérképre

A HSBC épülete rakta fel Norman Fostert a világtérképre

Az 1985-ben átadott épülethez külföldről szállították az előregyártott elemeket.

Megtalálhatták Budapest első római táborát a Bem téren

Megtalálhatták Budapest első római táborát a Bem téren

A Bem téri ásatás félidejében számoltak be eddigi eredményeikről a régészek.

Hirdetés