Szakralitás, művészet, Szentendre szeptember első hétvégéjén.

Szeptember első hétvégéjén a Ferenczy Múzeumi Centrum főszervezésében, Szentendre új, összművészeti fesztiválján zenei, irodalmi, építészeti, egyházművészeti, képzőművészeti programok előtt nyílnak meg a szentendrei templomok kapui, udvarai. A festők és templomok városának felekezetei és kulturális intézményei tartalmas és felemelő eseményeket kínálnak a hagyományteremtő céllal elindított eseménysorozat első évében.

Idézetek a Bibliából, az Énekek énekéből, Luther, Hamvas, Pilinszky írásaiból, templomséta irodalmi és zenei meglepetésekkel, ismerkedés a szakrális műalkotásokkal, egyházművészeti és építészeti előadás, szabadtéri festés, orgonaest és kórusmuzsika, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Gerendás Péter, a Szent Efrém Férfikórus és a Vujicsics Együttes koncertje – csak néhány, a színes események közül. A programokhoz kapcsolódva, Mennyei kulcs címmel szabadtéri tárlat nyílik a népi vallásosságról a Belgrád székesegyház kerítésfalán.

A programok szervezésébe a helyi vallási közösségek – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó, baptista – mellett a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak. Az irodalmi eseményeket a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár, a zenei programokat és előadásokat a Ferenczy Múzeumi Centrum és a Szentendrei Teátrum, a városismereti sétákat a szentendrei TDM Iroda, a múzeumpedagógiai programokat a MANK Galéria munkatársai szervezték. A Szentendrei Kulturális Központ a programok technikai hátterét biztosítja.

muzeumicentrum.hu  I  Facebook  I  Online programfüzet


Programok

2021. szeptember 3. péntek
 

16:00
Huszadik századi falképek a várdombi Keresztelő Szent János plébániatemplomban.
Bodonyi Emőke művészettörténész előadása.

Helyszín: Keresztelő Szent János plébániatemplom, Templom tér 1.
 

17:00
Hamvas Béla Sciencia Sacra című művéből olvas fel Pájer Alma Virág színművész.
Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.

 

17:30
Shabbat fogadás Radnóti Zoltán országos főrabbival
Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3. 
18:00
Kiss Eszter színművész Pilinszky-estje 
 „Látja Isten, hogy állok a napon”

Helyszín: Keresztelő Szent János plébániatemplom, Templom tér 1.
      
19:00
Golda János építész előadása Szentendre legősibb templomáról
Helyszín: Keresztelő Szent János plébániatemplom, Templom tér 1.

20:00
Szotyori Nagy Gábor orgonaművész koncertje
Helyszín: Református Gimnázium Kápolnája, Áprily Lajos tér 3-5.
 

21:00
Szent Efrém Férfikar koncertje
Helyszín: Szent Péter-Pál Templom, Kucsera Ferenc u. 1.

2021. szeptember 4. szombat10:00 
Kalandozás Pemzlivel – kreatív délelőtt
Helyszín: Református templom kertje, Rákóczi Ferenc u. 14.
 

11:00 
KÉK séták a templomok között
Történelem, tanítások, képzőművészet, zene, áhítat...
Útvonal: Tourinform Iroda, Evangélikus templom, Szent Péter-Pál templom, Belgrád székesegyház, Református templom, Baptista imaház
, Keresztelő Szent János Plébániatemplom 
Sétavezető: Komáromi-Raisz Borbála 
Létszám: maximum 30 fő
Időtartam: 100 perc
Regisztráció: tdm@szentendre.hu vagy 06-26-317-965/66 mellék
Indulás: Tourinform Iroda, Dumtsa Jenő utca 22.
 

14:00
Szakrális műalkotások – előadás gyerekeknek 
A foglalkozás időtartama: 60 perc
A foglalkozás résztvevőinek maximális létszáma: 15 fő
A foglalkozás vezetője: Lázár Enikő hittanoktató
Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu
Helyszín: Református templom kertje, Rákóczi Ferenc u. 14.
 

15:00  
A Preobrazsenszka templom ikonosztáza. Vukovits Koszta, a Szerb Egyházi Múzeum vezetője, művészettörténész előadása.
Helyszín: Preobrazsenszka templom, Bogdányi út 42.

15:00 
MANK festőudvar a templomkertben
Helyszín: Preobrazsenszka templom kertje, Bogdányi út 42.

16:00 
A Pozsarevacska templom. Dr. Golub Xénia művészettörténész előadása 
Helyszín: Pozsarevacska templom, Kossuth Lajos u. 1.
 

17:00 
A reformáció irodalma. Luther: Asztali beszélgetések című művének fordítója, Márton László író tart előadást.
Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.
 

18:00 
Szakrális művészet, kortárs templomépítészet. Schneller István építész előadása a Modern szakrális épületek című könyve alapján.
Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.
 

19:30 
A Hermons együttes koncertje
Angolszász ébredési dallamok Hammond orgonával. 

Ének: Balogh Tibor, Helfrich Eszter Anna
Hammond E 100-as orgona:  Győri János Sámuel
Ének, gitár: Győri Pál Barnabás
Steel gitár: Győri Péter Dániel
Rezonátoros – (Dobro) gitár, bendzsó: Dr. Márkus János
Dob: Plavecz József
Mandolin: Sohan László
Helyszín: Evangélikus templom, Luther tér 1.
 

20:30 
A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje
A zenekar tagjai: Hutás Gergely, Pintér Attila (hegedű), Izsák Ilona, Lezsák Attila (brácsa), és Kertész Ottó (cselló).

Műsor: Dvořák: Esz-dúr vonósötös, op. 97, Mozart: F-dúr divertimento, K. 138 
Helyszín: Szent Péter-Pál templom, Kucsera Ferenc u. 1.

2021. szeptember 5. vasárnap

13.30
KÉK séták a templomok között
Történelem, tanítások, képzőművészet, zene, áhítat...
Útvonal: Tourinform Iroda, Evangélikus templom, Szent Péter-Pál templom, Belgrád székesegyház, Református templom, Baptista imaház, Keresztelő Szent János Plébániatemplom, Szántó Emlék- és Zsidó Imaház

Sétavezető: Komáromi-Raisz Borbála 
Létszám: maximum 30 fő
Időtartam: 100 perc
Regisztráció: tdm@szentendre.hu vagy 06-26-317-965/66 mellék
Indulás: Tourinform Iroda, Dumtsa Jenő utca 22.
 

15:00
Az Énekek énekéből Barna Zsombor színész olvas fel  
Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3. 
 

15:45  
A zsidó szertartás és hit megismertetése, bemutatása Radnóti Zoltán országos főrabbi előadásában
Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3. 
 

16:15
Holokauszt Múzeum bemutatása Fischer Anni idegenvezető előadásában 
Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3. 
 

17:00 
A vers szakralitása. Weiner Sennyey Tibor költő, író, művésztanár előadása
Az esemény a Magyar Írószövetség programja az Ars Sacra fesztiválon. 

Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3. 
 

17:00
Barbarics Péter, a Szentendrei Baptista Gyülekezet tagjának előadása a baptista hitvallásról.
Helyszín: Baptista Imaház, Rákóczi Ferenc utca 27.
 

18:00
Gerendás Péter koncert 
Helyszín: Szántó Emlék- és Zsidó Imaház, Alkotmány u. 3. – mellett a Virágok és Kívánságok tere

19:00
Vujicsics Együttes koncert 
Borbély Mihály - szaxofon, klarinét, brácstambura
Eredics Gábor - basszprímtambura, harmonika
Eredics Kálmán - bőgő
Brczán Miroszláv - csellótambura, brácsatambura
Szendrődi Ferenc - prímtambura
Eredics Áron - prímtambura
Mihó Attila - hegedű
Helyszín: a Preobrazsenszka templom előtt – Vujicsics tér

Kiállítás

Mennyei kulcs – szabadtéri tárlat a népi vallásosságról

A népi vallásosság körébe minden felekezet hitéletének azon hagyományai és szokásai tartoznak, amelyek nem a hivatalos egyházi tanításokból fakadnak. A kiállítás betekintést nyújt az etnikumok és felekezetek tekintetében is sokszínű vidék népi vallásosságába, mely megnyilatkozott az építményekben, vallásos tárgyakban és szokásokban, az emberek egymáshoz és a munkához való viszonyában.
Bemutatásra kerülnek a hitélet tárgyai, a vallásgyakorlás közösségi alkalmai, a vallásos társulatok, a búcsújárás és a kegyhelyek. Szerepelnek az Eucharisztia iránti tisztelet megnyilvánulási formái, a különleges úrnapi hagyományok, a vallási szimbólumok, szöveges textilek. A római katolikusság mellett a református és ortodox vallási hagyományba is bepillanthatnak az érdeklődők. A kiállítás több hónapig lesz látható a szerb püspökség kerítésfalán.
Helyszín: Belgrád székesegyház kerítésfala, Alkotmány utca

A programok ingyenesek. A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Art Capital 2019: régi és új álmok

Art Capital 2019: régi és új álmok

A Szentendrén eddig három alkalommal megrendezett Art Capital a régió legnagyobb képzőművészeti fesztiválja.

"Modern skanzen" épül Szentendrén

Hazánk rendezi a Solar Decathlon Europe 2019 egyetemi innovációs házépítő versenyt 2019 júliusában.

Hirdetés