A Nyírbátor-vita | Nyírbátor, Báthory-kastély
Folytatódik a műemléki újságírás fontos mérföldköveit taglaló, régi írásokat felelevenítő sorozatunk. Pleskovics Viola ezúttal a nyírbátori Báthory kastély felújítása kapcsán kibontakozó vitát szemlézi, amely bizonyos értelemben a mai, a visszaépítések kapcsán kibontakozó műemlékes diskurzus előfutárának tekinthető.
Nem egy „műemlékes vita” zajlik/zajlott le a napilapokban, melyet a szobatudósok mosolyogva olvasnak, hiszen nagyjából csak azt látni, hogy bizonyos, külsős tekintélyek minden évben nekiugranak ugyanazoknak a kérdéseknek, amit már előttünk vagy ezren megvitattak idestova 150 éve. Ám valahogy egyik se olvassa el a másikét, hogy esetleg a tudásra építve haladhassunk előre asszertívan a műemlékvédelem tudományterületén – már amennyiben tudományterületről van szó.
2006-7-ben lezajlott szintén egy vita, amely jelenkorunk műemlékes diskurzusának egyik, ha nem a konkrét elindítója volt. Ekkor ugyanis a nyírbátori egykori Báthory-kastély magtárrá alakított épülete egyszer csak reneszánsz idomokkal született újjá romos, barokk összképét is már alig hordó állapotából. Itt aztán kinyílt Pandóra szelencéje, megkezdődött a beszélgetés arról, hogy a Velencei Charta tulajdonképpen nem szentírás, ellenzői és támogatói oldalról pedig egyaránt felmerültek releváns érvek. A vita fókuszában négy vitaírás állt, ámbár ezeken a vita túlnőtte magát, és előadásokon is hangot kapott, sőt, a legújabb rekonstrukciós projektek okozta oxigénnek köszönhetően tulajdonképpen mai napig kitart a lángja. A négy írás megkérdőjelezi a rendszer hatékonyságát, vagy például a tervtanács értelmét. Ma a műemlékvédelem új kihívásaiban, és a művészettörténet alaptantervből való kiiktatása után tanulságos köztük elmazsolázni.
A viszonylag rövid és tömör cikkek, azaz a végre egy széles közönség által is fogyasztható írás-csokor tényleg a műemlékvédelemben dolgozó emberek által íródott. A hosszú, egymás cikkét nem elolvasó, és inkább a műemlékvédelmet kívülről látó szakújságírók írásait látva ez a hozzáállás ma viszonylag kihalt gyakorlatnak tekinthető. Persze az előbbire is szükség van, nem ellenük szól ez a megjegyzés, csakhogy ebben a műemlékes szakújságírás történetét taglaló sorozatban a szakmaiság nagyon is fontos fókusz, és reményeim szerint ihletet adó szempont. Jó dolog, hogy a széles közönség és az ismeretterjesztő újságírók veszik kézbe végre a közös edukációt, de ebből nagyon nagy hiba kiszorítani a témát évtizedek óta valóban tanulmányozó szakembereket. Nekik pedig nagyon nagy hiba befelé fordulni.
Az alább részletesen bemutatott cikk csak egy rövidke reflexió a vitára Nagy Gábortól, a fókuszban inkább magát a négy vitaindító írást szeretném erősíteni, ezeket is érdemes újra elővenni és elolvasni:
• Arnóth Ádám: Kérdések egy bizarr műemlékszerű nyírbátori építményről, Örökség, 2006/10. sz., 3-4. o.
• Virágos Gábor: Válaszok egy bizarr, véleményszerű írásra, Örökség, 2006/11. sz., 13-14.o.
• Buzás Gergely: A nyírbátori reneszánsz kastély helyreállításáról, Örökség, 2007/1. sz., 8-9. o.
• Somorjay Sélysette: A magyar műemlékvédelem bizarr mérföldköve?, Örökség, 2007/2. sz., 4-5. o.
„Ritka a jelenlegihez hasonló, azonnali kritika, ami talán azt is jelzi, hogy a folyamat elérte a kritikus pontot.” – írta Somorjay Sélysette.
„Valóban a tervtanács feladata lenne számos olyan kutatási, tervezési és kivitelezési kérdés megvitatása, amelynek eldöntése és megindoklása elsősorban a kutató, a tervező, a kivitelező, a megrendelő és az illetékes műemléki felügyelő feladata és felelőssége, de az ő munkájukat a legjobb megoldások megtalálásában segíthetné más szakemberek véleményének meghallgatása.” – fogalmazta meg véleményét Buzás Gergely.
Lássuk tehát a reflexiót a nevezett vitára egy műemlékvédelemben dolgozó szakember tollából: Materialista, vagy idealista a műemlékvédelem? - teszi fel a kérdést Nagy Gábor az Örökség című folyóiratban. Kérdése ma is aktuális, válasza tanulságos lehet a ma dolgozó szakemberek számára is. Olvassuk Újra!
Szépen egymásnak esett itt a szakma. Arnóth Ádám földobott egy labdát, Virágos Gábor és Buzás Gergely két jókorát belerúgott, Somorjay Sélysette irányított rajta, a szakmérnöki egyik előadásán hangos vitaként pattogott tovább, hogy aztán aki elkezdte, a maga részéről karikatúra-szerűen lezárja ezt az egész labdázást. Nem kívánnék én már ebbe belepöckölni, inkább máshogyan közelítenék, mondjuk azzal a nyilvánvalóan erőltetett kérdéssel, hogy materialista vagy idealista a műemlékvédelem?
Nézzünk egy példát. A budapesti Szabadság téri Nyíri – Lauber-ház bauxitbetonból készült, statikai állapota az idők során egyre romlott, ráadásul új tulajdonosa lett, aki nemcsak átalakítani, de bővíteni is akarta. A helyzet döntést kívánt: vagy védeni a matériát, körbeköpenyezni az oszlopokat, rábetonozással megerősíteni a födémeket, vagy őrizni az eredeti ideát, az építészeti gondolatot és arányrendszert, ami a bauxitbeton szerkezetek, azaz az épület bontásával jár együtt. Itt az utóbbi, azaz az idealizmus győzött, hátra hagyván a hivatalos, materialista megítélést: műemlék maradt-e az épület.
Na és mi a helyzet Nyírbátorban? A kutatók, tervezők igyekeztek őrizni a matériát, csak ez sajnos nem nagyon látszik. A fehér festékkel leöntött épület inkább műanyagszerű, mint műemlékszerű. Bízzunk az időben, talán az segít. Bizonygatták, hogy megóvtak minden értéket, bár ez a jelentős falbontások miatt igencsak kérdéses. De nem ez a lényeg. Vették a bátorságot, hogy túllépve a meglévő matérián, megkísértsék az eredeti ideát, újjáépítvén a tereket, az épületet. Ez már túl megy a jelenlegi hivatalos határokon, melyet Somorjay Sélysette cikkének kurzív evidencia mondata ekképpen deklarál: a műemlékvédelem feladata kulturális örökségünk e szegmentjének áthagyományozása, nem pedig a műemlékek korrigált, korunk ízlésével, anyaghasználatával terhelt, tudásunk és technikai felkészültségünk által meghatározott képének örökül hagyása.
  |
Az örökség áthagyományozása természetes, de a nem teljes műemlékeknél nem mindig az adott kor ízlésével volt terhelt a megóvó beavatkozás? Gondoljunk csak a hivatalosan jó példaként emlegetett visegrádi Salamon-toronyra. Vagy minden esetben mondjuk ki a materialista nemet, és csak restaurálásokat engedélyezzünk? A nyírbátori reneszánsz kastély számtalan hibájával, a hangzatos botránykő, mérföldkő titulus helyett, inkább jel, jelzés, hogy ezzel a problémával a jövőben nem leszámolni, hanem számolni kell. Nem is tudom, lehet, hogy nem olyan nagy baj, ha a műemlékvédelem nem teljesen materialista.
U.i.: Egyik vezető napilapunkban Műemlékes-vita a Báthoryak nyílt fészkéről avagy Hiteltelen fikció vagy közérthető újjáépítés Nyírbátorban? címmel jelent meg egy írás. Úgy látszik, az események elérték az újságírás ingerküszöbét. Aki az Örökség olvasói közül nem találkozott vele, ne sajnálja, nem vesztett vele semmit.
Nagy Gábor
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
