Baktériumokból készül és széndioxidot fogyaszt.
A fához hasonló biológiai anyagok egyre keresettebbek. De mire felhasználjuk őket, már elpusztulnak. De mi lenne, ha élő építőanyagokat használhatnánk, és hagynánk, hogy a természet dolgozzon helyettünk? A Coloradói Egyetem egyik kutatócsoportja jelenleg ezt a kérdést vizsgálja – írta a Tangens.hu.
Az egyetem Építőmérnöki, Környezetvédelmi és Építészmérnöki Tanszékének (CEAE) csapata olyan cementes anyagot fejleszt, amely nemcsak kivonja a levegőből a CO2-t, hanem gyógyít és szaporodik is.
Vegyünk cianobaktériumokat, homokot és zselatint, és – voilá – máris kész a keverék az egyik legizgalmasabb építőanyaghoz, amelyet jelenleg kutatnak.
Persze a dolog nem ilyen egyszerű, de Will Srubar kutatócsoportja valóban öngyógyító tégla kifejlesztésén dolgozik, amely ezekből az összetevőkből készül. A baktériumok széndioxidot vesznek fel a levegőből, és kalcium-karbonátot termelnek – ez a mészkő és a cement legfontosabb összetevője is. Ez az anyag viszont mineralizálja a homokot megkötő zselatint.
Az a nagyszerű az öngyógyító tégla kifejlesztésében, hogy előállítása során ahelyett, hogy kibocsátaná a levegőbe a széndioxidot, elnyeli azt. De ez még nem minden: a kutatók azt is felfedezték, hogy az anyag szaporítható. Ha egy téglát kettétörnek, a két félből egy-egy teljesen új tégla hozható létre. Persze a döntő tényező itt az, hogy a baktériumok életben maradjanak. E tekintetben az eddigi kutatási eredmények biztatóak: a speciális homok-zselatin keverékben a baktériumok 9-14 százaléka még 30 nap után is életben volt. Egy olyan kísérletben, amelyben a mikrobákat öngyógyító adalékanyagként betonhoz adták, ez az arány kevesebb mint egy százalék volt.
Ha egyszer a baktériumok túlélése garantált, akkor gyártástechnológiai álom lenne belőlük. „Tudjuk, hogy a baktériumok exponenciálisan szaporodnak – mondja Srubar. – Ez más, mint például egy kő 3D nyomtatása vagy egy tégla előállítása. De ha biológiailag tudjuk termeszteni az anyagainkat, akkor exponenciális arányban tudjuk előállítani őket”.
Az új építőanyag még gyerekcipőben jár. A legnagyobb probléma, hogy a cianobaktériumoknak nedves környezetre van szükségük a túléléshez. Száraz régiókban ezért az anyag felhasználása jelenleg még kizárt lenne. Srubar és csapata azonban olyan baktériumok tenyésztésén dolgozik, amelyek ellenállóbbak a kiszáradással szemben. Amint azonban az ilyen akadályok elhárulnak, a lehetőségek szinte határtalanok lennének. Srubar olyan kész keverékeket képzel el, amelyeket zacskókban szállítanak, és amelyekhez csak vizet kell hozzáadni.
Az öngyógyításon kívül a mérnökök már olyan egyéb tulajdonságokról is álmodoznak, amelyekkel a szerves téglákat fel lehetne szerelni, mint például a levegőből származó méreganyagok felszívása vagy parancsra történő világítás.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
