Egy térképen megtalálható több mint 200 budapesti és vidéki épület története.

Több mint 200 budapesti és vidéki épületet helyezett el egy interaktív térképen a Lechner Tudásközpont, melynek köszönhetően már nemcsak a homlokzatokat látjuk, hanem megismerhetjük az e mögött álló történetet. 

Egy épület nem határozható meg csupán egy házszámmal, hiszen minden háznak története van. A Lechner Tudásközpont gondolt egyet, és egy térképre tette 200 budapesti és vidéki épület fotókkal illusztrált kalandos történetét. Tudtátok például, hogy a ferencvárosi Dandár-fürdő 1930-ban 24 kádas tisztasági fürdőként kezdte meg működését? És azt, hogy a tihanyi Rege Cukrászda az 1960-as években a magyar kulturális élet meghatározó alakjainak közkedvelt találkozóhelye volt? A folyamatosan gyarapodó, fotókkal illusztrált írások között magyarországi középületek – többek között fürdők, szállodák, színházak, templomok, pályaudvarok – és bérházak egyaránt felbukkannak és a keletkezésük éve, története és a stílusjegyek mellett az építészről is fontos információkat tudhatunk meg a Köztünk élő építészet térképén. A hazánk építészeti kultúrájából ízelítőt nyújtó rövid történetek forrásai a Lechner Tudásközpont 2016 óta közölt építészettörténeti cikkei.

Mindennek persze volt már egy előzménye: a Tudásközpont dolgozói korábban már készítettek egy ilyen térképet Híres emberek Budapestje címmel.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Több hely a kézilabdának

Több hely a kézilabdának

Tatabányán elkezdődött a tornacsarnok építése, melyen ahol a pályát a diákok és az utánpótlás-nevelés résztvevői is használják majd.

Regionális képzőközpontokra van szükség

Regionális képzőközpontokra van szükség

ÉVOSZ: az építőipari szakmák gyakorlati oktatásához regionális gyakorlati képzőközpontokra van szükség 

Felújítják a kecskeméti Kodály Intézetet

Felújítják a kecskeméti Kodály Intézetet

Átfogó fejlesztés történik a kecskeméti Kodály Intézetnél, melynek első lépése a kolostorépület külső felújítása

Hirdetés