Dániában komolyan veszik a környezetvédelmet – bár a helyiek egy része szerint nem eléggé. Nemrég tüntettek is a kérdésben szerintük körülményes, lassú döntéshozók ellen, méghozzá joggal, ha tudjuk, mit értek el például Samsö szigetén az elmúlt években.

Kevesebb mint öt év alatt százszázalékos energiafüggetlenséget ért el a dániai Samsö-sziget. Bár csak mintegy négyezren laknak ott, az eredmény mindenképp figyelemreméltó. Közben Dánia második legnagyobb városában Aarhusban a klímaváltozás ellen keveset és túl lassan tevő politikusok ellen tiltakoztak az itthon is éledező Fridays for Future mozgalom helyi tagjai.  

A jó példát Samsö mutathatja, ahol a megújuló energiák mellett elkötelezett közösség máris megoldotta az energiafüggetlenséget. Szigetről lévén szó könnyen gondolhatnánk, hogy szélmalmok és napelemek segítségével gyorsan megoldottak mindent, de ennél többről van szó.

Megvásárolták a Princess Isabella nevű, cseppfolyós természetes gázzal működő kompot, amely az első ilyen lett Dániában. Ez a lépés önmagában 15 százalékkal csökkentette a széndioxid-kibocsátást a korábbi dízel kompéhoz képest.

Most éppen olyan részletkérdéseken megy a vita, hogy helyben előállított avagy importált biogázzal működjön-e a komp. És még mindig használnak bizonyos mennyiségű fosszilis tüzelőanyagot, amelyektől a jövőben végképp megszabadulnának.

A helyi iskolában környezetvédelmi tanács alakult, ahol a tizenévesek sokat tanulnak a környezet védelméről, és rendkívül öntudatossá válnak e téren. A helyiek osztoznak a szélturbinák tulajdonjogán, így mindenki érdekelt a működtetésükben, senki nem tiltakoznak ellenük.

Az egész folyamat pedig a házakkal kezdődött, az egyik legfontosabb első lépés volt ugyanis, amikor megszüntették a dízelolajat felhasználó fűtőgenerátorokat, és átálltak a szalmával működő távfűtőrendszerre.

Mivel a növények megkötik a helyben termesztett szalma elégetésekor keletkező szén-dioxidot, ez egy széndioxid-semleges körnek számít. A rendszerhez háromszáz ház kapcsolódott, köztük szállodák és éttermek is.

Igaz, még mindig dízelmotoros buszok közlekednek, és az autóknak csak kevesebb, mint a fele elektromos, amit az egyik helyi lakos „katasztrófának” nevez. Ezzel együtt Samsö az energiaforradalom szimboluma lett, a szigetre folyamatosan érkeznek a döntéshozók, ami talán választ adhat az egyik legkényesebb kérdésre, a léptékre is. Nagyon más „zöldre váltani” egy négyezres kisvárosban, és mondjuk Londonban – sok szempontból jogosan gondolhatjuk ezt. Nemrég viszont a 260 milliós Indonézia miniszterelnöke látogatott el a dán városkába, ami jól mutatja, hogyan lehet globális hatása egy lokális forradalomnak.

Forrás: Euronews, Fotók: Wikipedia Commons




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Amikor a középkor és a modernitás egy koncertteremben találkozik

Amikor a középkor és a modernitás egy koncertteremben találkozik

Kulturális és Kongresszusi Központ Torunban.

Ezen az állomáson nem csak az autó töltődik fel

Ezen az állomáson nem csak az autó töltődik fel

Új szintre emelte egy dán stúdió azt, amit egykor „benzinkútnak” hívtunk.

Lehetséges megoldás a sarkvidék megmentésére?

Lehetséges megoldás a sarkvidék megmentésére?

Két tajvani tervező szerint a toronnyal megállítható a gleccserek olvadása.

Hirdetés