A hányattatott sorsú épület műemléki felújítása nagy durranás volt néhány évvel ezelőtt, átadásának ötödik évfordulóján pedig a Párisi Udvarról szóló különszámunkból közöljük a projekt vezető tervezőjével, Nagy Csabával készített interjúnkat.
Nem kis feladatot vállalt magára az Archikon Építésziroda, amikor megpályázta a Párisi Udvar felújításának megtervezését. Európa egyik legnagyobb kerámia burkolatú épületéről van szó a város kiemelt területén, amelyet már többször átalakítottak, és amelynek tulajdonosai egy reprezentatív, ötcsillagos luxusszállodát kívántak létrehozni – a ház múltjához méltó módon. Kérdéseinkre az iroda egyik tulajdonosa, az Ybl- és Prima Primissima-díjas építész, Nagy Csaba vezető tervező válaszolt.
Hogyan alakult ki a koncepció, mellyel a pályázaton indultak?
Mindössze három hét alatt megszületett az alapkoncepció, hogy miképp élesztünk újjá egy álmot. Átgondoltuk, hogyan őriznénk meg az épület alapvető értékeit, hogyan vinnénk véghez azt a funkcióváltást, hogy egy lakóház szállodává váljon, illetve milyen részekkel egészítenénk még ki. Érdekes, hogy ilyen rövid idő alatt megszületett a vízió, aztán több mint négy éven keresztül dolgoztunk a megvalósításon.
Mi volt a koncepció vezérfonala?
Fő célként azt fogalmaztuk meg, hogy az itt eltöltött idő életérzést, élményt nyújtson a látogató számára: egy elvarázsolt világot, ahová később is visszavágyik. Emellett fontos szempont volt, hogy a műemléki értékek és a mai kor mérnöki, gépészeti, statikai, tűzvédelmi követelményei, a luxusszálloda technológiai elvárásai észrevétlen természetességgel szolgálják az újjászületett környezetet.
Kivitelezői oldalról már megtudtuk, mennyi kihívással járhat egy ilyen műemléki épülettel való munka. Tervezői szempontból mennyire érezték a nehézségeit?
A kiemelten védett épületrészek közé tartozik az utcai homlokzat, a passzázs, a kettős lépcsőház, a háromkarú főlépcsőház, a poligonudvar egyes részei és a tetőfelépítmények mázas kerámia burkolatai. Ezek helyreállításáról, pótlásáról, esetleges rekonstrukcióiról restaurátori tervek készültek. Maga a műemlék jelleg számunkra nem jelentett újdonságot, hiszen ilyen épületek átalakításában, bővítésében, funkcióváltásában már bőven volt tapasztalatunk és kialakult egy módszertanunk, hozzáállásunk. Szálloda-tervezésben is jártasak vagyunk.
A valódi kihívást az alapanyag adta, amely sokkal bonyolultabb volt, mint bármelyik korábbi munkánk esetében. A Párisi Udvar ugyanis lényegesen összetettebb, mint az átlagos századfordulós házak. Korai vasbeton-szerkezet acélszerkezetekkel, rengeteg fémmel, üveggel és kerámiával. Közép-Európában ezen a házon van a legtöbb épületkerámia, ami akár falburkolatként, de akár szobrok formájában is megjelenhet. Minderre még rárakódott egy olyan geometriai szerkesztésmód, amire első látásra nem is gondoltunk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy nagyon sok minden díszletszerű.
Ez mit jelent pontosan?
A meglévő épület főbb nézetekre tervezett elemeinek hátoldalát meg is lehetett nézni, akár egy díszletét. Ez magán a passzázson is jól nyomon követhető volt. Mindez elsőre furcsa, de megvolt az izgalma: bizonyos dolgokat érdekes lehet megmutatni, ami a tervezés során lehet egy plusz lehetőség. Az eredeti épületben a „mögöttes részek” – például hátsó udvar üvegkupola csatlakozásai – ad-hoc megoldások voltak, ennek a hátrányát sokszor éreztük, nehezebb volt egységes rendezett képet kialakítani.
Hogyan sikerült megvalósítani a kortárs szempontokat, illetve az új funkcióból eredő elvárásokat egy ilyen bonyolult műemléknél?
Mi nem ellenpontozni akartuk az eredeti épületet, hanem visszaadni a terek fényét, és kielégíteni a szálloda és étterem új igényeit. Az új épületrészeken, ahogy mindig, most is egy finomabb, de abszolút kortárs hozzáállás volt a célunk. A legtöbb épület életében van egy eredeti nagyvonalú állapot, amire megtervezik őket. A későbbi átépítésekkor a nagyvonalú tereket, elemeket általában felosztják. A Párisi Udvar passzázsával is ez történt. Összekötötték a Kígyó passzázzsal, átalakítva az eredeti részeket, a portálokat kezdték osztóelemekkel ellátni, feldarabolni. Ilyen esetekben mindig az eredeti állapothoz nyúlunk vissza, hogy akkora és olyan tereket alakítsunk ki, mint azt eredetileg is elképzelték. Új elem, hogy a passzázs fűtött belső térré változott, a két végén filigrán üvegfallal és szélfogó-előtetővel.
A passzázs középső kupolateréhez kapcsolódóan, de annak terétől hátrahúzottan új felvonó- és lépcsőblokkot alakítottunk ki. Ehhez a beavatkozáshoz el kellett bontanunk a födémet a tetőszinttől a mélypincéig, úgy, hogy közben a műemléki értékeket megvédjük. A hátsó tűzfal menti új épületszárnyba helyeztük el a gépészeti tereket és a nagyméretű aknákat, hisz az új, szállodai funkciónak köszönhetően jelentősen megnövekedtek az épület gépészeti igényei.
A hátsó szárny beépítésével a passzázs felett körbejárható lett az összes szint, és a szobák a déli oldalra kerültek. A belső udvari hátsó homlokzatot megtisztítottuk az értéktelen és felesleges elemektől, és installációkkal bővítettük ki. Ennek köszönhetően ez a homlokzat új életre kelt és felértékelődött. A másik, az úgynevezett poligonudvar lefedésével az első emeleten kialakult egy nagy belmagasságú lounge tér. Ezt a teret árkádok veszik körül, amelyekből szállodai szobák nyílnak. Az utólagos IBUSZ vasbeton kupola helyén fedett belső udvar és a kétszintes üzlettér közé új vasbeton födém készült, helyreállítva az eredeti térarányokat.
A funkcióváltás – tehát, hogy szállodát alakítsunk ki lakószinteken – nem volt idegen az eredeti épület rendszerétől. Az egykori lakások tökéletes alapot biztosítottak az új lakosztályok létrehozásához. Ennél lényegesebb változtatás volt a tetőre való ráépítés. A Párisi Udvar eredeti tervei szerint az épület szélein, a tetőn is megjelent volna kupola: ezek azonban sosem épültek meg, az egész egy „félbehagyott” lapostető maradt. A Zsolnay homlokzati elemek mögött páratlan kilátás nyílik a városra, így egyértelmű volt a feladat, hogy a rezidenciát is ide tervezzük. Terasz és függőkert a város felett.
Az egész épület rengeteg egyedi részletet rejt.
Ez az épület tele van meglepetéssel! Természetesen mi mindezek megőrzésére törekedtünk. Például az egyik fürdőszoba egy rózsaablak mögött bújik meg. A főlépcsőház a színes ólomüvegekkel berakott kis lifttornyocskával. Az épület első emeletén szinte faltól falig érő nagy ablakok vannak, a legfelső szinten már olyan kicsik, hogy ott felülről történő megvilágítást kellett alkalmazni. Eközben a ház másik oldalán, ugyanezen a szinten volt egy műteremlakás, hatalmas ablakokkal. Nagyon változatos tehát az épület, így sok egyedi megoldást kellett kitalálnunk.
Nemrég zárult le a projekt. Milyen érzésekkel fejezte be a több éves munkafolyamatot?
Jelenleg az elszakadás pillanatait élem meg. Amíg tervezel, majd amíg az építkezés tart, magadénak érzed a házat. Aztán vége, beköltöznek, már nem lehet a tied. Egy szálloda esetében ez hatványozottan igaz, hisz már csak bizonyos terek nyitottak egy külső látogató számára, nem tudod bármikor újra bejárni. Olyan ez, mint a családból kirepülő gyerekek. Fájdalmas, de ez az élet rendje.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
