Kovács Dániel Othernity című pályázata valósulhat meg a 2020-as Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén.

2020. május 23 – november 29. között rendezik meg a 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét. A kiállítás főkurátora Hashim Sarkis építész, aki How will we live together? (Hogyan fogunk együtt élni?) címmel hirdette meg a Biennále központi programját. A magyar pavilon kurátorát és kiállítását a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki – írja a múzeum honlapja.

A nemzeti biztos a múzeum gyakorlatát folytatva már tavasszal meghirdette a pályázatot, hogy minél több idő jusson a nyertes pályázat megvalósítására, a sikeres szerepléshez való felkészülésre. Az első körben hét pályázat érkezett be:

  • Dobos András: Present
  • Katona Vilmos: Szabadstrand
  • Kovács Budha Tamás: Territórium
  • Kovács Dániel: Othernity
  • Németh Pál: Passage – Ismerős-ismeretlen
  • Papp-Fésűs Katalin: 2%. Mind the gap
  • Szabó Levente: Archeology

A zsűri Kovács Dániel és Szabó Levente pályázatát találta továbbfejlesztésre alkalmasnak, és felkérte őket, hogy pályázatukat a prezentáción elhangzott észrevételeknek megfelelően módosított formában 2019. augusztus 22-éig nyújtsák be, augusztus 26-án pedig újabb prezentáción mutassák be.

A zsűri a két pályázat közül Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.

A nyertes pályázat aktuális témához nyúl, amely nemcsak regionális, de nemzetközi szempontból is releváns és jól illik bele a 2020. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciójába: arra keresi a választ, hogy hogyan tudunk együtt élni az építészeti örökségünkkel, milyen esélyeket tartogat a modern építészet vitatott és sok szempontból elavult öröksége a jövő építészei számára.

A projekt a közép- és kelet-európai régió tizenkét úttörő építészirodájának együttműködésében, Budapest 1962 és 1986 közötti építészetére alapozva a modern örökség megőrzésének alternatív, gondolatébresztő módjait kívánja bemutatni.

A projektben a V4-es országok – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország – mellett Szlovéniából, Szerbiából, Romániából, Ukrajnából és Észtországból is részt vesznek fiatal építészekből álló építészirodák. A projekt installációját a magyar Paradigma Ariadné építésziroda tervezi.

Az Othernity tizenkét kiválasztott modern budapesti épület újratervezésén, újragondolásán keresztül egyben regionális építészeti identitásunk újrafogalmazására tett kísérlet is, annak a generációnak a bevonásával, amely képes mind a személyes ellenszenvtől, mind a nosztalgiától elvonatkoztatva vizsgálni az 1989 előtti korszakot.

A projekt felvetése állásfoglalás elődeink, a magyar építészet 20. századi úttörőinek munkássága mellett, de kiállás amellett is, hogy ezt az örökséget friss szemlélettel, kreatívan, kollektív tenni akarással lehessen újrakondicionálni.

Az Othernity részletes koncepciójáról itt olvashatsz, az összes pályázatot ezen a linken nézheted meg. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Emlékezés és kibontakozás

Emlékezés és kibontakozás

Május 28-án, szombaton nyílik a 6. Nemzetközi Építészeti Makettfesztivál.

Látogatható modern villa a Bajza utcában

Látogatható modern villa a Bajza utcában

Megnyitotta kapuit a Magyar Építészeti Múzeum új kiállítóhelye, a Walter Rózsi-villa.

Lányok, szkenneljétek a városszövetet!

Lányok, szkenneljétek a városszövetet!

A girlscanscan kollektíva bemutatkozó „Tripping on Modernist Monuments” című kiállítása május 1-ig tekinthető meg a Turbina Kulturális Központban.

Hirdetés