Az Uránia moziban átadták az idei Média Építészeti Díját.

Az Uránia moziban rendezett gálaesten átadták az idei Média Építészeti Díját: egy lakótelepi óvoda bővítése és jászberényi fürdőfejlesztés terve nyerte el.

Az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja immár 15 éves szakmai esemény, melynek különlegessége, hogy zsűrizése a nagyközönség előtt zajlik. A legjobb épület díját idén a médiazsűri, amely vezető magyar sajtóorgánumok (Forbes, 24.hu, mandiner.hu, Magyar Hang, Index, Nők Lapja, Propaganda Media/TV2) képviselőiből állt, az ARCHIKON stúdiónak ítélte, a Vizafogó Tagóvodáért. A díjat a PERI adta át. A tervezők a pedagógusokkal közösen határozták meg céljaikat: a letisztult környezettel a gyermekek képzelőerejének, míg a szintben történő bővítéssel a mozgásnak adtak teret. Mindezt egy 1980-as években épült panelóvodában – a szakmai zsűri szerint azt is

bizonyítva, hogy szemben az emberek többségében élő negatív képpel, lehetséges az ország bármely lakótelepén minőségi környezetet teremteni.

A tervek közül a zsűri az elismerést Tábi Sárának ítélte oda, aki egyetemi diplomamunkájában Zalaváry Lajos jászberényi fürdőépületének bővítését tervezte meg. A terv a zsűri elnöke, Bagi László (Forbes) szerint követendő példája annak, hogyan lehet bátran, de tisztelettel továbbírni egy ikonikus ház történetét építészeti eszközökkel. Ahogy a zsűrielnök is kiemelte, az építészet médium is: tükröt tart elénk, és a kultúránkról is szól.

Az Archikon négy díjat is nyert az est folyamán - Fotó: Regös Benedek

Tábi Sára díjazott terve

Hasonlóan az elmúlt évekhez a gálaesten az alkotók mutatták be saját projektjeiket: a díjért versengő épületeket és terveket. A látványos prezentációkat a médiazsűri értékelései, valamint a három szakmai bíráló: Lévai Tamás építész mellett az Építészfórum főszerkesztői, Somogyi Krisztina és Kovács Dániel elemzései követték. A zsűri mellett a közönség is megoszthatta véleményét, hiszen a helyszínen leadott szavazataik alapján ítélték oda a közönségdíjakat. A közönség tetszését az épületek közül a médiazsűri által is legjobbnak talált óvodabővítés nyerte el, a díjat az Optimum Solar adta át. A közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv, a Fecskehotel frissdiplomás alkotója, Tóth Bence Péter szerint szükségük van a pályakezdőknek az ilyen elismerésekre, hogy maradjon energiájuk a folytatásra. Az Index.hu online szavazatai alapján az Index különdíját is kiosztották. A díjat átadó Földes András szerint az olvasók évről évre olyan családi házakat díjaznak, amelyekben el tudják képzelni önmagukat. Idén azonban egy frissen felújított hotelre esett a választásuk: a Párisi Udvar felújítását a vizafogói óvodabővítést is jegyző ARCHIKON tervezte.

A gálaesten másodszor adták át a Perika-díjat, az Építészfórum társalapítója és két éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékét őrző szakmai elismerést, amely olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az építészet mellett több tudományos vagy művészeti ágban is innovatív módon kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtenek. A díjat a kecskeméti megyei könyvtárat is tervező Mátrai Péter Ybl-díjas építész-zeneszerzőnek Őry Júlia a következő szavakkal adta át:

„Megmutatta, milyen az, amikor az alkotói szabadság nem ismer korlátokat, és nincsenek műfaji határok.”

Az est folyamán az elmúlt évekhez hasonlóan több különdíjat is kiosztottak: az Austrotherm Energiahatékonysági Különdíját Kazi Zsolt kapta biogázfeldolgozó és látogatóközpont diplomamunkájáért, míg az Austrotherm saját elismerését, a Kovács Zoltán-emlékdíjat, a Tetőszervíz Plus Kft.-nek ítélték oda. Az Europa Design Belsőépítészeti Különdíját Seenger Dorottya nyerte el diplomamunkájáért, melyben nyugdíjasoknak tervezett alternatív otthont, míg a Lechner Tudásközpont Épületrekonstrukciós Különdíját az ARCHIKON vehette át a Vizafogó Tagóvodáért. Az Építészfórum által tavaly alapított Fejlesztői Szakmai Nagydíjat a Gránit Pólus adta át Kocsány Jánosnak, a Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság vezérigazgatójának. A Nagyberuházások Különdíját az új Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum terve kapta, a Diller Scofidio + Renfro és az M-Teampannon munkája. A díjat az Aluprof adta át Vitézy Dávidnak, a múzeum igazgatójának.

Tóth Bence Péter kapta a legjobb terv közönségdíját - Fotó Regös BenedekNagyberuházások különdíjat kapott a Közlekedési Múzeum terve, Vitézy Dávid (középen) és kollégái - Fotó: Regös Benedek

A Média Építészeti Díja gálaestjének fontos része a hagyományok ápolása, a mesterek elismerése is. Idén Winkler Barnabás Ybl- és Podmaniczky-díjas építészt, a Széchenyi Művészeti Akadémia rendes tagját köszöntötték. Laudációjában Ferkai András építészettörténész jelentős épületei (az Infopark D-épülete vagy a Stefánia úti volt NDK-nagykövetség átalakítása) mellett Winkler közösségi szerepvállalását, valamint a közelmúlt építészettörténetéért tett erőfeszítéseit: a mester által alapított és fenntartott HAP Galéria kiállításait, kiadványait emelte ki.

A 2019-es Média Építészeti Díj felhívására összesen 130 pályázat érkezett. Közülük a gálaestet megelőzően nemzetközi előzsűri választott ki öt-öt finalistát épület és terv kategóriában. A nemzetközileg elismert szakértőkből álló előzsűri nemcsak szelektált a pályázók között, de ezzel át is tekintette és véleményezte a magyar építészetet, annak legújabb irányvonalait. Indira van’t Klooster, az előzsűri elnöke üzenetében úgy fogalmazott: a magyar építészeti alkotások „minőségüket tekintve kiemelkednek a régió fejlesztései közül”. Különösen azokat a projekteket fogadták lelkesedéssel, amelyek ma, a társadalmi hasznosság és érzékenység kritikus pillanatában erős szociális elköteleződésről tesznek tanúbizonyságot.

A Vizafogó Tanóvoda - Fotó: Bujnovszky Tamás

Vizagofó Tanóvoda - Fotók: Bujnovszky Tamás

A Média Építészeti Díját először 15 éve adták át, az ideinél sokkal kevesebb csokornyakkendővel, a Kuplungban. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban most ünnepelt jubileumi 15. gálaestig a díj odaítélésében több mint 40 sajtóorgánum képviseletében ötvennél is több újságíró vett részt. Előzsűri 2011 óta szelektál a pályázatok között, ennek köszönhetően az Építészfórum 19 nemzetközi szaktekintélyt tudott meghívni, hogy ismerjék meg és véleményezzék a magyar építészet legújabb eredményeit. A 15 év összesen több mint ezer pályázója és 140 díjazottja nemcsak a kortárs magyar építészet keresztmetszete, de tükröt tart a mai magyar társadalomnak és kultúrának is.
 
A Média Építészeti Díja egyszerre a hagyományok, az innováció és a folytonosság ünnepe: „Bár az építészet természetes módon vesz mindenkit körbe, mégis a helyeket alakító gondolatokat csak kevesen és csak részlegesen értik meg. Az építészet befogadását is támogatni kell. A magyar építészet legnagyobb múltú online folyóirata mindenki számára elérhető felület, melynek célja, hogy különböző módokon segítse ezt a megértést és kapcsolatba hozza azokat, akiknek az építészet közös érdeklődése” – vallják az Építészfórum főszerkesztői, Somogyi Krisztina és Kovács Dániel, az egykori alapítók, Vargha Mihály és Pásztor Erika Katalina víziójának szellemében. Az Építészfórum jövőre ünnepli a 20. születésnapját – az eltelt 20 év alatt elfogadottá vált, hogy az építészet közügy, és nem csak a szakma számára izgalmas tartalom. Így az új főszerkesztők új célokat is maguk elé tűznek: nemcsak reflektálni szeretnének a trendekre, hanem azokat alakítani, irányt adni.


A médiazsűri tagjai 2019-ben: Bagi László zsűrielnök (Forbes), Csernátony Dóra (Propaganda Media/TV2), Eszes Andrea (Nők Lapja), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Földes András (Index), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Vincze Miklós (24.hu)
 
Szakmai zsűri tagjai: Somogyi Krisztina (építészetkritikus és vizuáliskörnyezet-kutató, az Építészfórum főszerkesztője), Kovács Dániel (művészettörténész, kurátor, az Építészfórum főszerkesztője), Lévai Tamás (építész, a Tarka Architects vezetője)

Az előzsűri tagjai a nemzetközi építészet kiemelkedő alkotói és kritikusai voltak: Indira van’t Klooster (az Amszterdami Építészeti Központ igazgatója, 2014 óta a Média Építészeti Díja nemzetközi előzsűrijnek elnöke), Ruta Leitanaite (a litván építészek szövetségének elnöke), Saimir Kristo (az albániai POLIS Egyetem Építészeti és Tervezési Karának dékánhelyettese, a Tirana Architecture/Design Week kurátora), illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége képviseletében Z. Halmágyi Judit (építész)

Főtámogató: Austrotherm

Az esemény támogatói: A Fény Mestere Díj 2019, Aluprof, BIGGEORGE Property, Europa Design, Gránit Pólus, Lechner Tudásközpont, Nemzeti Kulturális Alap, Optimum Solar, PERI, Terran, VPI Betonmanufaktúra

Szakmai médiapartnerek: A Mi Otthonunk, Építész Klub, Kortárs Építészeti Központ, Magyar Építéstechnika, Magyar Építész Kamara, Régi-Új Magyar Építőművészet, Octogon, Otthon Neked, Proidea, Szónok Születik Retorikaiskola

A rendezvény kiemelt szakmai partnere a Magyar Építőművészek Szövetsége.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Középpontban az építészet a friss Artmagazinban

Középpontban az építészet a friss Artmagazinban

Az új, 2020/3-as lapszámban központi szerep jut az építészetnek. Kezdve a borítóval.

Kötelező lesz Bécsben a növényekkel beültetett homlokzat

Kötelező lesz Bécsben a növényekkel beültetett homlokzat

Minden új, hét és fél méternél magasabb épület esetében.

Eredeti állapotában állítják helyre a Notre-Dame-székesegyházat

Eredeti állapotában állítják helyre a Notre-Dame-székesegyházat

Sem üvegtető, sem zöldtető, sem Quasimodo inspirálta penthouse lakás nem lesz a Notre-Dame tetején.

Hirdetés