Bajnok Sándor, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója a Párisi Udvarnál szerzett tapasztalatait már új projektnél hasznosítja. Interjú.
Bajnok Sándor, a Market Építő Zrt. műszaki igazgatója Lechner Ödön életműdíjat kapott a Párisi Udvaron elvégzett munkájáért. Bár büszke az elismerésre, az életműve még távolról sincs kész, a Párisi Udvaron szerzett tapasztalatait például már a mostani projektjeinél kamatoztatja. Interjú.
A Párisi Udvar felújítása félelmetesen komplex feladatot jelentett. Hallhatnánk néhány sarokszámot, érzékeltetendő a léptéket?
A teljes munka, a tervezés és kivitelezés együtt négy és fél évig tartott, amiből a kivitelezés három és fél év volt. Több mint kétszáz cég dolgozott a projekten. Ez nem kétszáz különböző szakmát jelent, mert például hat festő, két-két hideg- és melegburkoló céggel szerződtünk, azaz bizonyos szakágakba több céget is bevontunk. Ez létszámban kifejezve, a teljes kivitelezés során mintegy 2500-3000 ember munkáját jelentette.
Egy korábbi interjúban (Octogon 2019/1) úgy fogalmazott, hogy a Párisi Udvarnál a műemlékes feladatok „a kivitelezési költségek közel ötödét teszik ki”.
Ez az arányszám véleményem szerint nagyon magasnak számít. Más projektnél már az is nagy szó, ha eléri az öt százalékot. A további négyötödöt pedig a jellemző munkák tették ki: az épületgépészet, az erős- és gyengeáram, az automatika (azaz minden, ami működteti az épületet), a szerkezetépítés (a régi szerkezet megerősítése, esetenként bontása és újraépítése), a szakipari munkák, végül a belsőépítészet, a teljes bútorozással együtt.
Az egész kivitelezés során egyetlen pontra, a Poligon-udvarba lehetett felállítani a toronydarut. Hogyan vitték oda ezt a darut, és milyen hasonló logisztikai nehézségek adódtak?
Önmagában is meghatározta az építkezés ütemét, hogy mindvégig csak egy toronydarut lehetett felállítani. További korlátot jelentett, hogy a helyszín miatt erősen korlátozott volt annak időbeni használata is. Tehát már a „toronydaru-kapacitás” előre vetítette, hogy a szerkezetépítés mikorra készülhet el. Ekkor még nem beszéltünk az elhelyezéséről. Egy 50-60 méter magas darut le kell alapozni. Már a tervezés során a Poligon-udvart, az épület legszélesebb részét néztük ki, mert ott csak két födémet (a pincefödémet és a földszint fölötti födémet) kellett megbontani – ha bárhova máshova telepítettük volna, akkor legalább hét födémet kellett volna bontanunk.
A pince padlózatába alapoztuk le, és abban a bő két évben, amíg a toronydarut használtuk, a Poligon-udvar ki volt téve az időjárás viszontagságainak. Olykor a pincéig leáztunk. A darut nemcsak a szerkezetépítésre, hanem még sok más munkára is használtuk. Miután a maga 41 méterével a daru egy 13 emeletes panelház magasságának felel meg, ezért a függőleges anyagmozgatás jelentős részét is ezzel végeztük.
Továbbá teherfelvonókat is telepítettünk, mert ezek nélkül minden egyes beépítésre kerülő anyagot kézben kellett volna mozgatni, egészen a legfelső szintekig. Mi okozott még hasonló nehézséget? Az organizációs problémák. A Ferenciek terét, illetve a Petőfi Sándor utcai járdát és az utca felét foglalhattuk el felvonulási területnek. Ezeket aztán ütemekre bontva kellett visszaadnunk. A rendelkezésre álló terület még a bejövő anyagok fogadására és tárolására sem volt elegendő, ezért például arra is ütemtervet kellett készítenünk, hogy melyik napon mikor, melyik vállalkozónak jöhet teherautója, mikor tudunk fogadni betonmixert, vagy egy betonacél-szállítmányt. Erősen korlátozott volt, hogy mennyi teherautót fogadhatunk egy nap, hogy mozogni is tudjunk ezen a csekélyke területen. Nem volt egyszerű a betonozás sem, mert csak a toronydaru tudta felvenni és feljuttatni a tetőre a mixerből a betont, úgyhogy az is kötött volt, hogy a betonüzem milyen időközökkel indíthatja a kocsikat. Minden érkezést a városi forgalomtól függően kellett kiszámolni, plusz arról is gondoskodni kellett, hogy a fogadópont akkor üres legyen, mert a betont egy órán belül be kellett dolgozni.
A belsőépítészeten egy angol cég is dolgozott (amit a Hyatt választott), velük hogyan zajlott a munka?
Viszonylag egyszerűen, mivel nem álltunk velük közvetlen kapcsolatban, a kész terveket kaptuk, amit aztán meg kellett valósítani. Persze itt is adódtak nehézségek. A Hyatt viszonylag későn kapcsolódott be a projektbe, így például a mintaszoba addigra már elkészült. A képviselőiknek nagyon tetszett, ennek ellenére szinte az egészet újra kellett építeni, mivel nem az ő specifikációjukban előírtak szerint készült. Csak egyetlen példa: a Hyattnél előírás, hogy a szőnyegpadló gyapjútartalma minden szállodájukban minimum 80 százaléknak kell lennie, és itt valamivel kevesebb volt. Így néztek végig mindent. De a tulajdonosok is több szállodát üzemeltetnek, ők is hozták a tapasztalataikból fakadó elvárásaikat, plusz mindvégig figyelni kellett a minden mást felülíró műemléki szempontok betartására is.
A Párisi Udvar egy rendkívül speciális, egyedi épület. Hogyan kamatoztatja az ott szerzett tapasztalatait a jelenlegi projektjeinél?
Minden projekt tapasztalatait lehet hasznosítani később. A Párisi Udvarnál az egyik nagy újdonság a műemléki munkálatok volumene volt, mert ilyen még nem szerepelt a referenciáim közt. Rengeteg műemléki szakági alvállalkozóval ismerkedtünk meg, és kértünk be tőlük ajánlatokat, alighanem az itthon dolgozó műemléki szakemberek nagy részét megszólítottuk, így számos információt, tudást, tapasztalatot szereztünk.
Ennek most van aktualitása: egy Andrássy úti épületfelújításon dolgozom, ahol már a tenderidőszakban sokkal jobb helyzetben vagyunk, mert a korábbi műemlékes ismereteink alapján kialakulhat egy egészséges verseny, ami nekünk kedvező. És azt se felejtsük, hogy megismertük, mely cégek képesek megfelelő minőségben és volumenben dolgozni.
Milyen visszajelzéseket kapott a nagyközönség részéről, illetve a szállodától?
A szálloda üzemeltetőitől és tulajdonosaitól is kapunk visszajelzéseket, már csak azért is, mert az utóbbiakkal más projektek révén is kapcsolatban vagyunk. Találkoztam a szállodaigazgatóval, a projektvezetővel, akiktől nagyon pozitív visszajelzést kaptam, például a szálloda a nyitás óta folyamatosan telített, kilencven százalék fölött van. Ezen kívül a szállóvendégek az értékeléskor mindig nagyon magas osztályzatokat adnak, az üzemeltetésre vonatkozó kérdésekre is – ami természetesen nem a mi érdemünk –, de az építészeti, esztétikai vonatkozású kérdésekre is.
A Párisi Udvarért azóta Lechner Ödön életműdíjat kapott, egy szaklap pedig a Hónap Mérnökének választotta. Hogyan fogadta ezeket a szakmai elismeréseket? Jelölnek valamiféle csúcspontot a pályafutásában?
Mindkét elismerés visszaigazolás a munkámról, hogy jól csinálom, amit csinálok; megerősít, lendületet és motivációt ad, hogy ezen az úton menjek tovább. Egy életműdíj elvben jelenthetne mérföldkövet, mégis azt remélem, hogy a munkásságom közepén járok, és majd csak jóval később lehet visszatekinteni az életművemre.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
