Ismét használható a sós-jódos forrású pesterzsébeti strandfürdő.
Újra megnyílt a főváros egyetlen sós-jódos gyógyforrására épülő pesterzsébeti strandfürdő, wellness- és élményelemekkel, gyógyászati résszel és egy méretes strandterülettel, amelyen a régi hullámmedence mellett most egy 25 méteres úszómedence és egy gyerekpancsoló is épült. A dunai oldalon egyelőre nádas kíséri, de talán lesz ez még másként.
Pesterzsébet különleges, sós-jódos fürdője jó ideje a virágzó budapesti fürdőkultúra mostohagyereke volt, elhanyagolt állapotban, vészesen fogyatkozó látogatószámmal. Az ezredforduló után nem sokkal bezárták, és azóta a tulajdonos Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. leginkább csak raktárnak használta. Pedig nem csak a vize, de az épülete is különleges, hiszen
ki gondolta volna, hogy az 1950-es évek közepén, az első, hamisítatlan szocreál (igaz, még nem házgyári) lakótelephajrá idején ál-törökfürdőt építettek ide?
A kincset érő gyógyvizet 1932-ben fedezték fel. A Duna mellett kiépített strand bérlője kutakat fúratott egy bővítés reményében, és az eredmény messze túltett a várakozásain: összesen öt kútból különböző hőfokú gyógy- és termálvíz fakadt. Ekkor létesült a strand mellett a fürdő, amit 1950 után – amikor a település Nagy-Budapest része lett – a családi házas környezet helyett egyre inkább a nagyipari munkástömegek lakásai vettek körül. A csökkentett komfortfokozatú, fürdőszobával igen ritkán rendelkező cs-lakások korszakában szükség volt tehát a fürdőre.
Alighanem a külkerületi pozíciónak volt köszönhető, hogy egyáltalán szóba jöhetett a budai törökfürdők építészeti hagyományához kapcsolódás, bátran letérve a korszak kötelező stílus-csapásáról. Mindenesetre a korábbi faépítményt felváltotta egy klasszikus, nyolcszögű, opeionos nyílású kupolával fedett medencetér, és az azt körbeölelő kiszolgálószárnyak. A kupolát mozaik, a fürdő tereit sárga csempe borította, kívül terméskő és vakolt falak vették körül. A strand különlegessége a majdnem 1000 négyzetméteres hullámmedence volt, amelynek eredeti, szíjmeghajtású gépezetét Horthy Miklós egykori hajós főgépésze tervezte. Az ötvenes és a hetvenes években további kutakat fúrtak, gyerekmedence készült, iszapkezeléseket és masszázst is bevezettek, váltott napokon fogadták a női és a férfi közönséget. Csak a rendszerváltás környékén kezdődött a lepusztulás, ami a 2005-ös teljes bezáráshoz vezetett.
A mostani megújulás nem csupán visszahozta az életbe a fürdőt és a strandot, de komoly távlatot is adott a további fejlesztéseknek. Az Archikon építésziroda Dobos Bence, Nagy Csaba és Nagy Zsolt vezetésével
úgy rendszerezte a sokféle elvárt funkciót, hogy azok koncentrikusan szerveződjenek az építmény magja, a törökfürdő köré.
Így alakult ki a több mint 4000 négyzetméteres bővítés, aminek középpontjában a nyolcszögű kupolás tér áll, a T alakú, eredeti épülettel együtt – annak külső terméskő falai most belső udvarokra néznek, az új épület acélkeretbe foglalt belső üvegfalai pedig szépen feltárják a régi látványát –, körülötte pedig egy doboz-rendszerben helyezkedik el az összes további egység, az öltözők, a szaunák, a belső medencék, a pihenőterek, a büfé. Mindezt labirintusszerű folyosóhálózat kapcsolja össze, ami azonban tökéletesen átlátható – mivel a koncepció legmarkánsabb vonulata az volt, hogy a belső terek egyszerre több irányban is átláthatók legyenek, és ezáltal a zárt dobozok optikailag a külső tér részeivé is váljanak.
Ezt az izgalmas, folyton változó képet tovább árnyalják a természetes fényhatások: az öltöző például félig transzparens kopolit üvegből készült, vagyis zárt, mégis átlátható, és minden irányban szórja a felülről, a nyitott felülvilágítókon át bejutó fényt. A folyosók végén hatalmas üvegfelületeken látunk ki a szabadba, emiatt tágul a térérzet és a természet beköszön a falak közé. Szükség is van erre, mert a járófelületet és a folyosók falait mindenütt szürke gránit borítja, ami sokáig állja a fürdőben kötelezően használt tisztítószereket; csak a szintén dobozszerűen felnyíló vizesblokkok kaptak a szürkét szépen ellenpontozó sárga kerámiaborítást, ami a régi keramitkockák színét is visszaidézi.
Mire a nagy élménymedencéhez érünk, már egy sor olyan tér- és fényélménnyel találkoztunk, amelyek az érzékek számára szinte feloldják a kint és a bent éles határait. Ott pedig végképp eltűnnek a térfalak, és egy nagyon összetett, minden irányból más áthatásokat mutató látványsorozat fogad.
A medence egyik része fölött hirtelen felugrik a mennyezet, és egy fénycsatornával a szabad ég alatti vízfelület hatását kelti. A medence víztükre majdnem teljesen elrejti az élményelemeket, csak a közepén ágaskodó nyakzuhanyok láthatók, az összes többi eszköz, a gránit fekvőpad, a vízbefúvók csupán a víz fodrozódásával érzékelhetők. A medencét körbevevő, élénk színű mázas kerámiával burkolt pihenőterek úgy simulnak rá a víz felszínére, mint egy tóra a stégek – itt is a határok elmosódását, a szilárd-folyékony, a sötét-világos ellentétpárok megbékélését, együttműködését érezni (ezt erősíti a külső termálmedence felé megnyitott kiúszó is), valami olyan alapvető természetközeli élményt, amit fedett fürdőkben nemigen tapasztalni. Talán az egyedüli ismert példa – amit maguk a tervezők is egyfajta mintául választottak – Peter Zumthor valsi fürdőépülete; annak átlátásait, a kő, a víz és a külső látvány misztikus élményét idézi meg egy-egy gyönyörűen megkomponált nézet itt, az élménymedence terében. De már innen is átlátni a következő, gyógyászati részlegbe, az oktogonális medencetérbe.
Ezt korábban kisebb, lezárt terek vették körül, most a vizuális áthatások jegyében a tervezők itt is megnyitották a falakat, pihenésre alkalmas kis beugrókkal, intimebb térrészekkel. A pihenő-folyosóról lehet eljutni a szaunákhoz; ezek egyetlen nagyszabású kőkockában kaptak helyet, mindegyik oldalt más típusú és méretű szaunakabin foglal el. Ez az egység a strand felől, de a fürdő bejáratától külön is megközelíthető, hogy zárás után különböző rendezvényekre is használhassák.
A szaunáktól egy félig elkerített, merülő- és Kneipp-medencékkel, jégcsúszdával ellátott napozóterasz vezet le a strandra. Az átmenetet a fürdőépület falát kísérő termálvizes „brüggölő” és a szaunaterasz korlátja alatti kis úszórész képviseli.
A belső tér kifinomult összemetsződései, irányított fényjáratai után kint egy sokkal egyszerűbb, pusztán funkcionális világba kerültünk, ahol a gyerekpancsoló, a vízilabdameccsekre is alkalmas úszómedence és a rendbe hozott régi kedvenc, a hullámmedence körül csupán a füves szabad tér uralkodik.
A kinti, közel 1500 öltözőszekrényt és kabint mosdókkal, zuhanyokkal együtt három egységben, az utcai frontra telepítették, így semmi nem zavarja a strandolók szabad terét.
A fürdő és a strandterület olyan értékekkel bővül, amelyek mellett egyre komolyabban fölvetődik a dunai oldal kérdése. A folyót a telektől elválasztó területe parti sétánnyá alakítására már nem kell sokáig várni, de az innen délre kezdődő, egykor virágzó csónakházi élet, és általában a Duna dél-pesti visszahódítása – akár a strand mellett egy Duna-uszoda kialakítása, vagy egy hajóállomás –, egy kellemes, lelassult, kikapcsolódást és természetközeliséget egyszerre kínáló vízparti városrész (amilyen egykor volt) életre segítésének esélye egyelőre nem realitás.
Pesterzsébeti Jódos-sós Gyógy- és Strandfürdő
Megbízó: Budapest Gyógyfürdői és Hévizei
Építészet: Archikon
Tervezés éve: 2016-2018
Építés éve: 2018-2019
Telek mérete: 25 645 m²
Bruttó szintterület: 9744 m²
A cikk nyomtatásban megjelent az Octogon 2019/5-ös számában.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
