Piacozni jó!

Az új pécsi vásárcsarnokról. 

• Szöveg: Uhl Gabriella
• Fotó: The Greypixel
• Olvasási idő: …

A piac évezredek óta szervező ereje, gazdasági és társasági központja egy-egy településnek, s habár próbálkozásokat ismerünk, nem alakult ki jellegzetes, tovább elő épülettípusa. Szezonális kínálata, változatos funkciója mindig szétfeszítette, illetve ideiglenessé tette építészeti megjelenését. Pécsett az új vásárcsarnok remek példa az építészet történetének, a funkciónak finoman áthangolt és átgondolt, ismerős és használható házzá, jelen esetben piaccá formálásához. Cikkünk az OCTOGON magazin 177-es (2022/5-ös) lapszámából.
 

A kereskedelmi utak és kultúrák metszéspontjában létező Pécs új vásárcsarnoka megépítésekor is merített a sokrétű tradícióból, amikor az építészek vállaltan a keleti bazár és a római eredetű basilica újraértelmezésével teremtettek pezsgő, nyüzsgő kereskedelmi teret és találkozási helyet. A Getto Tamás, Sztranyák Gergely vezette építész csapat a csere dinamikáját értette meg, és talált hozzá építészeti keretet.

A 19-20. század fordulóján a városi piac kereste a maga formai megoldásait, számos európai nagyvárosban, köztük Budapesten is felépültek a hosszanti bazilikális elrendezésű, hajós tagolású, attraktív csarnoképületek, amelyek inkább merítettek az akkor meginduló ipari építészet jellegzetes típusaiból: a pályaudvar és a gyárcsarnok megoldásaiból, semmint a piac mint a közvetlen csere és a találkozási hely funkciójának alapos tanulmányozásából. Az építészeti formaképzés és a funkció vitája Rajk László ikonikus Lehel téri csarnoka esetében lángolt fel újra a piactér architektúrájának megfogalmazása körül. A pécsi vásárcsarnok most újranyithatja ezt a vitát, markáns és minden tekintetben használható és szerethető választ adva a városi piac sokszínű funkciójára.

A Getto Tamás és Sztranyák Gergely építészek által citált római basilica forma termékeny talajra hullott az európai építészetben. A pogány fogadótér lobbizásra, ügyintézésre szolgált, majd egy merész fordulattal a kereszténység sajátította ki szertartáshelyül ezt az építészeti formát nagyszámú hívének befogadására. Nem véletlen tehát, hogy a jelentős ókori emlékekkel büszkélkedő Pécsen az építészek visszahozták és a piactérre alkalmazták az elegáns csarnokmegoldást.

A római tégla-használat helyett beton árkádívek magasodnak az épületben, fehérségükkel légiesen oldják a beton masszív anyagiságát.

Égbetörő karcsúságuk előhívja még a pécsi székesegyház atmoszféráját is. A pompás szerkezet rendszerezi a népek, kultúrák, szent és profán közötti kavalkádot, azt a piaci zsongást, amiért érdemes kimenni, vásárolni, beszélgetni ezen a helyen. Mindazt, amitől élő és izgalmas, felfedezésre és (gasztronómiai) kalandra hívó lesz a piac.
 

A rendszerezés itt csak az irányok kijelölését, az átlátást, az orientációt jelenti – az eligazodást a gondosan kitalált bódék és kirakodó asztalok finom designnal kialakított soraiban. A visszafogott színek érvényesülni hagyják a portékák és különösen a zöldségek-gyümölcsök évszakonkénti változatos színvilágát. Szerencsés, hogy a tervezett galériaszint nem épült meg, így nem töri meg a tágas belső szerkezetet. Az elegáns belmagasság az, amely a bazár nyomott, néha fullasztó forgatagát feloldja, és otthonossá, de mégis levegőssé teszi az épületet. A keleti bazár előképe is látensen reflektál Pécs török kori emlékeire és kulturális hatásaira. A vásár forgatagát, változatosságát, azaz a lényegét értették meg a tervezők a moduláris, könnyen alakítható „utca / piac” bútorok használatával, amelyek gyors átalakulásra készen hol árucserére, hol közösségi eseményre, kulturális fesztiválra teszik alkalmassá a pompásan monumentális teret.

A városi piacok spontán szerveződtek: a terményeket hozó árusok letelepedtek egy-egy kiteresedésben, felcsapták asztalukat, vagy szállítóeszközeikről kínálták portékájukat. Egyre népesebb tömegük utcákat formált, és termékeik fajtájától függően csoportokba rendeződtek a primőrösök, a tejesek vagy a húsosok.

A pécsi piac tervezői finoman erősítenek rá épületük szerkezetével a 21. századi ember áttekinthetőségre, rendezettségre és tisztaságra nevelt és vágyó érzéseire.

Nem durván teszik ezt, ahogy a mallok (a piac fogalmának a fogyasztói társadalomban deformálódott talmi változatai), csak megteremtik azokat a körülményeket, amelyek a kortársi igényeknek megfelelnek. Ennek a pécsi vásárcsarnok esetében legjobb példája az árubetöltés rendjének és folyamatának precíz és transzparens kidolgozása.
 

Egy bazárban szinte átláthatatlan, hogyan érkezik be az áru és jut ki a göngyöleg, a szemét. E gyanús és bizalmatlan jelenséggel szemben itt egy rendezett gazdasági udvarra érkező, hűtőkamrákban tárolható áru jut el a gördülékeny belső csatornákon és útvonalon a fogyasztókhoz. A tervezők még az épület tájolásával és feltárulkozásával is figyeltek arra, hogy az áruknak védelmet biztosítsanak: a meleg déli homlokzat zárt maradt, az északit nyitották meg a tér fel. Valamint a gazdasági-áruforgalmi és a vásárlók bejáratának markáns elkülönítésével világosan meghatározták az áru- és emberáramlást. Ez a funkcionalista megközelítés segítette, hogy egy hosszú távon is fenntartható épület szülessen.

Piacozni jó dolog! Ezt értette meg és közvetítette a tervek és az elkészült épület alapján Getto Tamás és Sztranyák Gergely. Piacozni nem csupán a gasztronómiai örömök miatt érdemes, azért is, hogy találkozzunk, beszélgessünk, közösségben érezzük magunkat.

Az új pécsi vásárcsarnokban az építészeti hangsúly a közösségépítésre esik, annak spontán, alulról szerveződő változatára, amely nem irányított, hanem egyszerűen teret, lehetőséget kap arra, hogy a mindennapos tevékenységből kibontakozzon, megképződjön – és kiépüljön egy település közössége.