Régi vágyát valósította meg az építtető ezen a balatoni telken

A megbízó érdekes módon közelítette meg a projektet: megkérte az építészt, töltsön el egy napot az átalakítandó vendégházban, hogy átérezze a hely minden részletét. Erről szóló cikkünk a 196-os, 2024/8-as lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Wesselényi-Garay Andor
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

„Velem kerülnétek be a topba, / Velünk kerülnétek be a trendbe!”

2018-ban forgatta az AK26 nevű magyar rapformáció a Number One című slágerét. A műfajt jellemző trágárságok szcénatipikus díszletek között hangzottak el. A dalnokok egy luxusvilla medencéjében, kertjében és nappalijában flexeltek drágának ható smukkokkal. A három verselő alanyi rizzét csak aláhúzni tudták a háttérben feltűnő vasbeton felületek, a teret sejtelmesen osztó lépcsők, vagy a fal mellé illesztett pamlag. Tér, tárgy és obszcenitás kevercse a pár perces film, élő tanúság arról, hogy már a késő Y-generációsok is tökéletesen tisztában voltak azokkal a térbeli kellékekkel, amelyek elengedhetetlenek voltak a mediális önképviselethez. Mindezt azért meséltem el, mert a villát Berecz Tamás és Katók Edit tervezte Siófokra, elindítva azoknak a Balaton körüli épületeiknek a sorát, amelyek közül harmadikként épült meg a lapjainkon bemutatott nyaraló.

„A karrieretek mondd hol van?! / nekem a kutyáim alatt a kertbe”

Berecz Tamás a coffee ride-ok – pesthajnali bringázások – során ismerkedett meg a ház tulajdonosával. Ezek a sportösszejövetelek egyszerre szóltak a férfias kitartásról és a technikai fetisizmusról. Az autós szubkultúrákkal ellentétben ezeken a tekeréseken azonban nem volt elég, ha valaki menő géppel virított, erőt is kellett tenni abba a pedálba. A közös érdeklődés és az irgalmatlan korai hajtásokhoz nélkülözhetetlen aszkézis kölcsönös tisztelete hozta össze Berecz Tamást későbbi patrónusával, aki első feladatként saját Orbán-hegyi villájának tervezési munkáit bízta az építész házaspárra.

A munkakapcsolat első fejezete rendkívül tanulságos volt Bereczék számára. Noha a megbízó értette és értékelte az építészes húzásokat – anyag, térkompozíció, csomóponti érzékenykedés –, döntéseit önmegtartóztató fegyelem és elvi alapokon nyugvó észszerűség jellemezte. A balatoni nyaraló tervezésekor Bereczék már tisztában voltak ezzel az attitűddel és ennek megfelelően jelentkeztek az első ötletekkel.

„sokan látnátok már holtan, / de én ezt soha nem fejezem be!”

Az építtető megbízó igazi balatoni emberként gyerekkora óta kötődött a tóhoz. A családnak volt már parti telke, természetes volt hát számára az otthonosság, amelyet turistaként, vakációzóként legtöbben igazán nem ismerünk. Régi vágyalakzat kapott szerkezetet, mikor megvásárolta ezt a telket, amelyen már állt egy kisebb ház és egy garázs. Első lépésként – pár esztendeje – a garázst alakították át vendégapartmanná, hogy a nagyobbacska család minden tagja élvezhesse a vízpart előnyeit.

A tervezési munkákkal a ZOA Stúdió társalapítóját, Onodi Andrást bízták meg, aki rafinált mozdulatokkal nyúlt a stukkókockához. Sarkait kibontotta, hogy kilátást nyisson a tóra; eltolható üvegfalakat installált, hogy elmosson határt külső és belső között, a nappaliba pedig olyan tévét asztaloskodtak, amelyet a kert felé is ki lehetett hajtani, hogy a szabadból is lehessen meccset, netán olimpiát nézni. Nap ellen a külső síkra akasztott, tolható zsalugáterek védtek. Impekkábilis megoldások, és magam is nehezen hiszem, de kiderült, hogy mindez nem működik.

„Üvölt a dalom a koliban,/ a lábamon nyáron is kori van.”

Kevesen tudjuk, de a Balatonon nagyrészt rossz idő van. Állandóan fúj a szél. Ha esik, akkor vízszintesen esik. Télen a pára miatt csontig hatol a hideg. Nyáron mindent ellepnek a szúnyogok. Velük együtt pedig a belőlük lakmározó pókok. És ha a mostani meleg nyarak nem lennének elegendők, gyakran nyolcvan százalékos pára teszi még nagyobb kihívássá a klímát. Így hát a nagy üvegfalakat nem lehetett kinyitni, a gördülő árnyékolókat pedig folyamatosan zörgette a szél. Látni ennek hatását az új, de a régi házakon is.

A nap és a víz együtt zabálja fel a faszerkezeteket és az alig pár éve vakolt felületek is már a trópusi országokra jellemző módon feketednek. Annak érdekében, hogy ez a tudás ne lexikális, hanem antropológiai legyen Bereczék számára, a megbízó határozott kérésére egy tavasszal eltöltöttek egy áprilisi napot a vendégházban, hogy megtapasztalják mindezt. Személyes élményeiket csak aláhúzta az a beszélgetés, amelyet saját irodájuk épületszerkezettan-tervezőjével folytattak.

„Tamás, értem én a ti minimalizmusotokat, de ti meg azt értsétek meg, hogy ez itt nem működik. Ide nem lehet eresz nélküli házat csinálni, nem lehet látszó faszerkezeteket tenni, nem lehet a vízorrokat, meg a bádogozásokat elspórolni.” Mire odakerült a sor, hogy Katók Edit és Berecz Tamás meghúzzák az első vonalat, nem csak a János-hegyi villa tervezési tanulságaival, de a helyszín által támasztott kihívásokkal is tisztában voltak. Jelesül avval, hogy itt csak olyan ház él meg, amely formájában, anyagában és részletképzésében ellenáll annak az időjárásnak, amelyről csak a vízparton életvitelszerűen élő helyieknek van tudomása.

„Mert szupersztár vagyok tesó, / egy szupersztár vagyok tesó!”

Már esett arról szó, hogy a telken két ház állt: egy kisebb nyaraló és egy garázs. A garázsból lett a tanulságos vendégház, a nyaralót viszont elbontották azért, hogy elférjen az új program. Mely program rendkívüli pontossággal rajzolta körbe a megbízó családszerkezetét. Áramló terekről, galériáról szó sem lehetett, kértek viszont egy közös nappalit és hálót a földszintre, majd további három szobát a tetőtérbe a hozzájuk tartozó fürdővel, hogy minden fivérnek és uncsitesónak legyen lehetősége használni a házat. Szükség volt egy olyan fedett-nyitott térre, amelyet tavasszal és ősszel lehet valamelyest temperálni, továbbá egy laza csuklóval méretezett garázsra, ahol elférnek a tóparti léttel járó vízibiszbaszok mint sup, matrac, pumpa és kerti szék. Noha egyértelmű volt, hogy ki kell használni a beépítési lehetőséget, különös figyelemmel óvták a telek közepén álló, azt uraló platánfát.

„A helyemben lennél, látom, hogy átvennéd már a státuszom”

A szinte azonnal diagrammá kalcifikálódott alaprajzon túl azonban változatlanul kérdés volt, milyen jelleget kapjon a ház. Bereczéket motiválta ugyan a partkörnyéki települések módosabb házain és támfalain megjelenő almádi vörös kő, csakhogy ennek minősége nem teszi lehetővé, hogy apróra vágják, márpedig itt kisebb felületek voltak, semmint egy támfalon. A hagyományos, ciklopba rakott vörös kő ugyanakkor mérhetetlenül avítt. Eddig legalábbis nem találta kortárs alkalmazását, ráadásul egy olyan kort idéz, amelyben már minden tönkrement, vagy épp tönkre fog menni. Hogy kicsit a herderi nemzethalál vízióját is játékba hozzam.

„Kinyomom folyton a mobilom, / letörlöm a Facebook-profilom”

A kőanyag színe azonban nem hagyta nyugodni Bereczéket. Ez a vágy találkozott végül a siófoki Bakterházukon [Uhl Gabriella–Bujnovszky Tamás: Bakterház a vágányok mellett – Vágány ház Siófokon, OCTOGON, 167, 2021/3. – a szerk.] alkalmazott és jól bevált fémfedéssel, amikor kiderült, hogy ebből az egyik gyártó palettáján létezik egy rozévörös árnyalat is. A végül rombuszba rakott fedés érdekessége az, hogy miközben – a tervezők szándéka szerint – a balatoni kőanyaggal állt volna metonimikus kapcsolatban, addig a jól ismert tetőminta szerencsésen nyitott értelmezési teret a hatvanas évek tömegcsaládiház építészete felé is.

A garázstetőt lefedő sityka, a mintába vágott szálcement burkolat – kiegészülve a rozévörös és a törtfehér kontrasztjával – összességében egy olyan építészeti nyelvet szólaltatott meg, amelynek különböző dialektusai azért még fel-felhangzanak ebben az országban. Mivel mindkét anyagból volt vörös és törtfehér is, futottak egy kört azon, hogy alulra kerüljön a sötétebb tónus annak érdekében, hogy jobban hangsúlyozzák a lábazat tektonikáját. Izgalmasabb eredményt hozott az, ami végül megépült. Akarnokságtól mentes közvetlenség jellemzi a kompozíciót, amely sikeresen cselezi ki a kurrens esztétikai elvárásokat és kezd incselkedni valamiféle akaratlansággal. A balatoni építészettel foglalkozó munkák többsége kiemeli ugyanis a hatvanas években született házak könnyedségét, magától értetődőségét, amihez itt úgy sikerült közel kerülni, hogy az – mint láthattuk – nem volt cél.

„Mindenki feateket akar, mindenki utánunk kapar”

Cél volt ugyanakkor, hogy reagáljanak arra a kettősségre, amelyet a vasút közelsége teremtett. Hamar megszületett annak a gondolata, hogy itt nem egy kétszintes házról, hanem két darab egyszintes ház egymásra helyezéséről van szó. Melynek a teteje a vasút felé, földszintje pedig a Balaton irányába dolgozik. A két elemet, színt, anyagot a diagonálisok motívuma köti össze. Szerencsésen utal ez a kapart kőpor fenomenológiájára (copyright: Szolnoky József), de tévék tetejére terített csipketerítők szélére is. A minta arra is lehetőséget adott Katók Edit és Berecz Tamás számára, hogy tervezésével és takarékos konszignációjával éljék ki azt a grafikai- és csomópontszerkesztési igényt, amely megannyi szép példához vezetett – az ő életművükben is.

Mindenki nyúlja a dalaim, / leragadtatok a tavalyin!

Egy nagy hatású osztrák építész, Adolf Loos a századelős Bécsben azt találta mondani, hogy egy építésznek semmi köze a berendezéshez és a bútorokhoz. Minden, ami viszont épített kapcsolatban áll fallal, födémmel és padlóval, az az építész birodalma. Dicsérhetném én itt a belső eleganciáját, de épp a fentiekből kiindulva egyetlen dologra hívnám fel a figyelmet. A tetőtér-beépítéses házak visszatérő nyűgje, ahogy a fedélszék – esetünkben a vasbeton koporsófödém – ferde határolósíkjai halálosan bénán csattannak a válaszfalakkal. Kellemetlen, komponálatlan zugok jönnek rendszerint létre, amit ehelyütt Katók Edit és Berecz Tamás rendkívül szellemes megoldással úgy orvosolt, hogy ferde álmennyezettel „visszavágták” a tetősíkot. Olyan hálókat komponáltak, amelyek önmagukon belül váltak ismét szimmetrikussá. Összességében pedig: működtethető lépték, arányos terek, feszes alaprajz.

„Egy cubai szivar kell”

Nehéz egy viszonylag kis házzal kapcsolatos írást a megfelelő crescendóval befejezni. Összefoglalni, diadalmas mollakkordba sűríteni. Képzeljünk el ehelyett egy képet. Balra a lenyugvó nap, elöl a magára hagyott tó, a kékbe olvadó semmi előtt hattyúpár úszik. A hátunk mögött pedig egy otthon, amely egyszerre lenyomat és foglalat a boldog pillanatokról, egy elégedett életről.