Eredményt hirdettek a „Szentendre – Kultúrpart 2019” című építészeti pályázaton.

A Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata „Szentendre  – Kultúrpart 2019” kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón néven tavaly ősszel hirdetett nyílt, építészeti tematikájú ötletpályázatot fiatal építészeknek. A pályázat keretében építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak Szentendre történeti belvárosában egy unikális kulturális- és szabadidő centrum létrehozására, védett épületegyüttesek bevonásával és rehabilitációjával, a Duna-korzó sétányrendszerébe integrálásával – egészen a Duna vízfelületéig kitágítva és megkomponálva a térsort.

A felhívásra 37 pályamű érkezett. A Bírálóbizottság többszöri áttekintés, majd vita és elemzés után egyhangú szavazással hozta meg a végeredményt: a díjazásra rendelkezésre álló teljes összeg, azaz ötmillió forint felosztásáról döntött; három pályaművet díjban, négy pályaművet pedig elismerésben részesítettek január 22-én a szentendrei városházán, ahol az ünnepélyes eredményhirdetést tartották és a pályaműveket bemutató kiállítás is megnyílt.

A pályázat eredményét Turi Attila, az MMA Építőművészeti Tagozatának vezetője, a bírálóbizottság munkájában szakértőként részt vett Ybl-díjas építész ismertette.
 
Díjban részesültek egyenként bruttó 1 000 000 Ft díjazással az alábbi pályaművek:
4. sorszámú pályamű, szerzői Bagi Borbála és Csík Zsolt;
16. sorszámú pályamű, szerzői: Kiss Johanna Eperke, Varga Zs. Panna, Sághegyi Éva, Kalocsai Dorottya;
33. sorszámú pályamű, szerzői: Balázs Anna, Kulcsár Emese, Perjési Lilla.
 
Elismerésben részesültek bruttó 500 000 Ft díjazással az alábbi pályaművek:
2. sorszámú pályamű, szerzője Györgyi Ábel;
8. sorszámú pályamű, szerzője Kálna Dávid;
14. sorszámú pályamű, szerzői Czáka Zoltán, Järger Zsolt;
18. sorszámú pályamű, szerzői Bujdosó Dorottya, Mihály Mirtill, Treszkai Anett.

A Bírálóbizottság összegző véleménye szerint a pályázati anyag általában jó színvonalú munkákat tartalmazott.

Az eddigi MMA-pályázatok közül rekordszámú fiatal építész nyújtotta be pályaművét, tehát az ötletpályázat elérte célját: az izgalmas kihívás megmozgatta a szakmát, és igazi szellemi tornát eredményezett.

A Bírálóbizottság azokat a pályaműveket emelte ki, amelyek legjobban hasznosíthatóak Szentendre fejlesztésének továbbgondolásában. A helyhez és a környező városszövethez illeszkedő, arányos mértékű beavatkozásokat részesítették előnyben a szélsőséges, radikális, nagyléptékű elképzelésekkel szemben, ugyanakkor szem előtt tartották, hogy a nyertes tervek friss és előremutató szemléletet tükrözzenek.

Ötletpályázatról lévén szó a Bírálóbizottság azzal a jó érzéssel ajánlotta a városnak a pályaműveket, hogy a felvetett építészeti gondolatok megfelelő szellemi alapozást nyújthatnak a további, konkrét lépésekhez.

Forrás: Közlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nyitott Templomok Hétvégéje Szentendrén

Nyitott Templomok Hétvégéje Szentendrén

Szakralitás, művészet, Szentendre szeptember első hétvégéjén.

 Konceptuális ékszerek és kortárs képzőművészet az ÚjMűhely Galériában

Konceptuális ékszerek és kortárs képzőművészet az ÚjMűhely Galériában

Augusztus 4-én Cellux – Problem solved címmel nyílt kiállítás Szentendrén.

Zero City – designszemléletű fenntartható közösség a Pap-szigeten

Zero City – designszemléletű fenntartható közösség a Pap-szigeten

Bolgár Eszter (KREA Design Iskola) enteriőrtervező-belsőépítész hallgató diplomamunkája.

Hirdetés