Repríz, nosztalgia három felvonásban

A felújított Csiky Gergely Színház Kaposváron

• Szöveg: Torma Tamás
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

A kaposvári Csiky Gergely Színház rég esedékes felújtása 2020-ban készült el, helyben élő, a színházzal egy levegőt szívó tervezők közreműködésével. A kaposvári színház fénykorában fogalom volt, a rendszerváltás előtti fiatal generáció számára a szabadság és bátorság kulturális ikonja, a színjátszás megújulásának lehetősége, amely azután Budapesten a Katona József Színházban folytatódott. Torma Tamás nosztalgikus emlékidézése eredetileg az OCTOGON 2020/1-es, 157-es számában jelent meg, most a műemlékfelújításokat bemutató, februári tematikánk jegyében tesszük online is közzé.

Az 1911-ben épült kaposvári színház egy park közepén, az állomással szemben áll. Nem a természetes tereplejtés irányába – amely a déli lenne – fordul, hanem nyugatra, a központhoz vezető utcára. Itt köszön be rögtön a felújítás egyik látványos eleme: a színházépületet lefelé is bővítették két szinttel, az új főbejárathoz egy lefelé vezető rámpa vezet.

Nosztalgia 1) a bejárat előtt a kaposváriak talán legnagyobb hatású előadásából, az 1981-es Marat/Sade-ból származó legendás utcakő van beépítve.

Peter Weiss 1964-ben írt drámájának pontos címe: Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják de Sade úr betanításában. A darabban azt a bizonyos utcakövet – így siratva a forradalmat – a Kikiáltót játszó fiatal Máté Gábor tartotta a kezében. Nem vagyok egy nagy színházas, de ha meg kellene számolnom a legemlékezetesebb színházi élményeimet, ez dobogós lenne. Aki nem élt felnőttként a rendszerváltás előtt, annak nehéz elmagyarázni, mit jelentett egyetemistaként lebuszozni Kaposvárra és az előadás végén – közvetlenül azután, hogy a Kikiáltó megjelenik azzal a kővel, miközben a háttérfüggönyön a Corvin köz sziluettjét véltük felfedezni – borzongva eggyé válni a félóráig állva tapsoló közönséggel. A Weiss-dráma afféle áthallásos színdarab, olyan színház a színházban, ahol a forradalom gyermekei, ápolók és betegeik (a két véglet képviselőivel, a forradalmár Marat-val és a szexuálforradalmár de Sade márkival) a forradalmat játsszák újra mint valami osztályharc-pszichózist. Az áthallásokról csak annyit, hogy Lengyelországban a bemutató után 9 nappal, 1981. december 13-án vezették be a hadiállapotot (amelyet a baráti szocialista sajtó a rendkívüli állapot szókapcsolattal próbált elmaszatolni).

Így belépni valahová azért nem ugyanaz. A színház egyébként, amelynek a pécsi Nemzeti Színház szolgált több ponton is mintájául ún. nyári színháznak épült (állandó társulat nélkül, vándortársulatokkal) az akkor még a vasútállomáshoz tartozó rakodó- és vásártéren. (Állítólag az is fontos volt, hogy mindenképpen legyen nagyobb nála.) Talán ezért is fordul ma egy utca (a Dózsa György) felé – mint a pécsi a Király utca felé –, viszont ma ez már csak történelmi tény, amit a 21. század nem nagyon akar figyelembe venni. 

A szegedi Magyar Ede és Stahl József anno pályázat útján nyertek, az eredeti tervek pedig erőteljes dinamizmust sugároztak, de sok minden másképp alakult, így már a megnyitásakor szűkösnek bizonyult az előcsarnok, kis mosdókkal, eldugott büfével, kívül a szélfogó hiányzott, és ma már az 1400 fősre tervezett teátrum is elég merészen hangzik (végül 860 szék került a nézőtérre). 
A Csiky Gergely Színház 1955-től önálló társulattal működött. A hatvanas évek üzemi bővítéseket hozott: sikerült megoldani ugyan a díszletraktározást, de a közlekedő terek bonyolultabbá váltak, és a későbbi bővítések is a folyamatos toldás-foldás jegyében (nem nagyon) illeszkedtek egymáshoz.
És persze a szocializmus daliás éveiben az épület műszaki állapota is csak romlott: kívül omlásveszély a homlokzaton, belül elavult gépészet, színpadtechnika, szűkösség. 

És változott a korszellem is. Ma már a színház nem csillogást és fénybe öltözést jelenti héttől tízig; a televízió és az online korában már rég átlapozták a „Thália szentélye”, meg a „pezsgőt a primadonna cipőjéből” fejezeteket. A 2016-ban elindított rekonstrukció céljai közt – a műemléki felújításon túl – szerepelt a szakmai és kulturális szolgáltatások bővítése: csillogó zárvány helyett az intézménynek nyitottabbá kellett válnia a város felé is.

Persze esti fénybe öltöztetve, megújult homlokzati díszeivel – az egyensárga után visszanyerve eredeti, markáns, fehérrel keretezett narancsos puncs színét – ma újra a város dísze. 

Nosztalgia 2)  A főhomlokzat oldalsó tornyairól kevesen tudták, hogy az eredeti épületben valójában a kakasülőkre vezető cselédlépcsőt foglalta magába. (Azért annyira leválasztva, hogy az olcsóbb jegyekre fizetők ne szivároghassanak le a központi nézőtérre.)

A mostani felújításkor ez a szeparáció megszűnt, újabb átjárásokat és némi helyet felszabadítva, de a kicsinosított színház még mindig megmaradt némileg zegzugosnak. Az évtizedek átalakításaiban szerencsére csak kevés eredeti részlet tűnt el, így a műemléki pontosságnak nem volt akadálya. A rekonstrukció tervezése 2006 őszén még az akkori igazgató, Schwajda György szakmai segítségével indult meg, aztán a Modern Városok Program keretében 2015 őszén a pénz is meglett rá, majd egy év múlva megkezdődhetett a munka is.

Színházi emberek a megmondhatói, a színház ma már mennyire nem egyenlő az épülettel: a költségek legalább egyharmada megy/ment a legújabb színpadtechnikára és a még gyorsabban avuló fény- és hangtechnikára. A műemlék épületrész teljes felújítása mellett – alatta és mellette – jelentősen nőtt a hasznos terek száma, a teljes épületgépészeti és -villamossági rendszer megújult – már alternatív energiaforrások beépítésével –, szóval most (majdnem) mindent sikerült behozni, ami az elmúlt évtizedekben elmaradt.

A hasznos alapterület több mint 50%-kal és egy újabb játszóhellyel nőtt, de a néző számára ennek jó része láthatatlan marad. Amit lát, az a külvilág realitását kizáró, ünnepélyesen fényben úszó nézőtér, és a várakozás izgalma, amit érez. A jobboldali, hagyományosan igazgatói páholyon pedig ott a város címere. 

Nosztalgia 3) az 1981-es Marat/Sade-ban itt ültek a városi elöljárókat alakító színészek. Az emlékek is ilyenek: színház a színházban.

További képek a galériában.

Az OCTOGON magazin 2020-as első lapszámának középpontjában a műemléképületek állnak. Olvashattok többek között a Párisi Udvarról, a Magyar Nemzeti Múzeumról, a Millennium Házáról, a Tisza Lajos Irodaházról, az újjászületett Rumbach-zsinagógáról, a Puskás Ferenc Stadion műemléki átalakításáról...

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.