Színes pályafutás, színes épületekkel.
43 év után elhagyja az általa alapított Rogers Stirk Harbour + Partnerset a Pritzker-díjas Richard Rogers, nemzedékének egyik leginnovatívabb és legkülönlegesebb építésze, a high-tech mozgalom kiemelkedő képviselője. A brit építész munkássága előtt a portréjával tisztelgünk.
Rogers a hetvenes és nyolcvanas években tette le a névjegyét olyan épületekkel, mint a párizsi Georges Pompidou Központ vagy a Lloyd’s Bank londoni főhadiszállása. Az építészeti irányzat jellegzetességei későbbi munkáiban is jelen vannak, az alkalmazott élénk színekről és szerkezeti elemekről könnyen felismerhetők Rogers épületei.
„A feketén és a fehéren kívül vannak más színek is” – ad iránymutatást munkásságához Richard Rogers brit építész, aki azt is hozzátette, hogy nem bánja, ha másoknak a két alapszín a normális az építészetben, de ő marad a sokszínűségnél.
A Georges Pompidou Központ kék csövei, a NEO Bankside vörös acélelemei, a londoni Maggie’s Center gondozási központ épületének pirosas homlokzata mind hűen tükrözik elképzelését a színekről, amelyhez olyan formát társított, amelyért gyakran került a kritikák középpontjába.
A kezdetek
Rogers 1933-ban született Firenzében, de családjával a második világháború alatt Nagy-Britanniába költözött. A londoni Architectural Association Építészeti Iskola (AA) elvégzése után a Yale Egyetemen tanult, ahol összeismerkedett Norman Foster brit építésszel. A diplomázás után Rogers és Foster megalapította a Team 4 építészirodát, amely rövid életűnek bizonyult ugyan, de annál meghatározóbb volt mindkét szakember számára: a Team 4 jelentette a löketet, amellyel a high-tech építészet kiemelkedő alakjaivá válhattak.
Az áttörés
A Fosterrel való szakítás után Rogers ismét erős csapattagot választott magának, ezúttal Renzo Piano személyében. A duó nagy áttörése 1971-ben következett be, amikor megnyerték a párizsi Georges Pompidou Központ megtervezésére kiírt pályázatot. A tervüket a párizsiak körében nagy felháborodás övezte, túl radikálisnak és túl polgárpukkasztónak tartották a két ismeretlen építész ötletét, ugyanis azt csinálták, amit előttük senki még:
"kirakták az ablakba" az épület szolgáltatási egységeit, amely így sokkal inkább emlékeztetett egy gyárépületre, mint művészeti központra. Ezzel Rogers örökre lerakta a névjegyét a high-tech építészetben.
  |
A high-tech építészeti stílus követői alapvetően olyan épületeket terveztek, amelyekben mindenki számára láthatóvá tették az olyan funkcionális elemeket, mint például a liftek vagy a villamosenergia vezetékek. Ezzel nemcsak a hasznos területeket nyertek az épületeken belül, de a könnyebb hozzáférhetőség miatt a szolgáltató egységek karbantartása is kevesebbe került.
A kezdeti ellenérzést követően az épületet 1977-es elkészülte után Párizs megszerette, a francia főváros egyik emblematikus épülete lett. Sokak számára a művészeti központ jelenti a katartikus áttörést a múzeumépítésben, ugyanis a nem túl ünnepélyes és futurisztikus külsejével leszámolt azzal az elitista és monumentális aurával, amely addig a kulturális épületeket körbelengte.
Azt üzente, hogy a művészet már nemcsak a tehetősek és az elit kiváltsága, hanem mindenkié.
Egy évtizeddel később aztán Rogers Londonban is megtapasztalhatta, hogy olykor nehéz lázadónak lenni: a Lloyd’s of London főhadiszállásának megtervezése után ugyanúgy kapott hideget-meleget, mint Párizsban, hogy aztán napjainkra már elképzelhetetlen legyen a város központja Rogers épülete nélkül.
  |
Arccal a fenntarthatóság felé
Miután befejezte a munkát Renzo Pianoval, 1977-ben céget alapított Richard Rogers Partnership néven (ma: Rogers Stirk Harbour + Partners). Későbbi éveiben az urbanizmus, a fenntarthatóság és a városfejlesztés felé fordult, 1998-ban a brit kormány megbízta egy olyan munkacsoport felállításával, amelynek célja a brit városok lehetséges jövőképének felvázolása volt. A munka eredménye a Towards an Urban Renaissance című könyv, amely több mint 100 ajánlást fogalmazott meg a várostervezést illetően. 2001 és 2008 között a londoni polgármester, Ken Livingstone építészeti és urbanisztikai főtanácsadója lett, de két barcelonai polgármesternek is segített városfejlesztési kérdésekben.
Egy 2018-as interjúban elmondta, hogy minden ellenvéleménnyel szemben valós probléma az éghajlatváltozás, és mivel az építészet bizonyos szempontból a problémamegoldásról szól, hozzá kell járulnia a bolygónk védelméhez.
Szerinte ha megtanuljuk, hogy kicsi elektromos autóval is kiválóan lehet közlekedni, akkor már nem lesz nagy autókra szükség, a nagy autókra szabott utakat pedig használhatjuk fontosabb dolgokra is, mint például a növénytermesztés.
Borítókép: A Maggie’s Center gondozási központ
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
