A világ első űrhotele hat év múlva nyílhat meg.

Aligha gondoltak a Voyager Station tervezői Tóth Árpád Lélektől lélekig című versére – melynek utolsó sora a cikkünk címe –, amikor a világ első, 280 férőhelyes űrhoteljét megálmodták, mégis szó szerint ez történet majd odafent 2027-től: a luxusszálló ugyanis az űrben kering majd.

„Szeretnék a nagyközönségben is tudatosítani, hogy az űrutazás aranykorának küszöbén állunk – mondta a CNN-nek a projekt gazdája, az egykori pilóta John Blincow. – Nagyon hamar eljön az ideje.” Nem ez az egyetlen jel, mindenesetre az űrturizmust olyan látnokok hajtják, mint Richard Branson és Elon Musk.

Hálószoba a Voyager StationönA tornaterem

„Egyelőre nem vagyunk a Musk-féle SpaceX cég partnerei, de a jövőben szeretnénk velük dolgozni” – közölte Blincow, aki pilótaként különböző Boeing utasszállítókat vezetett a United Airlines járatain, jelenleg pedig a Gateway Foundation elnöke, és biztonsági instruktor.

És van egy cége is, az Orbital Assembly Corporation, amely 2027-re tervezi beüzemelni a történelem első űrhoteljét, a 280 vendég fogadására alkalmas, 112 tagú személyzettel működő Voyager Stationt – írta az Architectural Digest.

Az űrhotel fizikáját az óriáskerékéhez hasonlítják: ahogy egy pohár víz mindig bent marad a körpályán forgó fülkében, ugyanúgy hat a (mikro)gravitáció az űrhotel kabinjaiban, lehetővé téve kényelmes szobák és egy stílusos bár kialakítását.

Ugyanakkor az eddigi néhány jelentkező számára nem kis részben éppen a súlytalanság megtapasztalása vonzó a projektben. Ezen kívül a tervek szerint az étterem tipikus „űrételeket” szolgálna fel, például szárított fagylaltot. Terveznek rekreációs tevékenységeket is: kosárlabdázáskor a mikrogravitációt kihasználva a szokottnál jóval magasabbra emelkedhetnek az űrturisták.

Lounge bár a VS-enAz étterem

Egyelőre szobaárat nem hoztak nyilvánosságra, de a szervezők azt ígérik, kedvező áraik lesznek más űrturista szolgáltatásokkal összehasonlítva. Hogy legyen valamilyen kapaszkodó: a Virgin Galactic (Branson cége) 250 ezer dollárért tervez eljuttatni az űrbe egy földi halandót egy útra. A Voyager Station ígérete szerint a hotelükbe váltott jegy egy körutazáshoz hasonló élményt kínál majd.

Kérdés, tartható-e a 2027-es kezdés. A Voyager Stationt jelenleg a Nemzetközi Űrállomáshoz hasonlíthatjuk, amely több mint 22 éve kering az űrben, és több mint húsz éve folyamatosan lakott – ám a személyzet maximális létszáma mindössze hét fő, és a focipályánál is nagyobb méretű űrállomást csak folyamatosan, sok részletben lehetett keringési pályára állítani, majd kint az űrben szerelték össze. Ezen kívül ahogy minden űrhajósnak, nyilván az űrturisták fizikumának is meg kell majd felelnie bizonyos követelményeknek. 

Mindenesetre a Voyager Stationt az ígéretek szerint 2025-ben kezdik építeni, a gyűrű teljes átmérője 200 méter lesz majd, míg a 24 modul egyes elemeinek hosszúsága húsz méter, átmérője tizenkét méter lesz, belül pedig mindegyikben ötszáz négyzetméter lakóterületet alakítanak ki három emeleten.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

S köztünk a roppant, jeges űr lakik

S köztünk a roppant, jeges űr lakik

A világ első űrhotele hat év múlva nyílhat meg.

Legótelep

Legótelep

Valóra vált víziók
  • 2022-08-24 09:00
  • Deco

Valóra vált víziók

Hirdetés