A homlokzati zártság, a főbejárat hiánya, illetve a kissé random hangsúlyra bontott hatos homlokzati tagolás rendhagyóvá teszi az épületet. Erről szóló írásunkat a 113-as, 2014/5-ös lapszámból közöljük.
Köszönhetően az Európai Unió finanszírozásában működő, a kulturális - tudományos intézményrendszert gazdagítására hivatott Agóra Pólus program keretében, az elmúlt években Győrött, Szegeden minőségi kortárs építészet született. Most Debrecenen a sor.
Mint ahogyan a nagyerdei Botanikus Kertben tett bejáráson is felemlegette, gyerekként e sorok írója sokat gyomlált tarackot, huzigált sárgarépát nagyszülei hobbitelkén a hajdúsági sárgás, laza, homokos talajból. Noha valószínűleg sohasem járt az egyetem most megújuló kertjében, az ösvényeken sétálva ez a gyomlálós emlék elemi erővel tört fel benne. Vad, szertelen, burjánzó aljnövényzetével, akácaival, bozótjaival, körútjaival, sugárútjaival élt emlékeiben a Nagyerdő, amit most valamiféle másik kontextusban látott.
Ehhez az új összefüggéshez hozzájárult az is, hogy egy friss épület tetejéről, a fák koronaszintjénél kissé magasabbról körbetekintve, illetve hallgatva a tervezők előadását összeáll a kritikus számára, hogy az 1910-es évek elejétől Korb Flóris úgy tervezi meg az egyetem és a belvárossal kapcsolatot teremtő Egyetem sugárút tengelyét, hogy az a főépület mögött a botanikus kertben is folytatódjék. Ez a tengely ki is jelöli a kerti épületek, köztük egy harmincas években épült kupolás csillagvizsgáló helyét, illetve az új „jövevény” pozícióját.
Rendhagyó ház az új tudományos központ. Itt a fák között, illetve egy apró mesterséges tó és egy halmocska közé befeszítve valamiféle skandinávos ízzel rendelkezik. Ez következik abból a homlokzati zártságból, amit a főbejárat hiánya, illetve a kissé random hangsúlyra bontott hatos homlokzati tagolás okoz. Ablaktalan síkokon kúsznak, fehér mezőkről vetülnek vissza a fák árnyékai és a kicsiny tó víztükre, miközben a hatos tagozatkiosztás a tudásközpontban működő hat tudományterületre – botanika, csillagászat, fizika és robotika, hidrobilógia, kémia, orvosbiológia – is utal.
Összhatásában kemény, geometrikus homlokzati képlet ez, azonban izgalmassá teszik a hasítékok. Talán némiképpen ellenpont gyanánt is működik az átellenes oldal mesterséges gömbölyű dombja, aminek valódi funkcióját azonban csak az épületbelsőben járva érteni meg. A pázsitos halmocska ugyanis egy auditóriumot rejt magában, aminek belső téri kapcsolatai is figyelemreméltóak. A látogatásunk idején még berendezetlen belső tér padlószintjének síkja földszint alá kerül, így a belsőépítészeti térélmény, illetve az előadóterem téri kapcsolatai, például az a megoldás, ami révén a nagyterem körüljárhatóvá válik, rendkívüli hatással bír. Az enteriőrben a közlekedők, lépcsők sem sűrítik túlságosan ezt a tágas, laza, mégis feszesen átgondolt rendszert, így valószínűleg megfelelő keretet biztosítanak azoknak a szemléltető installációknak, amelyek kisvártatva beköltöznek majd.
Az épület egészéből valamiféle könnyen elfogadható racionalitás, tisztaság árad. Kapcsolatokat teremt a néhol vadon burjánzó környezettel, ugyanakkor szilárdan, feszesen áll a homokon.
Építész vezető tervezők: Kovács Péter DLA, Lengyel István
Építészek: Barabás Lajos, Bartha Tibor, Ferenczi Ottó, Kecskés István, Molnár Éva, Tóth Attila, Higi Balázs
Környezettervezés: Sándor Tamás
További képek a cikk végén található galériában!
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
