Stílusgyakorlat

Családi ház és megújuló pavilon a budai hegyekben

• Szöveg: Bán Dávid
• Fotó: Bujnovszky Tamás
• Olvasási idő: …

A Benczúr-Weichinger Stúdió villájáról Bán Dávid írt méltatást az OCTOGON magazin hamarosan megjelenő, 184-es (2023/4-es) lapszámában.
 

A karantén nyújtotta szokatlan alkotói elvonulás és a megszokottnál komolyabb elmélyülés eredményeként az építész és a megrendelő összehangolódásából egy, a divatos stílusjegyekkel minden szempontból szakító, játékos és maximálisan funkcionális családi ház született.

A családi házak tervezése mindig is egy kényes faladat. Nem mindig sima az út addig, mire az építész és a megrendelő megtalálja a közös nevezőt, ha egyáltalán megtalálja, nem mindegy, hogy ki mennyire igyekszik felülkerekedni a másik elgondolásán. Épp ezért a sokszor felemás eredmény között üdítő kivétel, amikor létrejön az összhang, és mindkét fél megelégedésére egy valóban közös mű születik.
 

A megrendelő házaspár nem éppen a legszerencsésebb pillanatban, a COVID világjárvány kitörésének előestéjén bízta meg Benczúr Lászlót és a Benczúr–Weichinger Studiót azzal, hogy cseperedő – a megrendelés idején még csak egy-, a házavatón azonban már kétgyerekes – család otthonát megteremtse. A beköszöntő karantén és az online kommunikáció azonban nem várt módon mégis jó irányba vitte a tervezési folyamatot, hiszen a világ szinte teljesen lecsendesült, ezáltal több idő maradt az elmélyülésre. Az idilli alkotói folyamat mellett persze nem mellékes szempont a megrendelővel való összhang sem, ami, jelen esetben, ismét szerencsésen kísérte a projektet. Az intenzív online beszélgetések után elkészült első tervvázlat pozitív visszhangra talált, ezzel lényegében máris sikerült véglegesíteni az épület alapvetéseit.

A csendes budai hegyvidéki környezetben, hatalmas fák között megbújó, délkeleti irányba enyhén lejtős telken eredetileg két épület állt. Az egyik, a Hegyvidékre jellemző svájci típusú, a villákhoz képes szerényebb méretű, de azok archetípusát képviselő pavilonépület, a másik egy bontásra ítélt, leromlott állapotú ház az 1980-as évekből. Az, hogy a kertben már áll egy évszázados pavilonépület, amely mellé egy kortárs építmény kerül, mindenképp ad egy izgalmas kettősséget a teljes koncepciónak. Nyilván nagy volt a kísértés, hogy a múlt és a jelen épületei valamilyen párbeszédbe kerüljenek egymással, a végeredmény azonban egyfajta egymást tiszteletben tartó összhang lett, ahol a két építmény egymástól függetlenül éli az életét. Viszont mégsem állíthatjuk, hogy ne lenne kapcsolat a két ház között, hiszen tekinthetünk rájuk úgy is, mint egymás ellenpontjaira: a pavilon kifejezetten visszafogott felújítást kapott, ugyanakkor nélkülöz bármilyen mai jegyet, ezzel szemben a lakóház dúsabb, izgalmasabb, részletgazdagabb lett kortársainál, azt is gondolhatnánk, mintha versenyre kelne kerti szomszédjával. A pavilon a maga nemes egyszerűségével újult meg, fehérre festett, minden irányból világosságot kapó, galériával ellátott belső tere műteremként szolgál a jövőben.

A megrendelő tehát egy mai, de mégsem elcsépelt „minimalista” házra vágyott és a visszavonult alkotófolyamat eredményeképpen meg is született erre a megfelelő építészeti válasz.

Egy valóban kortárs, a környezetével színvilágában, anyaghasználatában és formakiképzésében jó összhangban álló ház született, amely teljes mértékben figyelembe tudta venni a beszélgetések során felmerült igényeket.

A funkcionalitás és az esztétika jól szervesül egymással, kiegyensúlyozottan működik együtt. A ház nem követ divatot, inkább csak utalásokat tesz, kisebb fricskákat mutat a különböző korok és megoldások irányába. A stílust en bloc elutasítja, helyette a saját maga útját járja. Ugyan fellelhető benne egy határozott dobozforma, de több helyütt negatív kivágásokkal hasít bele a tömegbe, így az összhatás ezáltal játékosabb, élőbb lesz. A tető is hol lapos, hol magas – bár ez utóbbi csak igen visszafogottan. A környék kortárs házainak színvilágával és anyaghasználatával szembe menve az épülte külső homlokzata téglaarchitektúrát kapott, szürke színe pedig jól harmonizál a megújult zenepavilonnal, melegebb a megszokottnál és jobban olvad egybe a zöld környezettel. A kert felőli homlokzat tartogatja a legnagyobb meglepetést: a téglaarchitektúrából és a határozott szögek világából kilépő betonozott boltíves előtető, amely a földszint számára védelmet nyújt, az emeleten pedig teraszt képez. A motívum értelmezhető egyfajta utalásként is a svábhegyi 19. századi villák verandáira.

A kívülről megfigyelhető, különböző irányokba elmozduló, ki- és belépő síkok, tömbök jól kirajzolják az épület belső elrendezését, így kívülről is lekövethető a ház falain belül zajló élet. A belső terek kialakítását a funkcionalitás határozza meg, minden a család igényei szerint formálódott. A földszint meghatározó része egy lényegében egyterű, többfunkciós helyiségrendszer, differenciált közösségi tér, amelyben a ház lakóinak mindennapi élete zajlik. Központi eleme a vertikálisan is kitáguló nappali, ahhoz szorosan kapcsolódik a konyha és az étkező.

A teret a megszokott bútorozás mellett – kanapé, étkezőgarnitúra – kellemesen belepik a gyerekjátékok, ugyanakkor a kényelmes kanapéról intézhető videokonferencia is, a munka és a családi élet jól megfér egymás mellett. A teret minden irányban átjárja a fény. A kert felé üvegfalat alkotó méretes ablaktáblák és teraszajtó segítségével kap teljes benapozást a nappali és a kapcsolódó helyiségek, az árnyékolást pedig nagyrészt megoldják a terebélyes ősfák. A nappali és az előszoba között egy fényáteresztő savmart üveggel határolt polcfal húzódik, így a fény útja itt sem szakad meg. A ház tengelyében lényegében teljes az átláthatóság, szabadon közlekedik rajta keresztül a fény.

A nappali felett nyitott magastető, amelynek belső, fából készült lamellás burkolata a melegség érzetét növeli, a méretes üvegfal egyfajta folytatásaként a külső természetet, a fák világát hozza be a belső térbe. A nappali fölé kúszik be a galéria, ami a felső szint központi magja, de lényegesen több egy egyszerű közlekedőnél. Ugyan innen nyílik minden emeleti helyiség, a szülői hálószoba, a két gyerekszoba és a fürdőszobák, de kiteresedésével és a szintén minden irányból beáramló fénynek köszönhetően ez is egyfajta kisebb közösségi térként, második nappaliként szolgál. Az emelet minden szobájához terasz is tartozik, a gyerekszobákból kilépve pergola nyújt árnyékolást, a szülői terasz – ami a földszinti betonboltíveken nyugszik – pedig a házból markánsan előre ugró védőtetőt kapott.

A pinceszinten garázs és konditerem található, valamint a szükséges tároló- és gépészeti helyiségek. A három szintet egy finoman kidolgozott, meleg hatású és ablakokkal körbevett világos összhatású lépcsőtér fűzi egybe. A ház egyedileg tervezett beépített bútorai is a funkcionalizmus és az esztétika kölcsönhatására épülve, a terekkel jól harmonizálva készültek el, a lakók igényeit maximálisan kiszolgálva.

A terek elrendezésével, a számos fából készült megoldással egy meleg, barátságos és valóban élő családi ház jött létre. Külső összhatásában a játékosság, a finom és direktebb utalásokkal a huszadik századi stílusok keveredése érezhető. 

A budai családi ház indul az Év Háza pályázaton, amelyre a közönségszavazatokat július 7-én 10 óráig van lehetőség leadni.

Benczúr-Weichinger Stúdió | Web | Facebook 

További képek a galériában!