Nyílt pályázatot hirdet az Eleven Ősz

2021. szeptember 17-19. között zajlik az immár hagyományos Eleven Ősz a Bartók Béla úton. Az előző évekkel ellentétben idén nyílt pályázatot hirdetnek, amely lehetőséget ad designerek, építészek, művészek, alkotók stb. bemutatkozására a nagyközönség előtt. A kiválasztott programok között megvalósulnak és látogathatóak lesznek a Bartók Béla út és a környék utcáin, közterületein, vendéglátóhelyein, galériáiban, kreatívműhelyeiben.

 

A KÉK - mint a Bartók Boulevard Egyesület tagja - részt vesz az Eleven Ősz szervezésében. Az Eleven Ősz témája az idén illeszkedik a kerületben zajló CUP projekthez. A CUP célkitűzése a helyi közösségek építése, a digitalizáció és művészeti területek fúziója.

 

Az Eleven Ősz programjai az alábbi hívószavak köré csoportosulnak:

lelkes közösség • lelkesítő közeg • lélekemelő alkotások •

inspiratív ötletek • edukatív közeg • alkotni vágyó közösség

 

Az idei programpályázat lényege, hogy megtalálják és kiválasszák azokat a pályamunkákat, amelyek témájukban a fenti fogalmak köré épülnek. A pályázat lehetőséget ad minden olyan egyedi, szokatlan és izgalmas megnyilvánulásnak, amely az esemény gondolatiságához illeszkedik. Így az alkotók pályázhatnak installációval, performansszal, előadással vagy egyéb program lehetőséggel is.

 

Az alábbi kategóriákban várják a pályázatokat:

   ➤ vizuális kultúra: képzőművészet (kültéren és beltéren) // animáció // film

   ➤ zene: elektronikus hangszerek // DJ // élőzene

   ➤ irodalom: insta-költészet // slam // beszélgetés

   ➤ gasztronómia: ízvilág, látvány

   ➤ gyermekprogramok: kézműves foglalkozások // mese // zene // alkotói műhely

   ➤ workshop: alkotó tevékenység // műhelymunka // beszélgetés az alkotóval // vita fórum

   ➤ performansz: fényfestés // kortárstánc // színházi előadás

   ➤ tematikus séták.

 

Beadandó:

   ◦ rövid leírás a programról (~200 karakter)

   ◦ a program költsége

   ◦ a programgazda (megvalósító) bemutatása, portfóliója, művész oldala.

 

Értékelési szempontok:

   ◦ témához való kapcsolódás

   ◦ célcsoport

   ◦ elérni kívánt/várható résztvevők száma

   ◦ korábbi referenciák, előzmények

   ◦ újszerűség, kreativitás

   ◦ más tagokkal való együttműködés.

 

Leadási határidő: 2021. augusztus 5. 10:00 óráig

A pályázatokat a bbb.programiroda@gmail.com  címre várják.

A nyertes pályázókat e-mailben értesítik.

 

Bírálóbizottság: az ELEVEN Ősz előkészítő csapata és az Önkormányzat CUP programjának képviselője.

Eredményhirdetés: 2021. augusztus 6. 12:00 óra (e-mail-ben)

 

Pályázati kapcsolattartó: Jáki Monika +36 20 9567105

Levelezési cím: bbb.programiroda@gmail.com 

címlapkép forrása: BBB facebook oldala




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Lantos alakú” ház, avagy mi következik a kacsa, vagy kidekorált sufni után?

„Lantos alakú” ház, avagy mi következik a kacsa, vagy kidekorált sufni után?

Sztranyák Gergely és Sztranyák Veronika elismerésben részesült terve a Lantos Múzeum Pécs 2022 pályázatán.

Lantos Múzeum Pécs 2022

Lantos Múzeum Pécs 2022

Eredményt hirdettek a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának ötletpályázatán.

Hirdetés