Élő emlékművet állítanak az ország első miniszterelnökének, Lee Kuan Yew-nek. 

Szingapúrban nyert nemzetközi pályázatot a Kengo Kuma & Associates: a japán sztárépítész a K2LD Architectsszel együtt tervezheti meg az Alapítók Emlékművét, amely az ország első miniszterelnöke, Lee Kuan Yew előtt tiszteleg, illetve az alapítók és az országot formáló értékek előtt.

Ahogy a küldetésből sejthető, nem egy szobor léptékű vállalkozásról van szó: az Alapítók Emlékműve 32 hektáron, közel 14 ezer négyzetméteren terül el, a fejlesztést öt évre, 2022-től 2027-ig tervezik. A Kengo Kuma & Associates és a K2LD Architects pályázatát a 193 érvényes beadás közül választották ki – előbb természetesen felkerült a shorlistre –, a helyi lakosság bevonásával

A terv egyik kulcseleme egy „ösvény”, az alapítók útjának szimbolikus végigjárása. „A múltból merít, majd a jelen kontextusában megteremti a jövő tereit – magyarázzák a tervezők. – Több útvonal alakítja a tájépítészetet, a látogatókat tanulásra és kapcsolatteremtésre ösztönzi, miközben elmerülnek a dinamikus horizont és a buja növényzet látványában.” És az összes útvonal az amfiteátrumhoz vezet, ahol a fontos rendezvényeket tartják majd.

„Mint élő emlékmű, kiterjeszti a város örökségét a jövőbe, a következő generációk számára” – jelentette ki Kengo Kuma.

A zsűri dicsérte az organikus formatervet, ami ügyesen ellenpontozza a meglévő tájképet, továbbá kiemeli Szingapúr híres „város a kertben” koncepcióját, fenntartható, progresszív módon reagál a környezetére, összhangban az ország ideáljával. A tágas terek kiválóan alkalmasak lesznek társadalmi léptékű események megrendezésére, ugyanakkor a terv egészének megvalósítása pénzügyileg reális.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Ázsiai mix a Belvárosban

Ázsiai mix a Belvárosban

A Badhanna összetett gasztro-kaland, Hong Kong inspirálta környezetben. 

Piaci viszonyok

Piaci viszonyok

ZHU & CO. kínai bisztró a Nagymező utcában. Cikkünk az OCTOGON 174-es (2022/2-es) lapszámából.

Elsők között tesztelik az új tervezőprogramot a Műegyetem építészhallgatói

Elsők között tesztelik az új tervezőprogramot a Műegyetem építészhallgatói

A BME és a szingapúri Digital Blue Foam közti partnerségi megállapodásnak köszönhetően.

Hirdetés