Színre lépés

A jáki Szent György-templom felújítása

• Szöveg: Pleskovics Viola
• Fotó: Gulyás Attila
• Olvasási idő: …

Egy brand a műemlékvédelmünkben, kőben megnyilvánuló korpusza építészettörténetünknek. A templom, amelyet a nemzetközi szakirodalom is számon tart, de ennél is nagyobb erénye, hogy még áll. Kis hazánkban ez ugyanis nem túl sok 13. századi eredetű épületről mondható el. A már nem létező művtöri órák első számú kötelezőjéről, az ikonikus jáki templom felújításáról az OCTOGON 189-es, 2024/1-es számában írt Pleskovics Viola.

A jáki Szent György-templomról egész egyszerűen nem lehet egy oldalon írni. Túl nagy opus a Vas megyei síkságon ahhoz, hogy akárcsak a mostani felújítást össze lehessen itt foglalni. Emeljük hát vele kapcsolatban ki azt, ami a legfontosabb: mit jelent ez az épület az autenticitást egyre kevesebbre értékelő kultúránkban és mit jelenthet korunk itthoni értékeit elfelejtő turizmusában. 

Érdekfeszítő kőóriásról van szó, nem csupán középkori múltja miatt. A főhajó és a déli mellékhajó boltozati rendszere, több faragványa teljes egészében a Schulek Frigyes által tervezett átalakítás neogótikus hagyatéka, akárcsak a zsámbéki templomról koppintott toronyvégek. Már csak e századforduló környéki munka is publikálásra érdemes (a különböző kapu gipszmásolatok, kiapplikált eredeti középkori kövek históriájával), ráadásul igazán aktualitásnak mondható az a feszültség is, ami a Schulek-féle purista helyreállítások és a kutatásokon alapuló, konzerváló attitűd között kezdett (akkoriban még csak) pislákolni.

Az épület tehát sokat elárul a 19. század szemléletéről, és magán viseli a barokk átalakítások nyomait is. Benne járva-kelve haraphatóvá válik a negyedik dimenzió. Ott van minden kőanyag-váltásban, homlokív-lenyomatban a falakon, ott van minden esetlegességben. A tökéletesség totális hiányáról van szó, és ettől válik valami egészen megrendítő jelenséggé: itt volt az Árpád-korban, átvészelte a tatárjárást, látott törököt, átélt minden évszázadot Schulekig. Megélte a rendszerváltást, és lát most minket is ugyanolyan gyorsan elsuhanó kis fejezetként, mint a többieket. 

Tudomást szerezve egy műemléki felújítás költségeiről, a nagyközönség általában elvárja a frissen festett, élére vasalt falak, ablakok, szigetelések látványát. Egyetlen korszakot felmutató épületnél ez el is érhető, borzasztó nehéz azonban reprezentatívnak lenni 700 éves aggastyánok esetében. A Sarkadi Márton által szakmailag összefogott, most lezárult felújítás mégis elérte azt, hogy összlátványában a restaurált festmények, szövetek, foltok atmoszférája egyesül, de nem „csal” a szó Chipperfield-féle, neuemuseum-i értelmében. Aki járt itt korábban, az emlékezhet ugyanis, hogy egy végletekig sötét, a füst és biológiai kórokozók által szürkített enteriőrt látott.

Most egységesen világos térrel van dolgunk, de – ráfókuszálva a részletekre – nem elvesztek, hanem még inkább feltárultak a konzervált mintázatok, az élénkre tisztított mészkőfejezetek, a javított homokkő-kváderek és a felújított Schulek-kori bútorzatok változatos rétegei. 

A vasbeton magokat rejtő történeti épületek, géppel vágott mészkőtagozatok és a visszaépítés/nem visszaépítés zajos disputájának világában a konzerválások mintaszerű példájával találkozunk itt mellbevágóan hirtelen. Ez a mondat nem az újjáépítések ellen szólt – könnyű ugyanis hitelesnek maradni úgy, hogy nem pusztítottak el valamit térd alatti falakig. Ennek ellenére mindenki számára egyértelművé kell tenni a jáki felújítás helyét a rangsorban: egy hipotetikus visszaépítés mindig két tábort eredményez: lesz, aki támogatja és mindig lesz, aki nem. Az eredetiség azonban olyan érték, amelynek soha nem csökken az árfolyama. Ják felújítása határozottan lépett színre és csapott most az asztalra e mondattal: omladozó, de eredeti műemlékeink felújítása mindig előbbre való kell legyen. 

Felújítása tulajdonképpen több mint 40 éve zajlik kisebb-nagyobb szakaszokban. A legújabb kori munkálatokat Sarkadi Márton irányítja 2018 óta; egy 2017-ben nyújtott állami támogatás pedig begyorsíthatta az eseményeket. A külső restaurálás most zárult le, de ami a legfontosabb: most először volt átfogó belső kutatás és felújítás is konkrétan Schulek óta. Hosszú periódusra tettek tehát pontot a Szent Jakab-kápolna igazán különleges centrális épületének felújításával együtt. 

A korábbi sajtóhírekkel ellentétben a templom déli tornya soha nem süllyedt meg a talajnedvességtől, így azt nem kellett megmenteni – az emlegetett repedés a Schulek-kori tégla falmag vastag habarcsának összenyomódása miatt keletkezett és állt is meg már a Schulek-kori munkák idején. A több mint egy évtizede felhelyezett, jelölő gipszpecsétek legalábbis egyáltalán nem mutatnak már mozgást. Ettől függetlenül az épület legnagyobb ellensége a nedves talaj, amin a padló felszedésével és utólagos szigeteléssel javítottak. A kőfelületek restaurálásán és konzerválásán kívül modernizálták a teljes elektromos rendszert, beleértve a világítást is. Feltűnő viszont, hogy a tér fűtése szándékosan hiányzik – ennek indoka a belső falfestéseknek védelme –, nincs nagyobb ellenségük ugyanis, mint a páralecsapódás. A későbbiekben elektromos fűtőpárnával azért szolgálni fogják az imádkozók komfortját. A műemléki munka azonban csak az egyik feladat volt, a környezet rendezése külön kihívása lett a projektnek.

Fontos és manapság kiemelendő, hogy ezúttal nem magában a középkori templomban akarta a megbízó otthagyni jelenünk új fejezetét. A domb támfalai, valamint a 17. századi téglakerítés revitalizálása Péterffy Miklós vezető tervező (Péterffy + Dőry architects) elképzelései szerint valósult meg. A templomdomb fenyőfáinak sötétjében, a településmag felől visszaállított felvezető mentén jó érzékkel alakultak ki kortárs támépítmények zsaludeszka-nyomokkal és kontrasztos hátteret nyújt az új téglaborítással és kolumbáriummal kialakított téglafal is a barokk kápolnaépület világosszürke színe mögött. A projekt keretében először kutatták meg és újították fel a jelenleg főbejáratként működő díszes Folnay-kaput is. A Péterffy + Dőry architects tervei szerint újult meg a kert burkolata is új padsorokkal, sétányokkal, valamint a templom felfedett új lábazati szintjéhez is ők alakították ki a megfelelő lejtésű és illeszkedő lépcsősort. A környezetrendezés egyik legértékesebb és átgondolt eleme azonban az a plató, ami északnyugati tengelyből teszi láthatóvá az egész épületet. Ez majdan a második ütem látogatóközpontjától vezetheti a nézőt szokatlan, de gyönyörű látószöghöz a templomra.

Jelen projektnek nagy erénye, hogy a legtöbb nagyberuházással ellentétben kereken befejezett etapról van szó. Viszont… Jobb, ha nem lesz a szokásos, évtizedekre elhalasztott álom a látogatóközpont kiépítésének üteme, ugyanis a felújítás nagy hozadéka maga a megelőző kutatás és annak eredményei voltak. Feltárták például a korábbi, 11. századi templomot egy igen tekintélyes nyugati architektúra maradványaival együtt. A templom amúgy is a kutatók nagy talánya volt olyan kérdésekkel, mint hogy vajon az épület milyen lépésekben jött létre. Változtattak-e építés közben az alaprajzon? Sok mindenre fény derült most, és nagyon úgy tűnik, hogy az alapító Jáki Nagy Márton családjának a sírját tárták fel a déli toronyaljban, az ország egyik legértékesebb, 13. századi falképegyüttese alatt. Azt is érdemes dobra verni, hogy felfedeztek egy középkori, aranyfonálból szőtt miseruhát, amihez fogható érték hazánkban szinte egyáltalán nem maradt – ezeket ugyanis többnyire szétvágták későbbi öltözetekhez. Hatalmas felfedezések ezek, amiket a tudományos publikáción kívül a széles közönség elé kell tárni. A múzeum és látogatóközpont (no meg a jobb közlekedési kapcsolatok fejlesztése) tehát nem maradhat el sokáig, de ehhez az igényt, azaz a közönséget nekünk kell felépíteni. 

„Sok embert ismerek a környékben, aki sokfelé járt a külföldön, de soha sem rándúlt el Jákra. (…) A magyar ember úgy szokott, hogy azt megy bámulni, amit a portékáját árulni jól tudó külföld zajosan hirdet.” (Vaida Berta, Fővárosi Lapok, 1888/172. sz.) 

Majdnem 140 éves ez az idézet, de ugyanez a helyzet. Rajtunk múlik, hogy mi az, amit segítünk felvirágoztatni. Rajtunk múlik, mit értékelünk. Ják olyan hely, amely ezt megérdemli. 

Az OCTOGON legújabb lapszáma mától a polcokon: hagyományainkhoz híven év elején az épületfelújításokra és a műemlékvédelem témakörére fókuszálunk. Az elmúlt időszak kvalitásos felújításairól, többek között a Lánchíd megújulásáról (CÉH Zrt./FŐMTERV), a Jáki Szent György-templom felújításáról (Sarkadi Márton/Péterffy + Dőry Architects), egy klasszicista kúria bölcsődévé alakulásáról (Zsuffa és Kalmár Építész Műterem) vagy éppen a Lechner Ödön-féle Postatakarékpénztár régen elbontott központi csarnokának rekonstrukciójáról is olvashattok. A címlapon Bujnovszky Tamás fotója a Nyugati pályaudvarról, Hargitay Anna tolmácsolásában.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.