2020-ban a brit David Chipperfield következik a magazin 10x10x10-es projektjében.
A brit sztárépítész, David Chipperfield szerkeszti majd 2020-ban a Domus magazint. Chipperfield lesz a harmadik vendégszerkesztő a 10x10x10-es projektben, amellyel a lap a századik évfordulójára készül.
A hírt maga a Domus közölte a honlapján. A lap 2028-ban ünnepli majd a 100. születésnapját, az előtte lévő tíz évben híres építészeket kér fel vendégszerkesztőnek. Chipperfield előtt Winy Maas és Michele de Lucchi töltötte be a posztot.
Chipperfield januárban debütál szerkesztőként (és tíz lapszámot jegyez majd 2020-ban), ám már szerdán beszélt a koncepciójáról a Pirelli toronyházban.
A programbeszédében olyan aktuális kérdéseket nevezett meg kiindulópontnak, mint a klímaválság és a gazdasági, társadalmi egyenlőtlenségek, valamint felvetette az építészek és tervezők felelősségét.
Hangsúlyozta a közös jövőkép fontosságát az iparágban, amely rendkívüli hatással bír a bolygóra, miközben nem feledkezik meg arról, hogy „az építészet és a design a szépség és az ideálok iránti vágyaink megtestesülése, ami képes – csendben – inspirálni bennünket és másokat is”.
Júniusban Chipperfield aláírta a bennünket körülvevő világra pozitív hatással lévő építészet és építőipar létrehozását sürgető kiáltványt, a legutóbbi munkája pedig, amelyről cikkeztünk, a berlini James Simon Galéria júliusban átadott épülete volt.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.