A különc építész ezúttal sem hazudtolta meg magát, alkotásaiban halad tovább a természet-ember-épület nyomvonalon.

Tatiana Bilbao építész munkáiban kiemelt szerep jut a tájképnek, akár természetbeli, akár városi tájképről van szó. Tervezett zarándokút menti struktúrákat, botanikus kertet, de olyan projektet is Mexikóváros félreeső részén, ahol egy fénysávban biztonságban sétálhatnak a nők. Most a mexikói tengerparton Bilbao tervei alapján készül a Mazatlán Aquarium, amely épületre kevésbé, várromra annál inkább emlékeztet.

Tatiana Bilbao különcnek számít az építészek között. Mindig a saját útját járta, nem ült fel a nemzetközi trendekre, saját elmondása szerint szívből gyűlöli a fenntarthatóság szót, mert alapból hozzászokott ahhoz, hogy ne pazarolja az erőforrásokat, így eleve nem tervez például olyan épületet, amelybe légkondicionáló kell. Építészetének középpontjában a természet, az ember és az épületek kapcsolata áll. 

Az építész tavaly decemberben mutatta meg az akvárium terveit. Mazatlán városának 30 hektáros területén 2017 óta nagyban zajlik egy zöldítési-parkosítási projekt, ennek része a Mazatlán Aquarium is. Az épület rácsos, nyitott struktúrája különféle szekciókra osztja a belső részt, mindegyik szekció más-más ökoszisztémáról mesél, legyen az nyílt tenger, tengerpart, szárazföld vagy erdő. Akvárium, mert pontosan olyan, mint a vízzel telt üvegtál, ellenben tematikája nemcsak a tengerre terjed ki.

Bilbao szerint ez egy olyan hely, ahol a tengeri és a szárazföldi természet találkozik az építészettel és az emberi világgal. A természet burjánzik a külső és belső falakon, identitást adva ezzel az épületnek, és teljesen egyedi élményt nyújt a látogatóknak. 

Az épületnek monumentális betonfalai vannak, amelyeket őshonos növényekkel és szőlővel borítottak be. A falak azonban nem egy épületre, hanem sokkal inkább egy romra emlékeztetnek, amelyet birtokba vett a természet. Az épület háromszintes lesz, a főbejárat az első emeleten lesz, akárcsak a legnagyobb kiállítási terület is, míg a természetvédelmi oktatással kapcsolatos létesítmények a földszinten lesznek, a szolgáltatási funkciók pedig a legfelső emeleten kapnak helyet.

Forrás: dezeen.com




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tatiana Bilbao mexikói „akváriuma” olyan, mint egy várrom

Tatiana Bilbao mexikói „akváriuma” olyan, mint egy várrom

A különc építész ezúttal sem hazudtolta meg magát, alkotásaiban halad tovább a természet-ember-épület nyomvonalon.

Mi baja a díjnyertes építésznek a fenntarthatósággal?

Mi baja a díjnyertes építésznek a fenntarthatósággal?

Tatiana Bilbao nem címkének, hanem az élet szerves részének tartja a fenntarthatóságot.

Padok a kapolcsi ravatalozóban

Padok a kapolcsi ravatalozóban

Különleges eljárással készített rendhagyó műtárgyat a MOME Építészeti Intézetének csapata.

Hirdetés