Az egykori Diaszpóra Múzeum helyén hoztak létre egy jóval nagyobb létesítményt.

A tel-avivi egyetem területén található egykori Diaszpóra Múzeum helyén létrehozott új múzeumban úgy mesélik el a zsidók történetét, ahogy korábban sosem tették: a sokszínűségre és a kultúrára helyezve a hangsúlyt. 

A százmillió dolláros (30 milliárd forint)  felújítás után a korábbi, Diaszpóra nevet is lecserélték, és a Zsidó Nép Múzeumának, vagy rövidebb változatában a többes szám első személyét jelentő „Anu”-nak, azaz „Mi”-nek nevezték el a megújult intézményt, amelynek új nevét hetven javaslat közül választották ki – olvasható a Walla című hírportálon.

A múzeum kiállítóterét megháromszorozták, és így a világ legnagyobb, 6690 négyzetméteres zsidó múzeumává vált az intézmény.

A szemlélet is megváltozott, a régi narratíva, a „pogromtól-pogromig” tartó tragédiaelbeszélések helyébe a zsidóság nemzetközi, többfókuszú és sokszínű sikertörténete lépett, amelyben minden zsidó megtalálhatja a maga helyét.

Tíz évig tartó tervezés, majd négyéves építkezés előzte meg a szerdai nyitást, amely három emeleten átívelő, gazdag állandó kiállítást mutat be. Elődje, a Diaszpóra Múzeum 1978-ben nyitotta meg kapuit, és megalkotói számára a legfontosabb akkor a néhány évtizeddel korábban megsemmisült zsidó közösségek emlékének megőrzése volt.

Negyven év elteltével azonban változtak a hangsúlyok, az eltűnt korok értékei mellett sokkal inkább a ma élő zsidók közösségét keresték, miközben a közös narratíva létrehozásához tiszteletre méltó helyet akartak biztosítani a különféle csoportok, hangok, sajátosságok számára.

A legfelsőbb emeleten kiemelt szerephez jut a kultúra, a zsidók önkifejezésének számos művészi területe, s a hangsúly a sokszínűségen, valamint a be- és elfogadáson van a keleti és nyugati, vallásos és világi, hagyományos és formabontó irányok között. A középső szinten a zsidó történelem 3000 évét követheti végig a látogató, amelyben egy zárt, fekete falú szobát szenteltek a holokausztnak. A földszinten a szombattal, a zsidó naptárral és életciklussal és természetesen a Bibliával foglalkoznak, és ezeknek a nagyvilág kultúrájával kibontakozott kölcsönhatásával.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tel-Avivban megnyílt a világ legnagyobb zsidó múzeuma 

Tel-Avivban megnyílt a világ legnagyobb zsidó múzeuma 

Az egykori Diaszpóra Múzeum helyén hoztak létre egy jóval nagyobb létesítményt.

80 ezer magyar háztartás újulhat meg napelemmel és korszerű fűtési rendszerrel

80 ezer magyar háztartás újulhat meg napelemmel és korszerű fűtési rendszerrel

Magyarország 16-17 milliárd eurót hívna le az uniós helyreállítási alapból.

A Sencsent körülölelő hegyekre is reflektál a ZDA futurisztikus Tenger Kapuja terve

A Sencsent körülölelő hegyekre is reflektál a ZDA futurisztikus Tenger Kapuja terve

A ZDA – Zoboki Építésziroda Sencsen Operaház nemzetközi tervpályázatán legjobbak közé válogatott terve.

Hirdetés