Nem a felesleges nagyzolás volt a megrendelő célja ezzel a kis épülettel, hanem a nyugodt elvonulás és a környezet tiszteletben tartása. Erről szóló cikkünket a 162-es, 2020/6-os lapszámból közöljük.

Egy otthon egyszerre szolgál hétköznapi életünk tereként, és egyfajta védőpajzsként a külvilággal szemben. Fokozottan igaz ez a Budakeszin felépült apró házra, amely egy hatalmas telken, mindegy a természet integráns részeként valósult meg.

Adott egy izgalmas életet élő megrendelő, akinek igénye egy olyan egyszemélyes ház volt, ahová egyfajta modern hippiként elvonulhat a természetbe. A kb. 1100 m2-es található épület a tervező Bártfai-Szabó Gábort idézve „télikabát méretű” a maga 29 m2-es alapterületével, már ez a tény is sugallja azt a szemléletmódot, értékrendet, amely a megrendelői igények hátterében áll. Az apró ház már külső homlokzatát tekintve is illeszkedik a természethez, az időtálló vörösfenyő burkolat, valamint a bontott cserép használata is környezeti felelősséget sugall. A ház a végletekig letisztított alaprajzra konstruálódott: az egybenyitott tereket a felfutó lépcső, valamint az alatta meghúzódó fürdőhelyiség szegmentálja csupán.

Az időtálló vörösfenyő burkolat illeszkedik a természethez, és környezeti felelősséget is sugall

A ház anyaghasználatában a fa járóburkolatok, a fehér falak, valamint a mennyezet betontextúrája a meghatározóak, amelyek szintén erőteljes letisztultságot sugallnak. Emellett a méretekhez képes hangsúlyos üvegfelületek összekapcsolják a természet elemeit az enteriőrrel, tovább erősítve natúra és épített szerkezet összhangját, harmóniáját. Különlegesen szép megoldás a lépcső íveinek beillesztése a fürdő terébe, valamint az oldalfalon elhelyezett bevilágító, amely a természetes fényt is beengedi a helyiségbe. A környezettudatos szemléletmódot az előbbiekben említett jellegzetességeken túl a cellulóz szigetelés, valamint a szürkevizet összegyűjtő víztartályok beépítése fokozza.

Számtalan környezetpszichológiai kutatás rámutatott arra, hogy a tárgyaink halmozása milyen erőteljesen meghatározza az életünket és mentális egészségünket. A Budakeszin felépült ház fő artisztikussága nem a szerkezeti bravúrosságban, hanem épp az egyszerű, tiszta strukturális szépségben rejtezik, amely a végletekig redukált. Ez a ház nem csupán az elrejtőzés, a nyugalom tere, hanem radikális állítás a jelenkori fogyasztói szemléletmóddal szemben is. A halmozás helyett itt a valódi szükség, a minőségi lét elemei érvényesülnek, nem elvonva a figyelmet a tárgyak halmozása által a belső világukról, mentális egészségünkről.

Az egybenyitott teret csak a lépcső tömbje szegmentálja csupán

Van ebben az építészetben valami végtelen alázatosság az anyag, a forma, valamint a terek iránt, az embert helyezve ezáltal a középpontba. Ahogy egy kiváló kortárs írónk, Esterházy Péter megfogalmazta: „Mondatkihúzáshoz ugyanazok a képességek és erők kellenek, mint mondatíráshoz.” A megvalósult ház pedig pontosan ezt a képességet tükrözi, azt a sallangmentes építészetet, amelyben az artisztikusságot épp a redukció esztétikuma teremti meg. A külső üresség lehetőséget ad a belső tartalmak előtérbe hozására, ezáltal rámutatva arra, hogy az építészet jóval túlmutat a „tetőt a fej fölé” paradigmáján.

Melyek azok az összetevők, amelyek valóban szükségesek az életünk megéléséhez? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket intéz felénk e parányi ház. A válasz pedig akár személyes hitvallásként is értelmezhető az épület fizikalitásába kódolva. Ezen összetevők által lesz az épület egy valódi menedék, meditatív közeg, amely kiváló lehetőséget teremt belső világunk megélésére, kiteljesítésére.

Tervezés éve: 2013
Építés éve: 2014-2016
Nettó szintterület: 29 m2

Építész tervező: Bártfai-Szabó Gábor
Tervezőtárs: Nagy Mariann 

Helyadatok: Budakeszi, Nagyszénászug


További képek a cikk végén található galériában!
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A ház, ahol a tégla nem csak látványhúzás, hanem geometriai alapelem

A ház, ahol a tégla nem csak látványhúzás, hanem geometriai alapelem

Ez a budai ház nem abba a kategóriába esik, ahol a homlokzati karakter és textúra pusztán felmutatásszerű. Erről szóló írásunk a 134-es, 2017/2-es lapszámunkból közöljük.

Változatosan elszórt ablakaival minden oldalról más arcot mutat ez a kis-sváb-hegyi ház

Változatosan elszórt ablakaival minden oldalról más arcot mutat ez a kis-sváb-hegyi ház

A villa az utca felé szinte csak a hátát mutatja a szürke téglából rakott, „visszafogott” fal traktusával. Erről szóló írásunk a 127-es, 2013/6-os lapszámunkból közöljük.

A nyaraló, amelynek tereit a családdal és a természettel való együttlét formálta

A nyaraló, amelynek tereit a családdal és a természettel való együttlét formálta

Ennél a Leányfalun felépített háznál a kertet tudatosan őrzik és gondozzák egy liget, vagy virágos rét összképében. Erről szóló cikkünk a 128-as, 2016/4-es lapszámunkból közöljük.

Hirdetés