Bemutatták a „Rácz-fürdő” felújításának látványterveit

Nincs a kontinensen még egy olyan főváros, ahol az alapvetően nyugat-európai stílusok által meghatározott építészeti szövetet oly módon fűszerezik keleti emlékek, mint Budapest esetében. Ennek ellenére az egyik legzseniálisabb – középkori török fürdőt, valamint barokk, klasszicista, romantikus és historizáló építészetet ötvöző épületegyüttesünkkel, a Rác fürdő elképesztő lehetőségeivel nem tudunk élni több mint 20 éve. A helyszínen tartott lakógyűlésen jártunk!
 

Mint ismert, a műemléki komplexum az 2000-es évek elején zárt be, hogy magántőke bevonásával vághassanak bele egy komplex fejlesztésébe. A történet először tragédiává, az évek múlásával pedig már pénzügyi és jogi tragikomédiává fajult, az időközben 2010-ben elkészült felújítás megnyitásának pedig végül a tulajdonjogok tisztázása is újabb évekre állta az útját. A 13 éve átadását váró projekt az elmúlt évtizedek egyik legspeciálisabb tervezési feladata volt, amit Dévényi Tamás irodája, a Budapesti Műhely végzett. A projektről rengeteg publikáció, elemzés, de még kiállítás is született – konkrét tananyag a műemléki rehabilitációk szerelmesei számára, ennek ellenére sosem vehette át benne az élet és a nyüzsgés a főszerepet.

Most visszaérkeztünk a 2002-es állapothoz, ami a tulajdonjogot illeti: az épületet újra a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. birtokolja teljes egészében, tiszta háttérrel. Az elmúlt 13 év jogi mizériája után az épületben azonban se fűtés, se áram nem volt, többszöri árvíz is sújtotta az alsóbb szinteket – arról nem is beszélve, hogy betörők is elvittek egy-két értékes részletet. Hogy egyáltalán fel lehessen mérni az állapotokat a felújításhoz, egy komplett penészmentesítési eljárást is eszközölni kellett. 
 

Eredeti látványterv

Az OCTOGON magazin a felújítás terveivel külön cikkben is fog foglalkozni, pár képben azonban bemutatjuk, hogy milyen megújítási tervek születtek. A szakértői felmérést követően megállapították, hogy a fürdő jelenleg 40 százalékos műszaki állapotban van, majd meghívásos közbeszerzési eljárást követően a tervezői szerződést újra Dévényi csapatával kötötték meg, náluk jobban természetesen nem is tudná menedzselni senki az együttes újbóli megmentését. 

A rendkívül költséges felújítási tervekkel kapcsolatban jelenleg folyik egy konszenzus felé tartó egyeztetés, és a tervek műszaki átadás-átvételi minőségellenőrzése is folyamatban van. A társaság azonban már látja, hogyan folytassák a munkát, és a kivitelezési közbeszerzési eljárás kiírásához szükséges dokumentáció előkészítésén dolgoznak. 

A helyszínen Dévényi Tamás ismertette nem csupán az épületegyüttes történetét, de a funkcionális megújulásra szánt víziókat, valamint a teljesen megújult belsőépítészeti látványterveket is bemutatta. Megváltozik a hajdan eredeti homlokzatát visszanyert előcsarnok fogadótere: benne közönségbarát és nyitottabb enteriőr fogad majd, a jelenlegi beléptetőkapu rendszereket is el fogják onnan távolítani.
 


Láthattunk képeket az új öltözőzónákról, egészen ötletes és kortárs részletekről, melyek közül kiemelendő például a halakkal díszített felületdesign. A további, felfrissített terek tervei után jó hír volt hallani, hogy a megújítás javarészt fenntartható energetikai megoldásokat fog eszközölni, és az Ybl Miklós tervezte műemléki terek, valamint a török kupolás fürdő sem szenvedett a 2010-es évek óta nagyobb kárt, ráadásul utóbbi a Budapesti Műhely régi terveihez hűen továbbra is 16. századi technikai környezettel – például csak lampionokkal lesz este megközelíthető.

Hamarosan részletesebben is visszatérünk a tervek bemutatására, addig is mindannyian pozitív reményekkel várhatjuk a kivitelezési közbeszerzés kiírását. A helyszíni tájékoztatás szerint a fürdő így akár 2025-ben is megnyílhat
 

Eredeti látrványterv

 

Budapesti Építőművészeti Műhely | Web | Facebook

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Invokáció (a múzsák segítségül hívása)

Invokáció (a múzsák segítségül hívása)

Balatonfüred, Modern Műtár

Önálló épületként érkezik a Liget Center Vitrum

Önálló épületként érkezik a Liget Center Vitrum

Új boutique-irodafejlesztés indul a Liget Centerben

2022-ben az Év Szállodája a Hotel Moments

2022-ben az Év Szállodája a Hotel Moments

A felújított Andrássy úti palotában működő hotel másodjára érdemli ki az elismerést.

Hirdetés