A tervező szerint a világ elmagányosodott, erre pedig az építészetnek is reflektálni kell.
A Dezeen legújabb, Face To Face podcast sorozatában építészekkel és tervezőkkel készít interjúkat, legutóbb Thomas Heatherwick beszélt az építészet iránti gyermekkori lelkesedéséről, az építészi diskurzus iránti vágyáról, és arról is, hogy miként készítette el az első épületét még egyetemi hallgatóként.
Az interjú első szakaszában Heatherwick az építészeti stúdiójáról osztott meg műhelytitkokat, amely a londoni Kings Cross állomás közelében található. Elmondta, hogy a Stúdiója gyermekszobájának óriás változata, amely tele van korábbi, meg nem valósult projektjeinek tervezési maradványaival. Heatherwick London északi részén nőtt fel, már gyermekkorában képes volt hosszasan elidőzni a tárgyakon, érdekelte az anyag és a forma egyaránt, a szülei pedig folyamatosan figyelték, mi az, amiben tehetséges lehet.
„Ha otthon az autókról beszélgettünk, akkor következő hétvégén autókiállításra mentünk. Ha épületeket nézegettünk, akkor apám elvitt Milton Keynesbe, ahol egy teljesen új városrész épült.”
Noha volt lelkesedése az építészet és a várostervezés iránt is, a szakma zártsága és belterjessége elijesztette, így inkább formatervezést kezdett tanulni. Fiatalkorában kénytelen volt végignézni, hogy az építészeti világ mennyire távol állt a „valós helyek” létrehozásától, ezzel pedig sikerült elérni benne azt, hogy minden érdeklődés ellenére hidegen hagyta az építészeti közeg, elfordult tőle. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) harmadéves volt az egyetemen, amikor elkészítette első épületének terveit.
Egy kicsi, fából, fémből és műanyagból készült pavilon volt ez, de mivel rájött, hogy nem fogja tudni egyedül felépíteni, helyi szakembereket kért meg arra, hogy segítsék ebben.
Heatherwick elmondta, hogy innen ered az a munkamódszere, amelyben egyedül nem tud hatékonyan dolgozni, a csapatmunkában, az együtt-többre-megyünk elvben hisz.
  |
Heatherwick végül elvégezte a formatervező szakot, de sosem szerezett építész diplomát, ennek ellenére olyan nagy projekteken dolgozott, mint a kaliforniai Mountain View-ban lévő Google kampusz, a méhkaptárra emlékeztető New York-i Hajó (Vessel), vagy a 2010-es Sanghaji Expora készült Mag-katedrális. A tervező szerint a közös pont ezekben a projektekben a társadalmi interakció elősegítése, amelyre különösen nagy szükség mostanában. Az emberek ugyanis magányosabbak, mint valaha, a nagy, interaktív terek létrehozásával viszont ellensúlyozni lehet a digitális világba visszaszorult ember elzártságát.
A videót itt tudjátok meghallgatni.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
