A Zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont bővítése.
A három évente kiadott Philippe Rotthier European Prize of Architecture zsűrije a kiemelt projektek közé választotta a Kollektív Műterem által tervezett Zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont épületét, amelyet az OCTOGON 2020/4-es (160-as) lapszámában mutattuk be. Götz Eszter Minden megvan című írását alább online is közöljük.
Mostanában sok szó esik arról, hogy egy középület akkor igazán jól használható, ha eredetileg is annak készült, amire jelenleg szolgál. Ha egy múzeum, színház, iskola nem sokszoros átalakítások kompromisszumai között vergődik, hanem a funkciónak megfelelő terek, térkapcsolatok teszik észszerűvé és működőképessé.
Ez a nézet nem számol azzal, hogy idővel nem csupán a házak teste, de a használati mód is lényegesen változik. A házak története viszont olyan többlettartalmat hordoz, amit megmutatva, jó érzékkel beépítve nem kompromisszumnak érzékelünk, hanem inkább az idő folyamával való együttműködésnek. A zsámbéki Zichy-kastély frissen elkészült átalakítása és bővítése szép példája ennek az együttműködésnek; azt mutatja, hogy a múlt feldolgozása kulcsa lehet a jelen megértésének.
Kívülről körbejárva az új háztestet, a négy oldal négyféleképpen kommunikál a környezetével: a városközpont felé néző keleti szárny méltóságteljes barokk jellege nem változott; az új főbejáratot hordozó déli homlokzaton a középkori, a barokk és a kortárs elemek találkoznak össze; nyugati oldala puritán módon mai, de az ablaknyílások ritmusa és formája a barokk elődre utal; végül a szűk oldalutcára néző északi front hamisítatlanul 21. századi. Belül mindezek az időrétegek még változatosabban ötvöződnek, lépten-nyomon az épület múltjával, sőt múltjaival szembesülünk.
Nem véletlenül. Ezen a dombon egykor egy 12. századi lovagvár állt, amely fordulatos története során több kimagasló arisztokrata tulajdona volt. Mátyás idején királyi vár lett, 1496-ban a fia, Corvin János birtokában volt, amikor a budai pestisjárvány elől menekülő II. Ulászló király a Szent Koronával és a koronázási jelvényekkel együtt ebben a várban várta ki a karantén végét. A 18. század elején már romokban álló vár helyén 1720-tól a Zichy család egy pompás barokk várkastélyt emelt, amely azonban 150 év alatt erősen lepusztult. A 19. század legvégén a városka polgárai vásárolták meg, és átadták a keresztes nővéreknek, akik ide telepítették a rendházukat, és iskolát működtettek benne, a harmincas évekig többször is átalakítva, bővítve a kastélyt. A szocializmus évtizedeiben tanítóképző főiskola lett, majd a rendszerváltás után visszakerült a nővérek tulajdonába. 2004-ben leégett a teljes tetőszerkezet, a kastélyszárnyban is súlyos károk keletkeztek, amivel a főiskola már nem tudott mit kezdeni, így megszűnt a tanítóképző. Csakhogy ott maradt a mellette működő gyakorló iskola, több száz tanulóval. Ennek további működtetését a Gödöllői Premontrei Perjelség vállalta magára, és 2006-tól a leégett épületrészeket Mezős Tamás tervei szerint átalakították. Az iskola, mellette a zeneiskola, illetve az általános kötelező napi tornaóra követelménye további beavatkozásokat igényelt.
  |
2014-től a kollektív műterem foglalkozott a műemléki helyreállítással egybekötött bővítés terveivel, Kovács Zoltán vezetésével. Az épületből hiányzott egy központi aula, és súlyos tehertételt jelentett az évtizedek óta lezárt uszoda, az életveszélyes, megrepedt födémek, a rá- és hozzáépítések káosza, a négy szárny kapcsolatainak racionális, gazdaságos és átlátható megoldása, a nehezen megközelíthető főbejárat, az egyes épületrészek közötti foghíjak és még számos további lényegi kérdés. A bontások, hozzáépítések, átkötések, folyosók és térmegnyitások során a környezet és az épület viszonya olyan komplex formát öltött, amelyben a történet a mindennapok része lett. A déli homlokzatra átkerült főbejárathoz egy betonlapokkal burkolt, széles hídféle vezet, melynek egyik oldalát rakott kőfal, a másikat látszóbeton mellvéd kíséri. A híd végén nyúlánk nyersbeton oszlopokkal egy portikusz fogad, ennek nyílásai mögött üvegajtókon jutunk az épületbe. A puritán anyaghasználat azonban nem kizárólagos: a portikusz nyugati oldalán egy kőkeretes, vasrácsos kapu nyílik a kert felé, jelezve, hogy a megmaradt részletek nem díszként, hanem saját jogon kapnak szerepet az épületben.
A bejárat mögött hirtelen kitágul a tér, és egy kétszintes, hosszanti aulába lépünk. Rendkívül erős a hatása: a beton, a lecsupaszított tégla-kő falak, az oldalsó íves áttörések és a teret felül áthidaló tömör szerkezetek – köztük egy karcsú üveghíddal – együtt szinte zenei összhangzatot közvetítenek. Az így létrejött aula szokatlan alakja a közepén állva a bejárati oldal elé emelt lift betontömbjének aszimmetrikus korpusz-formájával válik teljessé: a közösség tere szakrális karaktert is kap, de éppen csak annyira, hogy az iskola mindennapjaihoz indirekt módon plusz tartalmat adjon.
A térbe függesztett tömbök egy-egy osztálytermet fogadnak be, az üveghíd a galériát pótolja, az oldalsó íves megnyitások egy árkádos, boltíves folyosót választanak le az auláról, amelyről további termek sora nyílik. A felső szint nyílásaiba helyezett üvegmellvédek és a mennyezet síkjába süllyesztett, egyszerű világítótestek ezt a tömör beton–kő–tégla-hatást könnyeddé oldják, a belső udvar felé nyíló keskeny, magas ablakokon beáradó fény pedig finoman tagolja a hosszában és magasságában is hatalmas teret. A beton, a függesztett tömböket borító akusztikus burkolat, a tégláig lecsupaszított eredeti falsíkok azt kommunikálják, hogy itt minden az, aminek látszik, régi és mai felületek a valódi arcukat mutatják. Ez a szemlélet járja át a kastély egészét, a keleti szárnyhoz hozzáillesztett, nyersbeton lépcsőházak tömör fémlemez korlátjától a tornaterem lecsupaszított téglafalán át az abba pihenő funkcióval beékelt két barokk kőkapuig.
A három meglévő szárnyhoz hozzáépített tornaterem az aulához hasonlóan erős térélményt kínál: a városra és egyenesen a 13. századi romtemplomra néző, két szint magas osztott üvegfallal szemközti eredeti, kezeletlenül hagyott téglafal befelé is, kifelé is rendkívüli hatású: itt volt, itt is maradt, és szemmel láthatóan együttműködik a mai építési technológiákkal. Még azzal a fém lépcsővel is, amely éppen innen vezet az emeletre, hogy egy üveghídban folytatódva a kastély barokknak megmaradt keleti szárnyához kapcsolja az új részt.
Szólni kell még a tornaterem alatt, az uszoda helyén kialakított menzáról. Ez a félig földbe süllyesztett, mégis több oldalról fénnyel átjárt tér került a legközelebb az utcához; előtte fehér, vakolt oszlopokból álló tornácsor vonul végig, légiessé és egyben a környezethez illeszkedővé téve az alapvetően nagy méretű tömböt. Innen is, de a földszintről is ki lehet jutni a belső udvarra, amelyen az építkezés ideje alatt féltve őrzött ciprusok és japánakácok mellett két amfiteátrum-szerű lépcsősor is helyet kapott, és kőmaradványok jelzik a hajdani középkori kővár kontúrjait. A kompozíció is, a részletek is olyan árnyalt, gondos és a valóság talaján álló építészeti gondolkodásról tanúskodnak, ami a múltat is, a jelent is a helyén kezeli.
  |
Tervezés: 2014-2015
Kivitelezés: 2015-2019
Hasznos alapterület: 9100 m2
Felelős tervező: Kovács Zoltán (kollektív műterem)
Tervezők: Kovács Zoltán (kollektív műterem), Golda János
Projektvezető építész: Csontos Gyula
Építész munkatársak: Alkér Katalin, Jani Anna, Madari Gabriella, Nagy Gábor, Ostoroczky Nóra, Páhy Réka, Pászli Herta, Tóth Annamária,
Tusor Katalin, Ujfalussy Domonkos, Vermes Dániel
Belsőépítészet: kollektív műterem
Műemléki kutatás: Kralovánszky Réka, Szabó Zoltán
Helyadatok: Zsámbék, Zichy tér 3.
Generálkivitelező: FEJÉR-B.Á.L. ZRT. ÉS A MAGYAR
ÉPÍTŐ ZRT. KONZORCIUMA
Megbízó: GÖDÖLLŐI PREMONTREI PERJELSÉG
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
