Tökéletes finomságúra csiszolt építészeti karaktere van ennek a balatoni nyaralónak

A ház építészetét a részletek, csomópontok és anyagtársítások találkozási pontjainak kifinomult, aprólékos kidolgozottsága jellemzi. Erről szóló írásunk a 194-es, 2024/6-os lapszámunkból közöljük.

• Szöveg: Martinkó József
• Fotó: Bánhegyesy Antal
• Olvasási idő: …

Érkezésemkor a hatéves M éppen alapot épít és falazatot eszkábál: gondosan ágymatracokat állít a nappaliban lévő kanapé háttámlája és az étkezőasztal közé, párnákkal bútoroz és támaszt alá, majd anyukájától udvariasan elkért ágytakarókat feszít ki tetőként a tartószerkezet felé. Kisvártatva a körültekintően megszerkesztett parányi kuckóban kis olvasólámpa fénye dereng. Ő is bebújik. Büszkén magyaráz művéről. Odabent gyerekkönyv és plüssfigurák. Azt meg kell hagyni, hogy jól átgondolt, csinos kis hajlék – ház a házban.

Íratlan szabály ugyan, hogy kritikát „nem kezdünk gyerekkel” (már bocsánat!, de fókával, kutyával, sőt elefánttal sem). Tárgyilagosságra, objektivitásra próbál törekedni a kritikus, amibe nem fér bele a gyerek képének megidézésével történő „érzelmi manipuláció”. Hogy ez esetben a szerző mégis kivételt tesz, annak hátterében több ok is azonosítható. Egyfelől a tervező építész törekvése arra, hogy az elemzett épület alapkarakterében lévő szerkezeti, kompozíciós és anyaghasználati megoldások egyfajta keresetlenséget, tisztaságot és otthonosságot tükrözzenek.

Másfelől a kritikus belátása azzal kapcsolatban, hogy egyébként sem tudna objektív és tárgyilagos maradni. Ennek az az oka, hogy az elemezni kívánt balatoni nyaraló tulajdonosait – a megbízókat – évek óta ismeri a szakmából, és alakoskodásnak érezné, ha úgy tenne, mintha ne volna egy sor előzetes benyomása ízlésükről a késő modern designhoz, bútorokhoz, grafikához, kerámiához, a hetvenes-nyolcvanas évek formavilágához, vagy éppen a balatoni vitorlázáshoz való vonzódásukról. Tehát amikor a bútorelemekből építő kislányukat látom, óhatatlanul kapcsolódik bennem összes személyes előfeltevésem – ezek a korábbi benyomások – azzal az építészettel, amiről írni fogok.

Kezdjük is azzal, hogy a sajnálatos és nagyrészt általános hazai kivitelezői gyakorlattól eltérően ennek a balatoni nyaralónak az építészetét a részletek, csomópontok, anyagtársítások találkozási pontjainak kifinomult, aprólékos kidolgozottsága jellemzi. Miközben a belső térben és a ház körül nézelődöm, óhatatlanul az jár a fejemben, hogy ez a finom, milliméterekben működő, tökéletes finomságúra csiszolt építészeti karakter valójában sokkal inkább jellemző a bútorok világára, mint az általános hazai építési gyakorlatra. A divatillusztrátorként alkotó feleség, illetve a design bútorokkal – két évtizede az egyik legsikeresebb hazai cég – vezetőjeként kereskedő, a design tárgyakért gyűjtői szenvedéllyel rajongó férj kérte fel Török Dávid építészt arra a feladatra, hogy olyan nyaralót tervezzen, amit áthat az anyag és szerkezet, „tér és forma”, otthonosság és esztétikum „értelemteli rendje” (Victor Papanek).

Balatoni vitorlázós évek után döntött a család úgy, hogy az északi parton felújítandó, átépítendő házat keres. Végül egy egy véletlen folytán sorsuk másként alakult: a Badacsonyra széles horizonttal rálátó Gulács lábánál egy meredek, de nagyon jó adottságú telekhez jutottak. A megbízó első elképzelése a helyi építési szabályzat előírásai alapján egy L-alaprajzú házra vonatkozott, ami egy panorámás teraszt, pontosabban ennek a terasznak a közepén zöldellő diófát övez.

Többszöri nekifutás után sem állt azonban össze ez a program, amire válaszul a tervező a sarkuknál összekapcsolódó két négyzetes alaprajzú, magastetős tömeg kompozícióját dolgozta ki. Így az előrébb tolt, a szintvonalakra merőleges, nyitott födémű, nagy belső légterű nappali-étkező-konyha egységre merőlegesen érkezik be a földszinti szülői hálót, emeleti gyerekszobákat magába foglaló második tömeg, amelyek között a kapcsolatot a keskeny lépcsősor és a hálószoba-szárny fafödémszerkezetének kifutása teremti meg. Ez a sarkos kapcsolat ráadásul lehetőséget teremtett arra, hogy az épületkontúrba integrált, mégis nyitott kocsibeálló felé is kifusson a tetősík.

A leírva kissé bonyolultnak tűnő elképzelés a valóságban kitűnően tagolja a lakótereket, a belső funkciókat, miközben a tömegarányok harmonikusan hatnak egymásra, és a felbomló L-séma sem veszélyezteti a külső megjelenés egységét. Ehhez a letisztult, összefogott tömegkezeléshez, ehhez az egységre való törekvéshez egyébként az acéllemez tetőfedés korcolásának állása és a lamellásan megmozgatott homlokzati burkolati elemek rögzítési iránya közötti tudatos elforgatás, illetve az egységes színkezelés is hozzásegít. Olyan érzésünk van, mintha a tetősík anyaga és a homlokzati membrán közeli rokonok lennének, miközben a szürkés földszín nagyon is anyagszerűvé, természetessé teszi a külső összképet. Ebből az anyagszerűségből a ház lábazati falazata, teraszlépcsője, teraszt tartó beton falazóelemekből épített támfala sem kivétel.

Fontos kiemelni, hogy a csomópontok, apró részletek precíz építése és tervezése mellett a nyaraló őszintén feltárulkozó, így az anyagszerűség lírai eszközeit is felvonultató szerkezeti elemei is igencsak figyelemreméltóak. A fehérre festett falazóblokkokból álló tartófal, vagy a tető- és födémszerkezet fa „alkatrészeinek” szereltsége, építettsége és látványa a belsőépítészeti karakter főszereplőivé lépnek (léphetnek) elő. Ritkán látni úgy optikai válaszfal szerepet is betöltő tartópillért a térben állni, hogy a nappali és a konyha tagolása mellett szinte szoborszerű jelenléttel tárulkozik fel a lakótérben.

Noha a hasznos alapterület 136 m² és a hálószobából, nappaliból is üveg tolóajtós teraszkapcsolat tágítja tovább a teret, én mégis úgy érzem, hogy ez az anyagszerű, őszinte szerkesztettség az intimitás, az emberi térigény optimuma felé hat. Végeredményben inkább érzem a méretében nagyvonalú, végfalán a leírhatatlanul megkapó badacsonyi panoráma felé nyíló ablakkal – mint holmi élő, folyamatosan változó színű festménnyel, vagy real time video art műalkotás monitorjával – áttört nappaliban állva a belső teret otthonosnak mint grandiózusnak.

Végül hosszan írhatnék még arról, hogy a falakon és a terekben felfedezhető tárgyak, bútorok esztétikuma hogyan tart irányt és erősít rá arra, hogy minden szépsége ellenére ez a ház egy nyaraló és nem műterem, kiállítóhely, művészszalon, de ezt a szálat most elengedem. Visszatérek inkább a szöveg egyik pontján említett diófára, amit rendkívüli körültekintéssel védtek az építkezés során és ami a ház két szárnyának ölelésében, a terasz közepén áll. Háttérbeszélgetéseim során ugyanis kiderül, hogy ez a fa a beköltözés és használat elmúlt egy évében elképesztő életerőt mutat és terebélyesebb, egészségesebb, kiteljesedettebb, mint valaha életének előző évtizedeiben. Szép metafora ez, illő a nyaraló építészetéhez.

További képek a cikk végén található galériában!