Ezerféle módon hat az építészet az emberre, ám ritkák azok az esetek, amikor valóban megszólít egy épület. Martinkó József a CEU campus új épületéről.
Ezerféle módon hat az építészet az emberre, ám ritkák azok az esetek, amikor valóban megszólít egy épület. Ezek azok a pillanatok, amikor az építészet, az épített tér és az anyag, a tervezői szellem közös nyelvet beszélnek. Egymásba nőnek, egymásba szövődnek és átlényegülnek mindazok az elemek, mindazok az alkotórészek, amelyek erős kapcsolata távolról sem evidencia. Sok esetben hosszú idő kell ahhoz, hogy az, ami frissen elkészült, ami új, ami csak most érkezett, bárkit is meg tudjon szólítani. A házak életének ezek az első, kritikus, szótlan évei. Amikor még a helyüket keresik a környezetükben és az emberek világában. Amikor még nincs annyi privát és közösségi történet mögöttük, amitől saját nyelvükön volnának képesek beszélni. Ritka csoda az tehát, amikor egy új ház rögtön megszólítja az embert.
Két szempontból ugyanis mindenképpen fontos ez a nyelv. Egyrészről az új ház Budapest történeti belvárosában áll, másrészről egy egyetem épületéről van szó. A „beszélő ház” helyi dialektusban szól. Érti a város nyelvét. Érti a terek, udvarok, lépcsőházak, cselédlép-csők, háztetők, homlokzatok, erkélyek, díszítések szólamait. Zártnak tűnő kőhomlokzata ellenére is magába engedi a várost, szóba áll a hétköznapival, a történelmivel, a jelentőssel és jelentéktelennel. Sokféle illeszkedésről beszélünk a városi szövet kapcsán, ám esetünkben ennél jóval árnyaltabb és összetettebb dologról van szó. Ráadásul rendhagyó módon az illeszkedés-dramaturgia lényege az utcáról, kívülről szinte azonosíthatatlan. Föl kell hozzá fedezni, hogy a Nádor utca 15-re mutató Vigyázó Ferenc utca tengelye hogyan folytatódik az épület belső terének hasadékszerű belvilágában. Kiemelkedően hangsúlyos részletről van itt szó, hiszen az első ütemben megépült két házat ennek az utcatengelynek a kifutása kapcsolja össze a Duna partjával. Az építészek többször említették interjúikban, hogy a Duna számukra a világgal, Európával, a történelemmel és az idővel való kapcsolatot jelenti. Végeredményben a Vigyázó Ferenc utcai tengelyen keresztül megteremtett kapcsolatot az épületeik belső terében is folytatni kívánták. Érzékelhetjük, hogy a Parlament mészköveivel meg-egyező anyagból épült homlokzatszakasz mögötti terek mélyen az épülettömbbe nyúlva megteremtik a 15-ös épület alapstruktúráját.
Illeszkedésről, kapcsolatokról, tér- és anyaganalízisről lesz még szó, most azonban térjünk kicsit vissza a nyelvvel kapcsolatos alaptézisünkre. O’Donnell és Tuomey életművében meghatározó számban vannak jelen oktatási és kulturális célú épületek. A CEU campus egyetemi épület. Az egyetem pedig egyre inkább olyan intézménnyé formálódott az elmúlt évtizedekben, ahol az oktatás a lehető leggazdagabb, legnyíltabb párbeszéden, interakción, tudásátadáson alapul. Végképp megszűnt az oktatás régi frontális iránya, hierarchikus alapállása és végleg átadta helyét egy rétegzett, sok kapcsolaton és kommunikációs helyzeten, sokféle irányon alapuló párbeszédnek. Ebben az épületben az érződik, hogy a belső terek kapcsolatai, lépcsőfordulók, közlekedők, lépcsőkarok, galériák vagy maga a publikus tetőterasz rengeteg lehetőséget biztosít arra, hogy a különféle találkozások, véletlenszerű beszédaktusok alakulhassanak ki. Ráadásul az épület nem csak ezen a módon töltődik fel beszéd-del, nyelvvel, hiszen a 15-ös szám alatt felépült a CEU új szabadpolcos könyvtára is, ami nemcsak érdekes belső téri helyzeteket alakít ki azzal, hogy több emeletet metsz át, hanem a könyvtár a nyelvi elemek, szövegek, gondolatok, adatok, a tudás legsűrűbb tere még ma is.
A különféle építészeti, verbális és szövegalapú nyelvi minőségek rétegződése után fedezzük fel, hogy az épületek belső terében egyfajta finom építészeti montázst találunk, sokféle modalitású építészeti mondatot, nyelvi fragmentumot, intertextust és idézetet lehet azonosítani. Ezek közül leglátványosabb az az elliptikus betonlép-csőház, ami a Duna felől érkező tengelyen áll. Az építészek megemlítik, hogy erre az „építészeti mondatra” a Gerlóczy Rooms de Lux hotelben találtak rá. Itt érezték meg, hogy Budapest eklektikája nem a homlokzatokban, hanem az udvarok, átjárók összeszövődő belső tereiben, a gangok, a cselédlépcsők, a vegyes falazatok, a kapualjak, a féltetők hihetetlenül gazdag struktúrájában létezik. Félmondatok, elejtett szavak, befejezetlen és befejezett monológok, őrült hadarás, elhallgatások, félreértések városa vagyunk építészeti értelemben is. Az utcákról be-betérve a régi bérházakban felerősödnek ezek a hangok.
O’Donnellék a városi belső terek sokszólamú nyelvére, gazdag beszédére lettek figyelmesek. Munkájuk során nyitott füllel és értelemmel hallották meg, hogy ez a nyelvi gazdagság a város lényege. Befelé figyeltek és a belső hangokat alakították építészetté. Amikor az épületek belső tereiben járunk, akkor a különféle téri szakaszok, szögletek, lágyabb átfordulások, átszövődések, az eredeti épületekből megmaradó részek, látszóbeton, kő-téglafalak, acélszerkezetek, téglasíkok finom montázsába járunk. Mivel gyakorlatilag két épület, a Nádor utca 15. és 13. kapcsolatának megteremtése volt a cél, ezért ebben a téri-nyelvi rendszerben az eltérő szintvonalak, terek közötti átkötések, kapcsolatok, átjárások és átnyitások megteremtése gazdagította tovább a struktúrát. Bizonyos téri helyzetekben egyébként az is érzékelhető, mintha az épület belső terében újabb és újabb homlokzatok formálódnának meg. Gyakorlatilag az épületklimatikai szempontból ideálisan szerkesztett, meredek lefutású üveg-acél tetősíkok is mintha belső homlokzati síkokká válnának.
Végül már csak egyetlen szó hiányzik O’Donnell és Tuomey szótárából a CEU új épületei kapcsán. A magyar partneriroda építésze, Hidasnémeti Máté hívta fel a figyelmet az ír építészek egyfajta „kézműves” munka-módszerére. (Erre egyébként mellékletünkben, az építészekkel készült interjúban is rákérdeztünk.) Ez a kézművesség arra a tervezői alapállásra utal, ami a formálódó tereket, a kicsiny sarkokat, lépcsőkorlátokat, falmezőket, nyílásokat és áttöréseket, tartóelemeket, egyszóval minden részletet kézben tart, átgyúr. Ebben a rendszerben nincsenek olyan alkotóelemek, amik a gépi logika mentén nyernék el formájukat, amik kész megoldásokat, egységeket építenek össze egyfajta célorientált narratíva mentén. Mintha minden egyes téglát megérintene az építész az építés, a születés folyamatában. A ház nem gép többé, hanem egy korokon, technológiákon átívelő alkotó gondolat kézi, érzéki, személyes megformálása, átlényegítése. Épített nyelv és nem absztrakt gondolatiság. Vedd és olvasd!
szöveg: Martinkó József
fotó: Bujnovszky Tamás, Végel Dániel
Tervezők:
Projektmenedzsment
Baross Pál,
Zofia Pazitna
(CEU)
Építész tervezők
Sheila O’Donnell,
John Tuomey,
Mark Grehan
(O’Donnell + Tuomey Ltd.);
Hidasnémeti Máté
(Teampannon Kft.)
Ciara Reddy,
Brian Barber,
Anne Louise Duignan,
Jitka Leonard,
Geoff Brouder,
Henrik Wolterstorff,
Kevin O’Brien,
Jonathan Janssens,
Gary Watkin,
Iseult O’Clery,
Lauren Small,
Edin Gicevic
(O’Donnell + Tuomey Ltd.) Varga Bence,
Kern Ádám,
Szabó Andrea,
Bagdy Eszter,
Kriston Szabolcs,
Légár Ágnes,
Palotás Gábor,
Borsay Szandra
(Teampannon Kft.)
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
