TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

Építészek méltatják kortársaik munkáit, kiemelve a 2022-ben, illetve a közelmúltban megvalósult három kedvencüket – ez a TOP TRIÓ. Ezúttal a BIVAK stúdió alapítóit, Vass-Eysen Áront és Máté Tamást kérdeztük.

 

1. Munkás Szent József templom felújítása, Cserépváralja
Vezető tervezők: Major Zoltán, Müllner Péter – Partizan Architecture
Építés éve:​​​​​​​ 2022-2023
Fotók: Danyi Balázs, Csaba László, Major Zoltán

„Példaértékű ennek a feszes, erős karakterrel bíró épületnek a rekonstrukciója. A tervezők igényessége és gondossága a külső és belső térben egyaránt megjelenik. A stallum betonelemei, a tetőszerkezet belső megjelenése, vagy a külső tetőfedés az eredeti tervek szerint újulnak meg, továbbá az épület akadálymentesítésének frappáns megoldása immáron lehetővé teszi valamennyi ember számára a megközelítést. A progresszív alapanyagból építkező munka értékmegőrző, az utókor számára fontos üzenetet hordoz.”
 

 



2. Kútház kávézó, Gödöllő
Vezető tervezők: Guba Sándor, Hámori Péter – GUBAHÁMORI
Építész munkatárs: Novák Sándor
Építés éve: 2021
Fotók: Danyi Balázs, GUBAHÁMORI

„A többszörös funkcióváltáson átment kútház most egy »újhullámos kávékortyolónak« ad otthont. A rendkívül kicsi, poligonális alaprajzzal rendelkező felújított épület az értékmentés szép példája. Az ipari funkcióból adaptált belső térburkolatok reflektálnak a kútház eredeti anyagszerűségére. A részletes és igényes tervezői hozzáállás olyan apró részletekben mutatkozik meg, mint a perforált aknafedél, a szélkakas (szélhal) felújítása, vagy a halszálka mintázatú lécezés a kávézó tetőterében.”
 


A Kútház kávézóról írt, „Kutatóablak” című cikkünk az OCTOGON magazin 169-es (2021/5-ös) lapszámában, online pedig erre linkre kattintva olvasható.



3. Kísérleti házikó, Sepsibesenyő
Tervező csapat: Turóczi Áron Mátyás, Domokos Kázmér, Egyed Csongor, Páll Áron, Matl Szilárd
Építés éve: 2019-2023
Fotók: Turóczi Áron Mátyás

„A kísérleti házikó egyetemi hallgatók kétkezi munkája. A helyi alapanyagokból épülő ház a városi nyüzsgéstől távol biztosít elvonulási lehetőséget. Úgy gondoljuk, az empirikus módon való tanulás, a kísérleti jelleg ebben a projektben rendkívüli mélységeket ölt, és egészen biztosan fontos tapasztalatokkal gazdagította a résztvevőket. A termőtalajból kinövő, csömöszölt falú épület mértéktartással, karakteres megjelenéssel válik a táj részévé.”
 

 


 

„2016 őszén alapítottuk meg az irodánkat, azzal a céllal, hogy léptéktől függetlenül olyan alkotásokon dolgozzunk, amelyek társadalmi célokat szolgálnak. Rendszeresen veszünk részt hazai és nemzetközi tervpályázatokon. Hiszünk benne, hogy általános társadalmi érdek a középületek tervezőit szakmai verseny útján kiválasztani. Az építészeti praxis mellett mindketten oktatunk a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetében, nagy hangsúlyt fektetve az empirikus úton való tanulásra és tanításra. A BA képzés keretében Áron a Tervezési Stúdió, Tamás a Kísérleti Műhely oktatásában vesz részt.” (részlet a BIVAK 2022-ben megjelent, Manuális gondolatok című kötetéből)

 Fotó: Guba Ilka


BIVAK Web | Facebook | Instagram 

 

BIVAK ajánlására a sorozat következő részében Turóczi Áron Mátyást kérdezzük kedvenceiről.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

TOP TRIÓ | BIS

TOP TRIÓ | BIS

TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

TOP TRIÓ | Nanavízió

TOP TRIÓ | Nanavízió

TOP TRIÓ elnevezésű sorozatunkban mindig egy-egy általunk felkért építésziroda fejti ki a véleményét három kedvenc épületéről – építészek építészekről.

Örömépítészet

Örömépítészet

„Feltörekvők” sorozatunkban szó szerint a toronyból tudósítunk.

Hirdetés