Úgy simul ez a négyszintes ház a budai hegyoldalhoz, hogy szinte a részévé válik

A családi ház tömegalakítását a szikla egyenetlensége inspirálta: az egyes szintek egymásra rétegződnek, ugyanakkor kicsit ki is fordulnak a zárt hasáb kontúrjaiból. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.

• Szöveg: Götz Eszter
• Fotó: Batár Zsolt
• Olvasási idő: …

A budai II. kerület szélén, a Hűvösvölgyi Nagy-réthez közel eső kis utcák egy-egy kisebb sziklát megkerülve szövik be a tájat. Ezen a környéken épült meg Bánfalvi Koppány építészirodájának tervei alapján egy négyszintes családi ház – mégis, ha Buda felől érkezünk, csak akkor látjuk meg, amikor megállunk előtte. Az épület ugyanis olyan szorosan simul az őt körülvevő hegyoldalhoz, hogy szinte annak részévé válik.

Bánfalvi Koppány ezen a környéken már több családi házat tervezett, egyikük éppen szemközt áll a most elkészült épülettel. A helyismeret tehát adott volt; a telek elhelyezkedése és meredeksége azonban itt annyira egyedi, hogy alaprajzát is, formálását is ez határozta meg. A tömegalakítást a szikla egyenetlensége inspirálta: az egyes szintek egymásra rétegződnek, ugyanakkor kicsit ki is fordulnak a zárt hasáb kontúrjaiból, itt egy háromszög alakban kilépő ablak, ott egy merészen túlnyúló párkány vagy egy homlokzati szögtörés visz elevenséget, dinamikát az összképbe. Mintha az egész ház mozgásban lenne, lassan fordulna az őt megtartó hegyfal irányába, miközben fölfelé és hátrafelé sodorja a tekintetet. Kihívást sugalló, mégis nyugodt kompozíció, egyszerre közvetíti a megérkezés nyugalmát és a felfedezés izgalmát.

A padlóig érő, völgyre néző ablakok, a széles, antracitszürke nyílástokok, a második szint nyílással fellazított sarokmegoldása éles kontrasztban áll az anyaghasználattal. A felületeket ugyanis a kő uralja, többféle változatban. A Corten-acél pálcákból álló kapu mellett a tároló szürke terméskővel megtöltött gabionrácsból készült, és ez a szerkezet a kertben is több helyen felbukkan, hol támfalként, hol tartóoszlopként. A ház homlokzatát szürke csillámló palakő lemezek burkolják, a rusztikus felület még tovább fokozza a formák által kezdeményezett dinamikát.

Keménységüket azonban szépen lágyítja az emeletek közötti párkányok alsó felületének meleg faburkolata; a kettő úgy egészíti ki egymást, ahogy a szikla és a rajta növő fa törzse. A kő és a fa kölcsönhatása különösen az esti világításban megkapó, az egyenetlen felületeken táncoló fények a sarkok, kiszögellések felé sejtelmes homállyal egészülnek ki. A ház negyedik oldala már maga a szikla, itt a leomló kőgörgeteg az alsó szinteken majdnem teljesen eltakarja, mintegy beburkolja az építményt.

Ahogy a ház már első látásra is meghódításra vár, mint valami titokzatos hegycsúcs, a megközelítése is a hegyi túrázás élményét hozza. Ezt már a kapuhoz érve is átéljük, ugyanis könnyed, lebegő beton lépcsőfokokon jutunk a kertbe, és innen is ilyenek vezetnek tovább. A főbejárat a földszinten nyílik, de izgalmasabb előbb körbejárni a házat, elsétálni a viszonylag szűk előkertrészen a lebegő, gabion oszlopokkal alátámasztott földszinti terasz mellett. Aztán fellépdelni a masszív gabion támfalak mellett az egyre könnyedebb betonlépcsőkön – Carlo Scarpa érzéki élményt adó velencei kert-kompozíciói jutnak eszünkbe róla –, feljutni a második emeletre, a hálószobák szintjére, és végül legfelülre. Itt hirtelen kitágul a tér, és az eddig uralkodó mozgalmas, vertikális formák egyszerre horizontális, nyugodt, elcsendesült zárást kapnak.

A legfelső szinten a ház már szinte csak két, egymásra merőleges falból és három oldalra teljes üvegfelületekkel megnyíló, könnyed kubusként jelenik meg. Itt már nem a tömeg élményét élhetjük át, hanem a térét, amelyben a ház csupán kiegészítő elem; a főszerepet a nem túl nagy méretű, ám annál látványosabban kialakított, pazar panorámát kínáló függőkert kapja. A széles, lapos tető egy oszloppal alátámasztott könnyed keretben folytatódik, amely a medencét öleli körül. Itt szembesülünk a nehéz terepadottságokat bravúrosan kezelő építészeti megoldással: a medence és a ház között egy három szint mélységű angolakna van, hogy az alsóbb szintek is megvilágítást kapjanak a hegyoldal felől.

A medence víztömege a határoló üvegfalon keresztül az alsó szintekről is érzékelhető, az angolakna oldalfalán és alján növények élnek, így a szikla és a belső terek kapcsolata elevenné és természetessé válik, a zárt fal ellenére is. Az angolakna falain a külső homlokzatot meghatározó csillámpala kőfelület fehérrel vált, indirekt módon ez is a belső terek természetes megvilágítását segíti – bár némileg rontja az egységes látványt.

A túra végcéljához érve nem maradt más, mint belépni a házba. Legfelül egy minden oldalról napfénnyel átjárt, árnyékolókkal ellátott, hatalmas nappali-konyha tér fogad. Innen egy nyitott lépcsőház visz lefelé, közepén egy belső lifttel, ha nem akarjuk állandóan megmászni az emeleteket. Egy szinttel lejjebb nagy terű hálószobákat találunk, az egyik magában foglalja a fal nélküli fürdőt és a térbe dobozként illesztett gardrób-öltözőt is. Még lejjebb ereszkedve – ez már a földszint, ahová a főbejárat vezet – többféle formájú szobát alakítottak ki. A végleges elrendezés még várat magára – a megrendelő (egyben kivitelező) ugyanis eladásra építette a házat, és a belső terekben maximális rugalmasságot hagyott, hogy a beköltözők szabadon alakíthassák a saját igényeik szerint. A helyiségekből minden szinten nyíló teraszok, a természetes megvilágítás, a völgy felé néző panoráma adott – ahogy a ház együtt-lüktetése a sziklával, a környező természet elemeivel és anyagaival is.

További képek a cikk végén található galériában!