a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont (MUTK) élére.

A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöksége pályázatot hirdet a 100%-os tulajdonában lévő Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft. ügyvezetői munkakörének betöltésére.
 

Az 1966-ban alapított, egyesületi formában működő Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) 2000-ben alapította az egyesület céljai teljesülésének elősegítésére, és a saját tulajdonú székházának üzemeltetésére a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont Nonprofit Kft-t (MUTK).

A MUT a magyar urbanisztikai szakmát összefogó társadalmi szervezet, mely küldetésének tekinti Magyarország területi, környezeti, gazdasági fejlődésének elősegítését és az abban szerepet vállaló széleskörű, interdiszciplináris szakmai kör összefogását, szakmai érdekeinek képviseletét, valamint az állandóan változó világ településeket érintő kihívásairól szóló rendszeres tájékoztatást a szakmai és laikus érdeklődők számára. 2019-ben elfogadott stratégiai dokumentuma szerint fontos feladata a tudáscsere (tudástranszfer elősegítése) hazai kontextusban és a nemzetközi szinten is. A MUT összekapcsolja a tudományt és a gyakorlatot, a különböző szakterületeket és a különböző szereplőket segítve a döntéshozatalt. Platformot ad a közös gondolkodáshoz és a szaktudás becsatornázásához. Rendezvényeivel, díjaival, hírlevelével, tudástárral, együttműködéseivel és sok egyéb közvetítő szerepvállalásával.
 

A MUTK a MUT tevékenységét támogatja és kiegészíti. A MUTK feladata a MUT munkaszervezeteként annak titkársági feladatainak ellátása, eseményeinek szervezése, másrészt a szakterület innovációját támogató kutatási, szakértői, képzési és networking tevékenységek kezdeményezése, szervezése és megvalósítása pályázatok és piaci alapú megbízások keretében. Fontos feladata a székház (Budapest, Liliom utca 48. I. emelet 1.) működtetése, a helyiségek részbeni vagy egészében történő bevételt eredményező hasznosításával, megőrizve annak értékét. A MUTK bevételeit nagyobb részt pályázati források, a MUT-tól származó megbízások és támogatás, illetve kisebb részben piaci alapú bevételek jelentik, beleértve a székház hasznosításából származó bevételeket is.

 

Az ÜGYVEZETŐ FELADATAI:

Az ügyvezető feladata a MUTK nKft. céljainak megfelelő hatékony, kiegyensúlyozott működtetése, és az nKft. üzleti életének, szakmai munkájának irányítása és egyben a MUT főtitkári feladatainak ellátása is. Feladata a szakmai kihívások alapján a társaság szakmai

kapcsolatainak erősítése, olyan éves közhasznú gazdálkodási terv elkészítése, melyben a szakmai bevételek mellett a székház hasznosítása is megjelenik. Az elvárt éves árbevételnek fedezetet kell jelentenie a társaság munkaszervezetének működtetésére, a telephely kreatív, önfenntartó és eredményes működtetésére, és az egyesület titkársági feladatainak ellátására. Az ügyvezető feladata a 2-4 fő munkavállaló irányítása, a munkáltatói jogok gyakorlása, a tulajdonosi döntések végrehajtása, a tulajdonos részére féléves beszámolók és az éves közhasznúsági jelentés készítése, valamint a projektekbe bevont szakértők koordinációja. Az ügyvezető felelős a társaság eredményes, jogszabályoknak és belső szabályzatoknak megfelelő működtetéséért. Az ügyvezetői munkakör határozatlan idejű, teljes vagy részmunkaidős formában tölthető be megállapodástól függően. Bérezés megegyezés szerint.
 

A pályázat beadási határideje: 2022. január 17. 24:00.
A személyes interjúkról 2022. január 21. 24:00-ig kapnak értesítést a jelentkezők, a személyes interjúkra 2022. január 24. és 31. között kerül sor.
Az egyesület elnöksége a döntésről február 15-ig értesíti jelentkezőket.
Az ügyvezetői feladatok ellátásának kezdete 2022. március 16.

További tudnivalók a pályázat feltételeiről, benyújtásáról a MUT honlapján.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Nemzetközi innovációs pályázatot nyert a MOME

Nemzetközi innovációs pályázatot nyert a MOME

Története során először nyert nemzetközi innovációs pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Az Európai Unió kutatás-fejlesztési programja, a Horizont Európa keretében a MOME egy Magyarország számára is fontos célkitűzést, a biomassza-alapú gazdaságra való átállást segíti majd.

Hirdetés