Májusról szeptemberre tolódik.

Május helyett szeptemberben tartjuk a nyitott házak ünnepét, a 11. Budapest100-at – írta a Kortárs Építészeti Központ (KÉK). A májusi újratervezés korainak bizonyult, így abban bíznak, hogy szeptember 11-12-én teljes biztonságban és önfeledt lelkesedéssel nyithatják ki a közösségek az 1921-1930, valamint az 1945-1957 között épült, újjáépült, átadott házak kapuit.

Mit gondolsz Újbuda belvárosáról?

Sok változás történt Újbuda belvárosában az elmúlt öt évben. Tervezett városszervezési folyamatok és maguktól kialakuló, helyi kezdeményezések egyaránt formálták a városrész arculatát. Számos kulturális és művészeti szervezet és egyesület költözött a Bartók Béla útra és annak szomszédságába. Folyamatosan bővült a környék gasztronómiai és programkínálata, így szép lassan minden generáció megtalálta a maga számára legmegfelelőbb szórakozási lehetőséget. Eközben átalakult a helyi közlekedés is, csökkent az autósforgalom, növekedett a biciklis és gyalogos közlekedők száma.

Ezek a változások mindannyiunk életére és Újbuda belvárosára egyaránt komoly hatással vannak. Jól érzékelhető, hogy egy új negyed van kialakulóban Újbuda kapujában.

Újbuda Önkormányzatának megbízásából a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) kutatást végez 2021. március 29. és április 23. között az Újbuda belvárosában élő lakosok, munkavállalók és tanulók körében.

Élhetőbbé vált számodra Újbuda ezen része az utóbbi 5 évben? Te kihasználod a bővülő szolgáltatói kínálatot? Melyik a kedvenc helyed a környéken? Oszd meg te is véleményedet a Bartók Béla úton és környékén történt kulturális-, művészeti-, gasztronómiai- és szórakozási lehetőségekről, a kínálat bővüléséről és további elképzelésekről!


A KÉK ugyanakkor arra is buzdít, hogy „maradjatok velünk”, mert ebben az időszakban sem hagynak érdekes tartalmak nélkül. Kövessük hát a közösségi felületeiket, ahol újdonságokkal, szórakoztató tartalmakkal és érdekességekkel várnak.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Budapest100 újratervezés szeptemberben

Budapest100 újratervezés szeptemberben

A rendkívül sikeres fővárosi civil ünnep az újratervezéssel foglalkozik.

Díjat kapott a Budapest100

Díjat kapott a Budapest100

A nyitott házakat ünneplő kezdeményezés a Jövő Városáért Díjat kapott.

Kiállítással és fesztivállal nyit újra a KÉK

Kiállítással és fesztivállal nyit újra a KÉK

Június 1-én újra nyit a Kortárs Építészeti Központ

Hirdetés