Újraépített történelem – Irányi palota

• Szöveg: Kovács Péter
• Fotó: Jaksa Bálint
• Olvasási idő: …

Budapest utcáin sétálgatva sokszor talán eszünkbe sem jut, hogy az épületek mennyi történetet rejtenek. Pedig a házainak története, urbanisztikája egyúttal a történelem tanúja, hordozója is egyszersmind. Ami az utcáról nézve „csupán” egy igényesen felújított századfordulós homlokzat, az a történelmét feltárva sokszor múltbeli események sokaságát kezdi el mesélni. A belvárosi Irányi utca és környéke minden bizonnyal kulturális értelemben is ikonikus hely, hiszen a 19–20. századi történelem több szegmensét is magában hordozza. Cikkünk az OCTOGON magazin 173-as (2022/1-es) lapszámából.

Az itt található Centrál kávéház kedvelt közege volt a századfordulón alkotó, majd a Nyugat folyóiratot is megalapító íróknak, szerzőknek, a szintén a közelben található Ibolya eszpresszó pedig a ’70–’80-as évek fiatal írónemzedékének szolgált legendás találkozóhelyül. Az Irányi utcában azonban megtalálhatjuk azt a világos homlokzatú, századfordulós épületet is, amely a köznyelvben a Sasok Házaként lett ismert, hiszen ez volt az ún. Saskör – a 19. században alakult ellenzéki társulás, mely Pest és Buda egyesítése után aktívan foglalkozott várospolitikával – főhadiszállása.

Az 1895-ben vásárolt telken két évvel később már állt az U-alakú tömeget formáló épület, amelyet Steinhardt Antal és Láng Adolf tervezett. Az épület a 20. században – mint megannyi más ház is Budapesten – viharos időszakokon ment keresztül, hiszen folyamatos bontások, hozzáépítések, liftszerkezetek kialakításai tarkítják történelmét – mindezt állandóan változó funkcióval a mozitól kezdve az irodaépületen keresztül egészen a kiürítésig, az 1990-es évekig, amelytől kezdve állagában rendkívül leromolva állt a ház. A 2010-es évek második felében az új tulajdonos (Optinvest Zrt.) a ház teljeskörű felújítását tűzte ki célként, az építészeti és belsőépítészeti tervezéshez pedig a Pyxis Nautica építészirodát kérte fel (Tótszabó Tamást és Kis Ferencet).
 

Örök építészeti kérdés, hogy egy – a történetiségét magán viselő – közel 130 éves múltra visszatekintő architektúra esetén a tervező milyen utat válasszon. Mennyiben lehetséges az „eredeti” állapotot visszaállítani? Mely elemek őrizendőek meg, és mennyiben lehet az épületet a 21. századi használó számára kortárssá tenni. Az bizonyos, hogy az utcai homlokzatot szemlélve teljes mértékben a klasszikus, századfordulós jegyek érvényesülnek, a világos tónusú ház semmiféle kortárs jegyet nem sugall, a homlokzati nyílászárók cseréje megtörtént ugyan, de teljes mértékben az eredeti osztás és karakter köszön vissza.

Az épületbe belépve azonban jól láthatóvá válik az a szemléletmód, amely olykor klasszikus és modern radikális fúzióját képviseli. Az előcsarnok kialakításánál a tervezők alapvetően a klasszikus karakter megőrzésére törekedtek, ez tükröződik mind a belső díszítőmotívumok, mind pedig az eredeti tervezők nevét őrző emléktáblák jelenlétében, illetve a terem falának felső részén található relief helyreállításában. A jobbra található – a recepciós pulthoz vezető – folyosó modern formavilágú, egybefüggő üveg nyílászárója azonban már egyfajta sugallat is a kortárs jegyek jelenlétére.
 

Minden bizonnyal a ház egyik legikonikusabb része az épület léptékét tekintve nagyméretű bálterem, amely most egyfajta multifunkciós térként szolgál. Az alapvetően klasszikus pompájában megjelenő tér talán a ház egyik legmostohább állapotban lévő része volt, a mennyezet évek óta ázott, így a helyreállítás is igen nagy munkát vett igénybe. A végeredmény azonban magáért beszél – a világos és pasztellzöld tónusok harmóniája impozáns, a keretekben, ívekben megjelenő aranyozás pedig jelzésértékű, nem válik dominánssá. A teremben szinte kizárólag a szűkülő kör alakú világítótestek keltenek modern hatást, minimalista formaviláguk azonban nem módosít lényeges módon az eredeti karakteren.
 

A ház egyes tereiben sétálva szinte mindenhol feltűnik a kortárs képzőművészet, hiszen a falakat nagy számban díszítik a Bécsben és hazánkban alkotó kortárs festő és grafikus, Naomi Devil munkái. A festmények azért is lényegesek, mert egyfajta metaforái is az épületnek. A művész munkáiban nagyon gyakran használja a klasszikus képzőművészet ábrázolásmódját, de azokat egyfajta kortárs motívumkészlettel ötvözi, ezáltal egyfajta köztes festményteret létrehozva.

Az Irányi Palota tervezői koncepciója szintén erőteljesen él ezzel a szemléletmóddal, hiszen tudatosan állít egymás mellé klasszikus és modern jegyeket, sok esetben az indusztriális hatást is előtérbe helyezve. Mindez különösen jól tetten érhető a belső terek jelentős részében, ahol mind a mennyezeti karakter, mind pedig időnként az újraalkotott tartószerkezetek jelenítik meg ezt a rusztikusságot. A tervezők a házban található acélgerendás, poroszsüveg-boltozatos födémeket a legtöbb helyen az elrejtés helyett láthatóvá tették, ezáltal az enteriőrök nem csupán a ház eredeti állapotát jelenítik meg, hanem egyszersmind az építés folyamatát is.
 

Külön izgalmas megoldás az arany szín használata és funkcióváltásai a belső terekben. A bálteremnél egyértelműen díszítő minőségben szerepel, más terekben azonban egyfajta jelként funkcionál. A tervezői szemléletmód nyomán ugyanis gyakorta visszaköszön olyan helyeken, ahol a régi épületrészek hozzákapcsolódnak az új felületekhez, például a mennyezeten vagy a falszerkezeteknél.

A japán kintsugi kerámiatechnikában megjelenő megoldás a törött kerámiák összeillesztésénél arany vonallal jelölte az illesztés helyét, filozofikus értelemben utalva arra, hogy mindennek van múltja, története, esetlegesen sérülései, amelyeket nem elfedni kell, hanem sokkal inkább felmutatni, vállalni, hiszen ezáltal lesz valami a jelenben az, ami. Ahogyan minden embernek van múltja, vannak sebei, traumái és örömei is, mindez a tárgyi környezetben is megmutatkozik, az Irányi Palota ezen megoldása így egyúttal az építészetet filozofikus-teoretikus síkra is emeli. Régi és új együttlétének fényében a ház tömegéhez hozzáépítésre került két további szint, amelyek azonban az utcafrontról nem láthatóak, így vizuális értelemben nem változtatják meg a homlokzat karakterét.
 

Az épület koncepciója rendkívül sok érdekes megoldást mutat fel, és arányaiban egyfajta középutat jelenít meg a klasszikus elemek és a kortárs megoldások használata között. A főként a belső terekben feltáruló modernség, illetve az építészeti értelemben bátor és olykor radikálisabb esztétikai megoldások mégis képesek valamiféle koherens egységgé összeállni. Bármennyire meglepőek is olykor az enteriőrök, jól látható, hogy mégis a legjobb értelemben képesek működni. És mindez talán fontosabb, mint a múlt változtathatatlanságának dédelgetése.

„Nagyon jó újra együtt a kollégáinkkal, és felszabadító érzés egy olyan gyönyörű épületben lenni, ami inspirál minket, ösztönzőleg hat a kreativitásunkra, és támogatja a hatékonyabb munkavégzést. A megfelelő elrendezésnek és a belsőépítészeti megoldásoknak köszönhetően ráadásul minden feladathoz megtaláljuk a megfelelő helyiséget, a nyitott és rugalmasan használható tereknek köszönhetően közelebb is kerültünk egymáshoz. Az is visszaköszön az épületben, hogy milyenek vagyunk: sokszínűek, kicsit rendetlenek, de mégis rendezettek, ezért az is megtalálja itt a helyét, aki introvertáltabb, és az is, aki közösségben érzi magát a legjobban. Sokkal többet jelent nekünk a Publicis House, mint egy klasszikus iroda, hiszen ez a nyitott, sokszínű és rugalmas munkaterület egyszerre közösségi tér és kulturális kreatív műhely is. Szerveztünk kiállítást, számos belsős és külsős workshopot tartottunk, megnyitottuk és folyamatosan fejlesztjük világszínvonalú stúdiónkat, hamarosan elkészül a saját kávézónk – és még csak fél éve vagyunk az Irányi Palotában.” – mondta el Sásdi Helga, a Publicis Groupe Hungary, CEO-ja

Olvasd el interjúnkat Dobos Máté ingatlanbefektetővel, az Optinvest Zrt. tulajdonosával és Tótszabó Tamással, a Pyxis Nautica építészével ITT. 


 

Optinvest Zrt. | Web | Facebook
Pyxis Nautica | Web | Facebook | Instagram

Még több fotó a képgalériában!