Hatvany Csaba belsőépítész nyílt levele a Várkapitányságnak.

A Citadella felújításával kapcsolatban írt nyílt levelet a Várkapitányságnak Hatvany Csaba belsőépítész. Az alábbiakban közöljük a levelet és a hozzá kapcsolt két látványtervet, ugyanakkor a levél tartalma nem feltétlenül tükrözi szerkesztőségünk álláspontját. 

Tisztelt Várkapitányság!

A kormányzat régi adósságot teljesít a Citadella felújításával. Végre, végre. A látványterveken látható keleti lépcsősor nagyvonalú, bátor gesztus, azonban négy súlyos problémát okoz. Ezek ellensúlyozhatók egy, a bástya egykori ívén haladó üveghíddal.
 
1. A Citadellára azért megyek, hogy kiálljak az ormára, ahonnan a legdöbbenetesebb a panoráma. Csakhogy ez a pont, most pont megsemmisül.

Az üveghídAz útvonal – Látványtervek: Hatvany Csaba


2. A közönség sétaútvonala.
Elindulok, hogy végig járjam a Magyar Szabadság Panorámaútját.
A kijelölt utat egy betonfal zárja le, mögötte szakadék. A vágyott túloldalra csak százméteres kerülővel juthatok el. Ez a Magyar Szabadság Kálváriája? Méltó emlékműve a szabadságharcot vérbefojtó osztrákoknak és a nyolcszázezer magyart elhurcoló szovjeteknek?
 
3. A hasíték mérete szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi, szabadságszobor mögötti sikátor helyett levegős tér keletkezzen. Csakhogy, így már kettéhasad az épület. A Citadella megszűnik mint egységes objektum. Abroncsozás kellene, hogy legalább jelzés szerűen a levegőbe íródjon a bástya sziluettje.
 
4. A lépcsősor nyitott krokodilszáj, ami mindjárt elnyeli a szabadságszobrot. A tölcsér szívó hatásának (érzetben) semmi nem állhat ellen. Egy üveghíd kapuvá varázsolná a felületet, megbékítené a kitámasztaná az egymással dacoló szegleteket.
 
A világban egyre-másra épülnek elegáns, lenyűgöző üveghidak. Bár értem, hogy a Citadella felhasogatása építészeti koncepció, amit csorbít az átkötés. Mégis úgy vélem itt ez a funkcionális megoldás. Ráadásul harmonizál a kiállítás üvegfalával.
 
Kérem, fontolják meg javaslatomat!
 
Üdvözlettel: Hatvany Csaba belsőépítész.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Az utolsó simításokat végzik a Budavári Palota Szent István-termén

Szent István mellszobra, az ország legnagyobb Zsolnay-kandallója, lélegzetelállító csillárok és falikarok.

Videón a Citadella megújítása

Videón a Citadella megújítása

A hatezer négyzetméteres közparkkal gazdagodó építmény 2023-ra újul meg. 

Teljesen megújul a visegrádi vár és környezete

Teljesen megújul a visegrádi vár és környezete

A visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára, 2035-re.

Hirdetés