Az Octogon első podcastjében Varga Bélával, a Tecton cégvezetőjével beszélgettünk.

LEJÁTSZÁS:

«
»
0.7X 1X 1.2X 1.5X 1.7X 2X

Elkészült az Octogon történetének első podcastje, amelyben Varga Béla, a generáltervezéssel és fővállalkozással foglalkozó Tecton Kft.  cégvezetője beszélt arról, milyen kihívások árán folytatják a tervezést és a kivitelezést ezekben a napokban.

A Tecton múltja közel három évtizedre nyúlik vissza, így természetesen megélte az előző válságot is, ám a mostani krízis „teljesen más típusú”, fogalmazott Varga Béla, aki két részre bontotta a válaszát. A cég főként nagyberuházások tervezésével foglalkozik, az otthoni munkára való átállással e téren nem érzékelnek drasztikus változást.

„A kivitelezést rengeteg kompromisszummal, nehézséggel és kihívással, de szintén folytatjuk. Ez sokkal nagyobb kihívás, mint békeidőben.”

A cégvezető beszámolt létszámproblémákról, szervezési kihívásokról, illetve megjegyezte, hogy a kivitelezést „nagyfokú pszichés terhelés jellemzi, mert borzasztó nagyon nehéz egyben tartani egy helyszínen, egy munkahelyen dolgozó stábot több alvállalkozóval. Ennek a kezelése a legnagyobb kihívás, ami már nem csak mérnöki, de már humán feladat.”

Organica – Dél-pesti szennyvíztisztító üzem

Mindezek ellenére a megrendelésekben nem várnak jelentős változást az év első felére, az év egészéről legkorábban a nyár elején lehetne beszélni, mert egyelőre az újrastrukturálás köti le a kapacitásaikat. A kivitelezésben ugyanakkor a túlélésért, a „balanszírozásért” küzdenek.

SK akkumulátorgyár, Komárom

Adódik a kérdés, hogy tartogat-e a válság valamilyen váratlan lehetőséget? „Minden változás lehetőségeket is rejt magában, a tervezésben már korábban elkezdtünk átállni a home office-ozásra, emelett egy partneri, picit outsourcing-alapú üzleti növekedést modelleztünk le: vannak tervezőiroda partnereink, akikkel hálózatban működünk, nagy projekteken elég jól tudunk csapatmunkában dolgozni kiszervezett munkaerővel. Ez nekünk nagyon jó, mert a maglétszámunkat nem kellett nagyon megemelni.”

A módszer másik előnye, hogy a partnerirodák nem váltak a Tecton „házi tervezőjévé”, hanem megőrizték a saját identitásukat. A rendszert még a válság előtt kiépítették, és most nagyon jól jön, mert nem küzdenek létszámfelesleggel, de rengeteg munkával látják el a szatelit-irodákat.

ThyssenKrupp autóalkatrész-gyár, JászfényszaruA Hankook rácalmási gumiabroncsgyára

A Tecton nemzetközi környezetben is dolgozik, ami „abban nyilvánul meg, hogy külföldiek a megrendelőink, tehát ami változás náluk van, az nálunk lecsapódik, másrészt mi nemzetközi stáb vagyunk, például az egyik kulcskollégánk Pozsonyban lakik, és nincs fizikai átjárhatóság a határon, ezért négy hete nem láttuk egymást. Úgy kell a céget irányítanunk, hogy több országban dolgozunk, de nem tudunk egymással tényleges fizikai kapcsolatba kerülni.”

Giant kerékpárgyártó üzem, Gyöngyös

A képeket a Tecton Kft. bocsátotta a rendelkezésünkre.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Tervező építész kollégákat keres a Tecton

Tervező építész kollégákat keres a Tecton

Kiemelkedő színvonalú, jellemzően nemzetközi munkakörnyezetbe, hosszú távra keres ArchiCAD-et vagy Revit-et magas szinten ismerő, BIM-ben járatos építészmérnököt a Tecton. 

Podcast: A pszichés kihívás kezelése a legnagyobb kivitelezői feladat ma

Podcast: A pszichés kihívás kezelése a legnagyobb kivitelezői feladat ma

Az Octogon első podcastjében Varga Bélával, a Tecton cégvezetőjével beszélgettünk.

Három városmajornyi közpark épül Csepelen

Három városmajornyi közpark épül Csepelen

A pályázaton nyertes s73 Tájépítész Stúdióval megkötötték a szerződést a Csepeli közpark részletes tervezésére.

Hirdetés